A martfűi rém

Miután kijött az első előzetes, hirtelen elég sokan kezdtek beszélni az egykori történésekről. Nekem is mesélte édesanyám, hogy az ártatlanul lecsukott férfi gyakran beszélt nagymamámékkal, de volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy a rokona gyakran utazott haza a sorozatgyilkossal. Martfű környéken élők barátai és felmenői közül nagyon is tudják, hogy kikről van szó és mi történt egykoron.

A lényeg: 1957-ben Martfűn meggyilkolnak és egyúttal megerőszakolnak egy nőt, miután letudta a munkáját a gyárban. A gyanúsított gyorsan bevall mindent, habár vallomásában akadnak ellentmondások, az ügyet lezárják, őt pedig előbb halálra ítélik, amit életfogytiglanra módosítanak. Évek múltán újabb gyilkosságok történnek, az italt meg nem vető nyomozó nem jut egyről a kettőre, a nyakára küldött ügyész pedig párhuzamot vél felfedezni a régi ügy között. Azonban az egykori aktákhoz nem lehet csak úgy hozzáférni, hiába is bizonygatja, hogy azokban rejlik a megoldás kulcsa.

Magyar thriller. Hazai krimi. Pár évvel ezelőtt csak széttártuk a karunkat, ha valaki rá mert volna kérdezni, hogy létezik-e még a műfaj vagy egyáltalán készítenek-e efféle minőséginek mondható filmeket. Majd hirtelen kijött néhány egészen meglepő alkotás, A martfűi rém pedig pont ezt az irányvonalat követi. Kellett, nagyon is kellett az erősítését.

Habár több évtizeddel ezelőtt játszódik a történet, az egyes karakterek személyes hozzáállása az esethez nem ódivatú, ugyanúgy tetten érhetőek a mai modern időszakban. A hatalmi játszmák, az önös érdekek, a kötelező bűnbak keresés és a nyomozás során falakba ütközés manapság is fellelhetőek egyes cikkekben. Az ügy pont azért toporgott egy helyben egy darabig, mert a pozícióját féltő egykori nyomozó nem szeretné, ha újra elővennék a régi aktákat. Az emberi hozzáállás és viselkedés mit sem változott.

Sopsits Árpád rendező alaposan beleásta magát a témába, látszik, hogy olyasvalaki készítette a filmet, aki szívvel-lélekkel állt hozzá a produkcióhoz. Nem is szépít az eseményeken. Nincs is mit rajta. A gyári munkás által elkövetett tettek brutálisak voltak, mindez visszaköszön a vászonról is. (Még szép, hogy 18-as karika alatt fut.) Mindehhez még hozzájárul, hogy Hajduk Károly remekel szerepében, félelmetes, ahogy a rémet életre kelti. Trill Zsolt szintén jól játssza a saját és családja érdekeit szem előtt tartó „fejest”. Ugyan néha elmereng, hogy mégsem kellene akadályoznia az igazságszolgáltatást, azonban ha rajta múlna, a gyilkos még évekig vígan öldöshette volna a nőket és kislányokat. Anger Zsolt is meggyőzően hozza az alkoholista zsarut, akinek láthatóan tele van a hócipője a rendszerrel, de legalább magához mérten lelkiismeretesen dolgozik a megoldáson. Bárnai Péter fiatal elszánt ügyésze energiával teli, mégis olykor ellenszenves figura.

A direktor ügyesen és megfontoltan építi fel a történetet, az operatőri munkát csak dicsérni lehet. Különösen hatásosak az esti jelenetek, hátborzongatóak és félelmetesek, amire rátesz egy lapáttal a Halloweenre némileg hasonlító zene. Maga a nyomozás is eléggé érdekes, nyilván nem kellett arra számítani, hogy egy Helyszínelők epizódban látott technológia áll a rendőrök rendelkezésére, de azért talán kicsit megdöbbentő lehet, hogy a nyomozók nagyjából csak a szimatukra támaszkodhattak.

Olyan „apróságok” is hozzátesznek a hangulathoz, mint a kötelezően elvárt „besúgás”, jelentés írása a kollégákról. Vagy amikor tisztán látszik, hogy emberélet mit se számít, csak legyen kit rács mögé dugni. Felettébb érdekesen ábrázolják a bebörtönzött Kirják János és nővére kapcsolatát, néhol egészen úgy tűnik, mintha több lenne közöttük testvéri szeretetnél, mindenesetre eléggé furcsa és sejtetésnél többet nem mutatnak.

A martfűi rém joggal állhat be a jó magyar krimik és thrillerek sorába. Sopsits erős atmoszférájú filmet rendezett a szocialista Magyarországról és egy igazán félelmetes sorozatgyilkost prezentált.