Évek óta szeretnék megvalósítani a Voltron mozifilmet, ám eddig nem sikerült megvalósítani. A jogokat most a Relativity Media szerezte meg, ahol Thomas Dean Donnellyt és Joshua Oppenheimert szerződtették le a forgatókönyv megírására. Az úriemberek együtt dolgoztak a Szahara (Sahara), a Dylan Dog: Dead of Night és az új Conan szkriptjén.
Mielőtt a Relativity-hez kerültek volna a jogok Justin Marks, a The Legend of Chun Li írója dolgozott a történeten, azonban irományát úgy ahogy van a kukába vágták. Ezt követően John Davis munkálkodott a sztorin, de az ő sem járt jobban, mint Marks. A rendezői térfélen Max Makowski, Az utolsó tánc alkotója ténfergett…amig ki nem rúgták.
Az eredeti sorozatban egy öt fős csapat állt a középpontban, akik robot oroszlánokat irányítottak és ha már nem bírtak az ellenféllel, akkor a masinák képesek voltak arra, hogy egyesüljenek egy félelmetes megafegyverré, Voltronná.
Andrew Niccol tollából származik az In Time forgatókönyve, majd belehuppanhatott a rendezői székbe. Az alkotásban Justin Timberlake játssza a főszerepet, mellette Amanda Seyfried, Olivia Wilde és Cillian Murphy bukkan fel. A cselekmény a jövőben játszódik, ahol 25 évnél tovább senki nem öregszik. Ezután vagy a halál jön vagy esetleg lehet még venni több időt, amit aztán fizetésre is fel lehet használni. Tehát az idő egyenlő a pénzzel és a hatalommal. El lehet lopni, lehet vele kereskedni és ölni is érdemes érte. A gazdagok sokáig élhetnek. Timberlake karakterének nincs sok ideje hátra, de szert tesz jó sok évre, majd gyilkosság gyanúsítják meg, így muszáj futnia az életéért. Amerikában október 28-án mutatják be a filmet.
San Diegoban pörög a Comic-Con, a Vasököl (Real Steel) miatt jelent meg itt Hugh Jackman, aki a Wolverine folytatásáról is beszélt. A színész elárulta, hogy a forgatás októberben veszi kezdetét és az Ezüst Szamurájjal fogja összeakasztani adamantiumkarmait.
A Sin City látványvilágát többen megirigyelték, Frank Miller valami hasonlót próbált megalkotni a Spirit képregényfilmnél és a Bunraku esetében nyugodtan elmondható, hogy az alkotók szeme előtt Robert Rodriguez alkotása lebegett.
Három éve merült fel, hogy 8-9 szegmensből álló filmet fognak készíteni a Heavy Metal magazin képregényei alapján. Az egyes szegmensek kapcsán David Fincher, Zack Snyder, Guillermo Del Toro, Rob Zombie és James Cameron neve is szóba jött. Egy ideje azonban csend honolt a projekt környékén, úgy tűnik, hogy valahol az előkészítés első fázisában szépen elakadtak.



Ma jelentették be, hogy Samuel L. Jackson a The Indomina Grouppal és a Gonzo studóval közösen fogja tető alá hozni az Afro Samurai mozifilmet. Még a nyáron kerítenek forgatókönyvírót és rendezőt a projekt élére, a szereplőgárdát az év végéig le szeretnék szerződtetni, majd 2012-ben a Pinewood Indomina Studios-ban hozzá is látnának a forgatáshoz.
Oren Peli pár ezer dolláros filmjét eredetileg be sem akarták mutatni, azért vették meg, hogy abból készítsenek egy újabb verziót. De azért bemutatták egy tesztközönségnek, akik valósággal paráztak rajta, így az a döntés született, hogy lefújják a feldolgozást és azt küldik a mozikba. Hatalmas sikerré vált az alkotás, ami természetesen magával vonzotta a folytatást. Mivel a második felvonás is jól termelt berendelték a harmadikat, aminek a rendezését a Catfish alkotói, Henry Joost és Ariel Schulman vállalták el. A film a parajelenség eredetét vizsgálja. Katie és Kristi (Katie Featherson, Sprague Grayden) fiatalkori énjére fókuszálnak. Amerikában október 21-én érkezik a mozikba.