0

War of the Worlds 2: The Next Wave

0ww2Az Asylum cég koppintásokat készít, céljuk, hogy egy moziban futó film sikerét meglovagolják, ezért jelentkeznek hasonló nevű produkciókkal a dvd piacon, pl. I am Omega, Transmorphers. A Steven Spielberg-féle Világok harcából is készítettek egy saját változatot. Természetesen a vége ennek is az volt, hogy az idegenek elpusztulnak. Na de… elég szépen hozhatott a konyhára, mivel csupán csak egy millió dollárból készült, el is jött a második rész. Ehhez volt szerencsém. A támadás második hulláma megérkezik, közben pedig az emberek kis csoportja nyom valami tudományos hablatyot, ami jól jön majd a lények megállításánál. Élvezet, izgalom, hangulat? Zéró. Színészek? Mintha az utcáról hívták volna be őket. Mindenki kerülje el messzire ezt a förmedvényt. Persze ha trágyába akar valaki fuldokolni akkor csak tessék, rajta. Ennyi, már így is többet írtam róla, mint amennyit megérdemel.

0

A homok asszonya (Suna no onna, 1964)

Igazi avantgárd japán klassziker.
Abe Kóbó azonos nevű műve alapján készült Teshigahara Hiroshi rendezésével a film, 1964-ben.
A történet röviden arról szól, hogy egy etnomológus (rovarokkal foglalkozó) hapsi  Junpei Niki (Okada Eiji-Szerelmem Hiroshima) a homokdűnék közt bóklászik, gyűjti a bogarait, miközben lekési a buszát. Összefut egy helybélivel, aki szállást ajánl neki. Elkíséri ahhoz a házhoz, ahol vendégül fogadják. Este van és sötét.
Egy kötélhágcsó segítségével lemászik a házhoz és találkozik vendéglátójával, egy fiatal özvegyasszonnyal akit Kishida Kyōko alakít. (A film alatt végig no-name az asszony)

Olvasd tovább

2

Ragadozó 2 (Predator 2, 1990)

 

“Hát vacak nap volt, két motorosunk leállított egy szabálytalan kocsit, perceken belül kitört ez a kis nézeteltérés, 10 kolumbiai, totál felfegyverkezve” – közli a helyzetet Danny Archuleta nyomozó felettesével Mike Harrigan hadnaggyal, aki éppen egy tűzharc kellős közepébe érkezik. A bandatagok némi lövöldözés után benyomulnak a rendőrség épületébe, ahol alaposan feltankolnak kokbóból és jó kis fegyvereket szereznek. Valaki azonban kivégzi a rosszfiúkat percek alatt, a rendőrségnek fogalma sincs ki lehetett. Az ismeretlen ismét hallat magáról, átgázol a fél alvilágon, maga mögött tucatnyi hullát hagy majd később áldozatul esik néhány civil és rendőr is. Harrigan erősen rajta van az ügyön felettesei tiltása ellenére is, hiszen csapata is lassan, de biztosan fogyatkozik és már személyes ügyként tekint az esetre. Eközben néhány különleges ügynök is a helyszínre érkezik, akik szintén eltökélten be szeretnék fogni ezt a figurát, aki játszi könnyedséggel teszi hűvösre az emberek tucatjait.

Olvasd tovább

3

Final Fantasy VII: Advent Children (2005)

Az egyik legtutibb animációs darab amit valaha láttam. Igaz hogy 2005-ös, és már évek óta nézem, de nem lehet megunni. Nagyon szépen ki van dolgozva, látszik, hogy sok munka volt vele, néhol vicces, néhol érzelmes, de alapjába véve pörgős zúzással tudnám jellemezni (még Inuyasha Tessaiga-ja is elbújhat Cloud pengéje mögött).

Olvasd tovább

1

Kegyenc fegyenc (Big Stan, 2007)

 

 

Ha azt mondom Rob Schneider, akkor be is lőhetjük magunknak miféle művet is várhatunk, azzal is tisztába lehetünk, hogy nem egy Oscar-díjas egyénről van szó, sőt talán ezen elismerés közelébe se mehet soha, sokkal inkább talán az Arany-Málnának.. Schneider Adam Sandler árnyékában tökéletesen elvan, felváltva készíti az ótvar és nézhetőbb filmjeit. Jelen alkotást saját maga dirigálta le, természetesen a főszerepet is ő játssza el.

Olvasd tovább

2

Tabu (Gohatto, 1999)


Egy szamurájiskola rejtett életét bemutató film, minden tabujával együtt.
1999-
ben Oshima Nagisa (Érzékek birodalma, amit halkan megjegyzek, hogy a világ egyik legnagyszerűbb filmje) rendezte.
A 19. század közepén járunk, amikor a cuki Kano Sozaburo (Matsuda Ryuhei) bekerül az elit szamurájiskolába. Sokaknak megtetszik a fiú és szabályos versengés indul meg érte. A film bemutatást ad az iskola életébe, a kiképzésbe, az akkor uralkodó szexuális szokásokba., de van itt cselszövés és kivégzés is.

Olvasd tovább

4

Sasszem (Eagle Eye)

2008-sasszem

Jerry Shaw (Shia LaBeouf) testvére temetéséről érkezik haza és megdöbbenve tapasztalja, hogy időközben a lakását telepakolták mindenféle high-tech cuccal és fegyverrel. Megcsörren a telefon, amibe egy női hang közli Jerry-vel az FBI érkezését, később pedig újra jelentkezik. Ezzel egy időben Rachel Holloman (Michelle Monaghan) is hasonló telefonhívást kap, összefut Jerry-vel és együtt kell teljesíteniük az utasításokat, mert ha nem, akkor baj lesz, még nagyobb, amiben most vannak.

Olvasd tovább

0

A tea íze (Cha no aji, 2004)

Igazi japán szürreál, Ishii Katsuhito rendezőtől.
A film a Haruno család mindennapjait mutatja be. A múví több mint két óra, de ezalatt az idő alatt a  belőle áradó nyugalom a hatalmába kerít. A családtagokat megismerjük szépen lassan és belelátunk a saját kis világukba.

Olvasd tovább

2

Mezsgye (Kairo, 2001)

Ezt a filmet nézve éreztem, hogy mennyire borzalmas lehet egyedül lenni. Kurosawa Kiyoshi  a rendező (Cure, Bright Future), aki egyben a producere és az írója is a Mezsgyének,  félelmetesen jól összehozta ezt a filmet. A cselekmény két szálon fut, melyeknek egy-egy szereplői a végén természetesen összefutnak, de addig megannyi furcsaságon kell keresztülmenniük.

Olvasd tovább

4

Ben X (2007)

Valakinek meg kell halnia! Egyébként el se jöttek volna!

 

Azt mondják a játékok erősen befolyásolják az életünket, sokan inkább a virtuális térben érzik jobban magukat, mint a való életben és többek ezekből az elképzelt világokból merítenek ötletek, gondolataikat az életükhöz. Meséltek már olyat, hogy valaki csak a neten tud ismerkedni, belép egy szimulált társalkodó szobába, kialakít magának egy kinézetet és azt a figurát irányítva beszélgethet, pezsgőzhet, stb. De akad olyan is, aki napokat tölt el egyes on-line játékok előtt, az idő nem létezik számára. Többen ostorozzák is ezeket a programokat, egyesek be is tiltatnák, az aktivisták pedig máglyán égetnék el az ilyen alkotásokat. Magam is sokat játszottam már, fél napokat töltve a gép előtt, de soha nem éreztem azt, hogy kardot, puskát, buzogányt kéne ragadnom és azzal szétcsapnám valakinek a búráját, rendesen jártam suliba, tanultam, csak a szabadidőmben indítottam el ezeket a programokat. Szóval nekem aztán szónokolhat a sok nagy dumás, hogy ez megváltoztatja az életem.

Olvasd tovább