0

Sam Raimi rendezhetné A próféta remake-et

prophetMég 2009-ben mutatták be A prófétát (The Prophet), a francia film megjárt minden rangos fesztivált, jelölték Golden Globe-ra és Oscarra is, Cannes-ból pedig elvihette a zsűri Nagydíját. A Sony szeretne egy amerikai változatot és van már jelöltjük a feladatra. Sam Raimi vezényelhetné le a remake-et, amelynek forgatókönyvét Dennis Lehane írta.

Az eredeti filmben a 19 éves arab Malikot elítélik és az írástudatlan embert börtönbe küldik. A rácsok mögött a korzikai maffia vezérének kell elvégeznie néhány dolgot, megjárja a ranglétrát, nevet szerez magának.

2

Még egy ideig biztosan nem lesz élőszereplős Star Wars sorozat

swNéhány napja Kathleen Kennedy megemlítette, hogy az élőszereplős Star Wars sorozattal mindenképpen szeretnének kezdeni valamit. De gyorsan le is hűtötték a kedélyeket. A TV Line megkereste a Disneyhez tartozó ABC csatornát és a Lucasfilmet is, hogy tudnak-e valami újdonsággal szolgálni a szériával kapcsolatban. De mindkét helyről azt a választ kapták, hogy egyáltalán nincs napirenden a dolog.

Paul Lee, az ABC elnöke annyit mondott, hogy a Lucasfilm jelenleg inkább a filmekre fókuszál és az ABC-nél jelenleg nincs beterezve semmi Star Wars-szal kapcsolatos program. A Lucasfilm képviselője pedig közölte, hogy a tévében csak az animációs projekttel törődnek.

2005-ben hintette el George Lucas, hogy szeretnének élőszereplős SW sorozatot, amely az eredeti és az előzmény trilógia közötti időszakban játszódik. Komorabb hangvételű történeteket ígértek, amelyekben az alvilági figuráké lett volna a főszerep. Úgy 50 részre elegendő forgatókönyv el is készült, de túlságosan drága lett volna a megvalósításuk.

3

Lesz még egy Fantasztikus labirintus film

labyrinthIdén 30 éves a Fantasztikus labirintus (Labyrinth), a Jim Henson rendezte fantasy. Jennnifer Connelly játszotta Sarah-t, akinek ki kell szabadítania manókirály (David Bowie) karmai közül kisöccsét. De ehhez át kell jutnia egy gigantikus útvesztőn. Habár a produkció bukásnak bizonyult és Henson sem dirigált több filmet, de mégis idővel egyre többen ismerték és kedvelték meg az alkotást.

A Tri-Star szeretne kezdeni valamit az alapanyaggal, így megegyezett a The Jim Henson Co-val és  elkészülhet egy újabb változat a filmből. Már forgatókönyvíró is van, Nicole Perlman, A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) társírója vágott bele a történet papírra vetésébe.

Sajnos a részletek nem ismertek, így most még nem lehet tudni, hogy reboot vagy éppen folytatás fog készülni.

0

The Night Manager előzetes

nightmanagerJohn Le Carré 1993-ban adta ki Az éjszakai portás regényét, 2009-ben úgy tűnt, hogy Brad Pitt főszereplésével valósul meg a filmverzió Robert Edwards rendezésében. De a projektet félretették, viszont az AMC és a BBC felmelegítette, csak éppen egy egy 6 részes minisorozatot készítettek. Susanna Bier dirigálta az epizódokat, Tom Hiddleston egy angol hadseregben szolgált férfit formál meg, aki éjjelente portásként dolgozik egy hotelben. A titkosszolgálat kéri fel egy feladatra, ki kellene iktatnia a Hugh Laurie által játszott fegyverkereskedőt.

Olvasd tovább

0

Creed – Apollo fia (Creed)

creed

„0 pont” – mondta Sylvester Stallone egy interjúban, amikor rákérdeztek miképp értékelné a Rocky franchise részeit és nem csinált titkot, hogy az ötödik filmről nincs jó véleménye. Kapóra is jött egy újabb film gondolata, amikor karrierje feltámasztásán gondolkodott. De sokakkal ellentétben nem egy erőltetett, izzadságszagú filmet hozott össze, a Rocky Balboa nagyon is jó volt, méltó lezárásként lehetett volna tekinteni rá. És ugye Stallone 70 évesen már ne bokszoljon. Amikor jött a hír, hogy jön a spin off, talán sokan lemondóan legyintettek. Csakhogy a Creed meglepően jól sikerült és az Olasz csődör is boldogan fog visszagondolni rá. Olvasd tovább

0

A hűséges következő előzetese

husegesAz ötödik hullám (The 5th Wave) a héten került bemutatásra, szóval itt a remek alkalom, hogy egy másik young adult produkciót reklámozzanak. Márciusban jön A hűséges 1. része (The Divergent Series: Allegiant), amely tovább görgeti Tris történetét. Kiderül, hogy mi található Chicago falain kívül és miért zárták el a várost a külvilágtól.

Olvasd tovább

2

McG-vel valósul meg a Masters of the Universe?

hemanA He-Man reboot jó ideje a tervezőasztalon pihen, de eléggé nehezen akar megvalósulni. Ezúttal McG-re (Terminátor – Megváltás, Kémes hármas, 3 nap a halálig) bíznák a Masters of the Universe-t, talán a Sony vele el tudja indítani a forgatást.

A stúdió 2009-ben szerezte meg a jogokat és reménykedett benne, hogy minél hamarabb elkészül a film, majd jöhetnek a folytatások. Mike Finch és Alex Litvak vágott bele a forgatókönyvbe. 2012-ben Jon M. Chu ülhetett bele a rendezői székbe, de egy évre rá bedobta a törülközőt és egyúttal új írókat szerződtettek le. 2014-ben Jeff Wadlow kezdett hozzá a szkript kipofozásába, később Christopher Yost ügyködött a történeten. A 80-as években egyébként készült már a Mattel figurák alapján egy film Dolph Lundgren főszereplésével, de kritikailag és pénzügyileg is leszerepelt.

2

Thomas Vinterberg filmet készít a Kurszk tengeralattjáró tragédiáról

kurszkThomas Vinterberg, A vadászat (Jagten) rendezője az EuropaCorpnál kapott újabb feladatot. Robert Rodat az A Time To Die (Robert Moore) könyvet öntötte szkript formába és a dán direktor vezényelheti le a Kursk címre hallgató projektet.

Valós eseten alapszik a történet, a K-141 Kurszk atomtengeralattjáróra fókuszál a film, amely 2000-ben a Barents-tengeren elsüllyedt. A víz alatt 23 ember várta a segítségét, az oxigén pedig egyre kevesebb és kevesebb volt. Ősszel indul a forgatás, a szereposztás hamarosan kezdetét veszi.

0

Disorder előzetes

disorderMaryland néven futott egy darabig, majd átkeresztelték Disorderre. Matthias Schoenaerts és Diane Kruger játszanak Alice Winocour, az Augustine rendezőjének új filmjében.

Vincent katonaságot megjárt, poszttraumás stresszben szenvedő férfi. Egy vagyonos libanoni üzletember bérli fel, hogy amíg ő távol van, addig nejére és gyerekére ügyeljen. Az elején úgy tűnik, hogy nem lesz sok dolga, de mégis szükség lesz szakértelmére. És idővel közelebb kerül megbízója feleségéhez is. Olvasd tovább

0

The Survivalist előzetes

survivalist1Stephen Fingleton rövidfilmrendező megpróbálkozott egészestés alkotással is. Mondhatni a Z for Zachariah-hoz hasonló produkciót készített. Posztapokaliptikus környezet, egy túlélő magányosan tengeti mindennapjait a vadonban, majd hirtelen két ember (nők) is feltűnik. Martin McCann játssza a főszerepet. Fingleton rendezése a Tribeca és a Sitges fesztiválokról egy-egy díjjal távozott és egy BAFTA kategóriában is nominálták. Olvasd tovább

11

Mégsem lesz jövőre Avatar 2

avatar3123Amikor a Disney bejelentette, hogy 2017. decemberében érkezik a Star Wars 8. része, netszerte hatalmas box office csatát jósoltak. De a stúdió nyilván tudta, hogy mi zajlik a konkurenciánál, ezért is tette meg ezt a lépést. És most kiderült, hogy a Fox nem 2017 végén mutatja be az Avatar következő felvonását. Az indokok egyelőre nem ismertek, de a forgatás kezdete még nem volt kitűzve, ráadásul James Cameron egyszerre venné fel a 2., 3. és 4. filmet. Ehhez még hosszadalmas utómunka fog társulni. Hozzá kell tenni, hogy sem a Disney, sem a Fox nem kockáztatná meg, hogy kevesebb IMAX vásznon dübörögjön alkotásuk, hiszen lényegében mindkettő sci-fi előreláthatóan hosszú heteken keresztül telt házas vetítésekkel menne.

Az eltelt évek során úgy hírlett, hogy az Avatar 2 2014-ben érkezik, majd ebből 2015 lett, aztán 2016 és legutóbb 2017-et emlegettek. Sam Worthington és Zoe Saldana 2014-ben leszerződött a következő 3 részre, a konkrét történetet nem említették, de elvileg a sztori nagy része víz alatt fog játszódni.

2

Toltak A múmia reboot bemutatóján

mummyTegnap a Disney változtatott egy-két bemutatódátumot, most pedig az Universal is tolt egy igen fontos filmjét. A múmia (The Mummy) reboot 2017. március 24-én futott volna be, de úgy gondolták, hogy jobb helyen lesz június 9-én. Vagyis úgy közel 3 hónapot csúsztattak.

A produkció a stúdió szörnyuniverzumának igen fontos része lenne. Tom Cruise és Sofia Boutella játsszák a főbb szerepeket, Alex Kurtzman dirigálhatja a kalandfilmet.

Mellesleg az alkotás ekkor a Z világháború 2-vel (World War Z-vel) és a A hűséges – 2. részével (The Divergent Series: Ascendant) nézne szembe.