Martin Scorsese már a 90-es években szerette volna megvalósítani Shūsaku Endō regényét. Telt-múlt az idő, tervek és elgondolások jöttek-mentek, de a Silence-t soha nem söpörte le asztaláról. 2009-ben végre történt valami, Daniel Day-Lewis, Benicio del Toro és Gael Garcia Bernal lehettek volna a főszereplők, ám a rendező a Viharszigeten (Shutter Island) és A leleményes Hugo-n (Hugo) dolgozott. Aztán a Cecchi Gori Pictures cég pereskedett a direktorral, állításuk szerint egy szerződés értelmében a Kundun után el kellett volna indítani a forgatást és az előkészületekre akkor 750.000 dollárt tapsoltak el és azóta sem történt nagyobb előrelépés. 2014 elején ért véget az ügy, a részleteket nem hozták nyilvánosságra.
Mindenesetre 2014 februárjában Scorsese Tajvanra utazott, hogy megfelelő helyszíneket keressen a forgatáshoz. Liam Neeson, Adam Driver és Andrew Garfield szerződött le a főbb szerepekre, mindenki a megszokott gázsijának töredékéért dolgozott, így a költségvetés csak 51 millió dollárra rúgott.
Neeson formálja meg Cristovao Ferreira portugál jezsuita szerzetest, akit Japánban arra kényszerítenek, hogy megtagadja hitét. Garfield és Driver éppen azért érkeznek az országba, hogy rátaláljanak mesterükre, azonban szörnyű nehézségeket és szenvedéseket kell kiállniuk. Olvasd tovább →