Smoke Sauna Sisterhood (2023)

írta Nikodémus

Kerültünk-e már olyan helyzetbe, hogy hirtelen életünk legféltettebb titkairól meséltünk egy vadidegen embernek egy vadidegen helyen? S utólag mintha magunk sem értettük volna, mi váltotta ki ezt az őszinteségi rohamot… a hely szelleme? Vagy az a különleges összehangolódás, amit a másikkal éreztünk? A Sundance-nyertes Smoke Sauna Sisterhood a nyári forróság közepén a hűvös Észtországba invitál minket, egy szauna mélyére, ahol feltárul a lélek.

Vannak profán gyóntatóhelyeink: a fodrász, a kedélyes buszvezető, a kisbolt pénztárja vagy egy orvosi rendelő mind-mind a személyes lélekbontakoztatás színtere lehet. Igen, sokszor csak a csevegési jutunk el, máskor döbbenetes mélységek tárulnak fel, miközben csattog az olló, csörög a kassza vagy várunk a receptre. Még a hitetlen, Istentől való szabadságára oly büszke ember is érzi, hogy szüksége van olyan alkalmakra, amikor kiöntheti mindazt egy másik embernek, ami a szívét nyomja. Anna Hints nemzetközi koprodukcióban készült dokumentumfilmje egy ilyen helyre viszi nézőjét: különleges összezártságba, ahol forróság és jéghideg csap össze, s testileg-lelkileg lemeztelenedünk. Kemény próba ez, s nem feltétlenül a testiség vonatkozásában: nagyobb ugrás elérni a lelki intimitást. A film főhősei, öt asszony beszél elharapott mondatokban, néhol kacagva, máskor könnyekkel küszködve saját életéről. Közben látjuk őket léket ütni a jeges tóba, felhevíteni a köveket, egymás hátát masszírozni, majd kirohanva a havas tájba énekelni. Valami ősit, ráolvasás-szerűt, amitől az egész cselekmény rítus-szerűvé válik.

A magyar forgalmazású plakáton nem véletlen a tizenhatos karika: Hints filmjében leplezetlenül ábrázolja a meztelenséget, de nem azért, hogy férfivágyat vagy női védtelenség-érzést keltsen a nézőben. Egyszerűen az intimitás megteremtésének első lépcsőfoka a levetkőzés. Ezek a nők tisztában vannak testi adottságaikkal, s azzal is, hogy itt, egymás között nem kell sem szégyenkezniük, sem magakelletniük: természetes testfelfogásuk távol áll mind a nyílt erotikától, mind a prüdériától. A szexualitást bizonyos szempontból fetisizáló, más irányokból viszont súlyosan tabusító korunkban ritka fejlemény ez, s komoly üzenet. Középkorú hőseink nem kérnek elnézést azért, mert nem manöken-alkatúak, s alapvetően jól érzik magukat a bőrükben. A forróság bódít, a hideg frissít, a kettő kontrasztja pedig elevenít.

S az asszonyok beszélnek. Nem beszélgetnek (vagy csak ritkán), inkább monológokat hallunk. Türelmesen végighallgatják egymás vallomásait, csak néha-néha szólnak közbe. A lelki intimitás törékeny közege felszínre engedi a lélek rezdüléseit: ki traumatikus gyerekkoráról, ki az őt sújtó igazságtalan társadalmi elvárásokról, ki személyes küzdelmeiről mesél. Párkapcsolati dilemmák, abortusz, mellrák, tiltott vonzalom és halálfélelem egyaránt terítékre kerül, s a néző gyorsan elfelejti, hogy tulajdonképpen leskelődik: magával ragadják ugyanis a történetek. Hints főként a női szerepek és azok változásai köré rendezi asszonyainak megszólalásait, s a dokumentumfilmes külsőségek dacára egy játékfilm dramaturgiai tudatosságával súlyozza őket. Kicsit talán didaktikus is az épülő feszültség, de ennyi megbocsátható, hiszen a női lélek legbensőbb tájaira szállunk le.

A Smoke Sauna Sisterhood legalább ugyanennyire szól a posztmodern ember rítus-igényéről is. Mert hiába tagadjuk, ma is szükségünk van olyan közösségi cselekvésekre, melyekben individuális énünk feloldódik, s részévé lesz egy nagyobb egésznek. Ha úgy tetszik, a teljességnek. A filmben bemutatott szauna-rítus tökéletes példája ennek: a felkészülés, a felszabadító pillanat(ok) és a levezetés egyaránt bevett rend szerint követi egymást, és ismételhető. A lélek ugyanis egymás után többször is megszólaltatható – egészen addig, míg végleg leteszi a terheit. A vízpermettel, a gőzzel és a frissen szedett, hátcsapkodó növénycsokorral mintha a múltbeli tévedések, bűnök és traumák is távoznának. Test és lélek egységét így megélni egészen különleges érzés: a hétköznapi szerepeinkben szigorúan szétdarabolt énünk újra egységes, élő személyiséggé áll össze.

A filmben időről időre megszólal egy arc nélküli, idősebb hang. Eredete bizonytalan: szólhat a múltból (akár egyik főszereplőnk nagymamájaként) és szólhat a jövőből (akivé asszonyaink válhatnak majd). Ez a misztikus szál csak látszólag metszi keresztbe a dokumentumfilmes eszköztárat: valójában első számú bizonyítéka annak, hogy igazából rítusmozit látunk. Beavató filmet, amely után mi is egy kicsit megtisztulva lépünk ki a moziból.

(Megjelent: A Szív, 2024. július-augusztus)