Nicolas Cage nagyon szeretett volna már eljátszani egy képregényhőst, Superman majdnem össze is jött neki, de végül csak csak a Szellemlovast formálhatta meg. Az első részt sokan utálták, ennek ellenére mégis hozzáláttak a folytatáshoz, méghozzá azért, hogy még véletlenül se kerüljenek vissza a jogok a Marvelhez. A rendezést Mark Neveldine és Brian Taylor, a Crank alkotói vállalták el. Idris Elbát szintén leszerződtették, a színészt nemrég a Thorban láthattuk, ahol Heimdallt alakította. Amerikában 2012 február 17-én mutatják be a filmet.
A főhős Kelet-Európában motorozgat, ahol az a feladat rá, hogy meghiúsítsa az ördög terveit, aki azt akarja, hogy átveszi halandó fiának a teste felett az irányítást. Ciaran Hinds lesz a pokol ura, Christopher Lambertet sem hagyták ki a mókából és Johnny Whitworth is látható lesz a produkcióban. A képeket az Empire hozta le.

2008-ban jelentették be, hogy film lesz a Hack/Slash képregény alapján. Akkor Justin Marks ügyködött a forgatókönyvön, aki a Legend of Chun Li-t is írta, egy ideje viszont rájár a rúd. A Voltronhoz írt szkriptje a kukában landolt, a He-Man remake-et és a Zöld Lámpást inkább másra bízták. A fejesek nem voltak elégedettek a Hack/Slash esetében végzett munkájával, inkább Stephen Suscot kérték fel, hogy dolgozza át az irományát. A rendező Todd Lincoln effektes lehetett volna, majd Fredrik Bond lépett a helyére.
Sajtóhír: Magyar-amerikai-orosz közös produkcióban forgatja a sikergyáros Sas Tamás a Magyarországon blockbusterként elhíresült „S.O.S szerelem” című film (több, mint 300 ezer nézővel 2007 legnézettebb magyar filmje a mozikban, 100 ezer eladott DVD, 3 és fél millió televízió néző, 5 millió YouTube letöltés) alapjából írt új romantikus vígjátékát.
Cate Shortland 2004-ben tette le az asztalra a Cigánykerék (Somersault) filmet, azóta nem igazán hallatott magára a rendezőnő, csupán egy tévés produkciót készített. A rendezőnő újra a mozi világába tévedt, hozzálátott a Lore-hoz, amely Rachel Seiffert regényén alapszik.

Anette Bening játssza Kristen Wiig édesanyját az Imogene fekete komédiában. Wiig egy new york-i színdarabírót alakít, aki úgy szeretné visszaszerezni volt barátját, hogy úgy állítja be, mintha öngyilkosságot követett volna el. Azonban az exe helyett a szerencsejáték függő anyja figyelmét nyeri el.
Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) filmet sokan várták, hiszen az animációs sorozatot nagyon kedvelték, ám M. Night Shyamalan alkotását kevesen illették pozitív jelzővel. Michael DiMartino és Bryan Konietzko, a széria alkotói is látták, hogy Shyamalan inkább csak kárt csinált, ezért elhatározták, hogy egy újabb évadot készítenek, egyelőre még nem tudni, hogy konkrétan mikor mutatják be, valamikor 2012-ben érkezik. Aang helyett Korra lesz a főszereplő és 70 évvel később játszódik a történet.