írta Minime
Figyelem, új rovat a Filmdroidon: zene és film kapcsolata,
filmzenék, trailerzenék, muzsika minden mennyiségben!
Folytassuk zenei rovatunkat egy újabb produkciós társulattal, akik szintén követik az előzőekben ismertetett kompániák által bejárt utat és mind saját zenei produkcióikkal, mind pedig az azokból kiragadott, megrendelt, általunk főképpen trailerekből ismert motívumaikkal váltak ismertté és tettek szert hírnévre, a „modernkori komolyzene” képviselői között.
Really Slow Motion (RSM)
A produkciós céget a barcelonai születésű Agus Gonzalez-Lancharro alapította 2013. márciusában, Angliában. A Kingston Egyetem komponista szakos mesterdiplomása a baráti társaságából alakította ki rendkívül innovatív és fejlődőképes vállalkozását, amely az évek során szerződésbe került például a CBS-szel, Warnerrel, Universallal és például a Disneyvel is. Számos ipari cég reklámfilmjeiben is vállalnak zenei támogatói szerepet, ezzel is színesítve kínálatuk palettáját. Munkáját jelentősen segítette, hogy tanulmányai során a díjnyertes komponista és tanár, Maurizio Malagnini hallgatója is volt.
Lancharro gyakorlatilag egy személyben a vállalkozás feje és lelke, hiszen zeneszerzői tevékenysége, üzleti szerepvállalása mellett különböző zenei magazinok szerkesztői és kritikusi feladatkörét is ellátja, sőt gitárosként is szereti elütni szabadidejét. Barátai és szerzőtársai között találjuk, többek között Mateo Pascual, Michael Burns, Fran Soto, Brooke Mitchell, Anton Novoseltsev, Alex Sokolov komponistákat. A szerzők előszeretettel használják témáikban személyes kedvenc zenei irányzataik motívumait, és ezáltal sokoldalú, egymástól különböző tételek megszületését segítik elő. Habár a cég és az alapító Londont tartja a társaság székhelyének, munkavégzésük helyszíne gyakorlatilag immár az egész világra kiterjed, és 2017 óta Los Angelesben is rendelkeznek egy stratégiai központtal.
Lancharro származásából adódóan sokat foglalkozott latin zenékkel, és spanyol ajkú előadók promótálásával és kritikai segítésével is foglalkozott. A RSM egy rendkívül dinamikusan felívelő pályát bemutató vállalkozássá vált minimális idő alatt, hiszen az alapítása óta eltelt hét „bő” esztendőben a világ legjobb és legsikeresebb trailer, mozi és televízió zenei produkciós cégévé nőtte ki magát. Újabb munkáikban a Giant Apes produkciós céggel közösen is indítanak projekteket.
Mivel az előző cikkünkben bemutatott pályatársaikhoz hasonlóan elképesztően sok és eltérő helyen előforduló munkájukkal találkozhattunk, ismét csak kiemelünk néhányat, a talán legismertebb szerzeményeik sorából:
RSM – Gender – Amerika Kapitány: A tél katonája (Official Trailer 2)
RSM – Expansion of the World – Marvel Kapitány (Official Trailer 2)
RSM – Scimitar – Tomb Raider (Official Trailer)
RSM – Shredder – Feledés (TV Spot)
RSM – Armies, Dragons and Rings – A Hobbit: Az öt sereg csatája (Promóciós kampány tétel)
RSM – Our Fate – Üveg (Official Trailer 2)
RSM – Get your Ass to Mars – Az Igazság Ligája (Promóciós kampány tétel)
RSM – Atomic Damage – Az utolsó boszorkányvadász (TV Spot)
RSM – The Furies – A majmok bolygója: Háború (Teaser Trailer)
RSM – Reborn – A Szépség és a Szörnyeteg (Official Trailer)
RSM – Star Fusion – Star Trek: Mindenen túl (Official Trailer 2)
RSM – Exosuit – A Hangya (IMAX Trailer)
(Időnként a módosítások és a többszerzős trailer-tételek miatt az adott track azonosítása bonyolult lehet.)
További jó böngészést és zenehallgatást kívánok ismét! Hamarosan folytatjuk…
Források: A hivatalos Really Slow Motion oldal, A hivatalos Giant Apes oldal, LinkedIn, Youtube, Facebook, The ICMP hivatalos weboldala
- Fekete özvegy (Black Widow) - 2021. július 11.
- Halálos iramban 9. / Senki / Démonok között 3. / The Ice Road / A holnap háborúja - 2021. július 04.
- Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II) - 2021. június 22.
- Egy igazán dühös ember (Wrath of Man) - 2021. június 18.
- Röviden: A halottak hadserege / Bűntudat nélkül / Spirál / Boss Level / Monster Hunter - 2021. június 04.
- Mortal Kombat (2021) - 2021. április 27.
- Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong) - 2021. április 06.
- Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder’s Justice League) - 2021. március 19.
- Wonder Woman 1984 (WW84) - 2020. december 29.
- Droidzaj: Trailerzenék 6. - 2020. július 04.