0

Röviden: Pam & Tommy / The Book of Boba Fett / A Very British Scandal

írta Nikodémus

Pam & Tommy (minisorozat) – Nagy felhajtással érkezett, ám a kezdeti lendület a végére elfogyott: így összegezhetnénk a Pamela Anderson (Baywatch, Barb Wire, V.I.P.) és Tommy Lee (egyszerűen csak Mötley Crüe) viharos házasságának friss Hulu-s megfilmesítését, amely ígért mindent: zabolátlanságot, botrányt, szexet, aztán szép csendben elvékonyodik – szinte minden értelemben. Pedig Robert Siegel nagyon ért a nosztalgiára építő, azt kifigurázó, kicsit vad hangvételhez, és ez az első négy epizódban működik is. Jó messziről kezdünk: Randy, az ács (Seth Rogen) magában morgolódik, mert a kivagyi rocksztár (Sebastian Stan) állandóan újragondolja, hol legyen a franciaágy, aztán meg jól elküldi melegebb éghajlatra, amikor emberünk azzal áll elő, hogy valami előleg is kéne. Hirtelen felindulásból (karmát emlegetve) egyik éjjel ellopja a garázsban tartott széfet, és az ölébe pottyan az édes bosszú lehetősége. A széfben talált videókazetta meglehetős explicitással mutatja be Lee és Anderson nászutas hancúrozását egy hajón, kisemberünk pedig arra jut, hogy a betárcsázós internet hajnalán kihasználja ezt a fura dolgot, amit többen world wide webnek becéznek. A sorozat a maximumon pörgeti a botrányfaktort (van itt minden, amiért a bulvársajtó anno megőrült a sztárpárért), alaposan belemerül a ’90-es évek-nosztalgiában (két percenként felcsendül egy akkori sláger), Lily James és Sebastian Stan átalakulása pedig döbbenetes (és nem csupán sminkben: tényleg minden stimmel). Szikrázik köztük a levegő, nagykanállal habzsolják az életet, de alig derül ki, hogy a harsogó felszín alatt valójában milyen emberek. Persze lehet, hogy épp semmilyenek, és akkor helytálló ez a portré, de az alkotók a sorozat második felében megpróbálnak együttérzést csiholni irántuk a nézőben. Mindkét színész remekül eljátssza, hogyan érinti őket privát videójuk közhírré tétele, de dramaturgiai szempontból ekkor már alig tudunk hinni nekik (ráadásul még itt ez a fránya korszellem-vadászat is…). Andersont végül utoléri a hollywoodi kudarc (Barb Wire), Lee-t (és zenekarát) a grunge, Randy-t pedig a maffia, s mondhatnám erre, hogy karma, de a nagy csinnadratta annyira elgyengül az utolsó két részre, hogy csak halkan pukkan egyet.

Olvasd tovább

1

Tavaly majdnem bemutatták a harmadik Star Wars spin off előzetesét

fetttttSzépen építi tovább a Star Wars univerzumot a Disney, csak egy kis döccenő történt korábban. Josh Trank, a harmadik spin off rendezője lelépett a projekttől. Nem jött ki jól a stúdiónak, hiszen egy rövidke előzetest is legyártottak, szerették volna bemutatni.

Az Entertainment Weekley cikke szerint Trank konkrétan a Boba Fett filmen munkálkodott. A 2015-ös Star Wars Celebration rendezvényen szerették volna levetíteni az elkészült videót és egyúttal hivatalosan bejelenteni, hogy a hírhedt fejvadász áll a történet középpontjában. Mi szült közbe? A rendező elhagyta a fedélzetet, mondván, hogy inkább személyesebb alkotásokkal akar foglalkozni, bár sokan valószínűbbnek tartják, hogy a Fantasztikus négyest (Fantastic Four) látva a producerek kirakták a szűrét.

8

Stb…

0swbf

Állítólag a  Disney és a Lucasfilm gondban van a Boba Fett spin off produkcióval. Nem tudják eldönteni, hogy egy hőst mutassanak be vagy egy félelmetes, kegyetlen fejvadászt.  Ebben a videóban pedig a Star Wars múltjáról és jövőjéről esik szó.

A Jane Got a Gun western kikerült az idei bemutatónaptárból, 2015 februárjában kerül a mozikba.

Jackie Earle Haley  dirigálja a Criminal Justice thrillert, szereplők: John Travolta, Michael Pitt, Dan Stevens,  Rebecca Da Costa. Egy volt osztálytárs temetésére gyűlnek össze ismerősök, az egyikük megemlíti három barátjának, hogy bennfentes információja van a tőzsdéről, milliókat kaszálhatnak, csak pénzre lenne szükségük. Egy maffiózóhoz fordulnak.

A Coherence sci-fi rövid előzetese.

Amanda Seyfried, Cara Delevigne, Nonso Anozie,  Adeel Akhtar leszerződött a Joe Wright rendezésében készülő Pan-ra.

Úgy hírlik, hogy Jessica Chastain is akciózni fog a Mission  Impossible 5-ben, Tom Cruise csapatát fogja erősíteni.

Godzilla a Fangoria címlapján.

Luc Besson egyelőre nem gondolkodott el a Lucy akciófilm folytatásán, de a produkció kaszálni fog, akkor elképzelhető, hogy összehozza a következő részt. Olvasd tovább

45

Han Solo és Boba Fett kap különálló filmet

tn_1starwarsspinoff

Korábban már szó esett arról, hogy a Disney terve az, hogy 2015-től kezdve minden évben egy-egy Star Wars film kerüljön a mozikba. A folytatások közé különálló, más-más karakterre fókuszáló produkciókat ékelne. 2 év múlva jön a hetedik része, majd 2016-ben egy spin-off, 2017-ben a nyolcadik felvonás, egy évre rá még egy spin-off és egy tovább.

De vajon kik kapnak bizonyítása esélyt egy külön filmben? A Joblo fülest kapott egyik megbízható forrásuktól, e szerint  Han Solo és Boba Fett kalandját követhetjük. Előbbiben bemutatják, hogy Solo hogyan találkozott Csubival, miképp barátkoztak össze, majd láthatjuk, hogy megszerzik a Millennium Falcont. A Fett projektről nincsenek információk. Gondolkodtak egy Yoda filmen is, de ezt egyelőre elvetették. Tehát a spin offok nem jedi centrikusak lesznek, nem villannak fel gyakran fénykardok.

tn_1starwarsspinoff2

Formálódik a Star Wars: Rebels animációs sorozat, amelyet Dave Filomi rendezőre bízták. A széria új karaktereket fog bemutatni, de az eredeti trilógiából is felbukkan néhány ismert arc. A Rebels arra az időszakra fog összpontosítani, amikor a Birodalom egyre nagyobb hatalomra tesz szert, egyre keményebb eszközöket vet be. A felkelők felismerik, hogy csak együttes erővel, szervezetten tudják legyűrni a fenyegetést. Jövő nyáron kerül képernyőre a sorozat.