11

Mégsem lesz jövőre Avatar 2

avatar3123Amikor a Disney bejelentette, hogy 2017. decemberében érkezik a Star Wars 8. része, netszerte hatalmas box office csatát jósoltak. De a stúdió nyilván tudta, hogy mi zajlik a konkurenciánál, ezért is tette meg ezt a lépést. És most kiderült, hogy a Fox nem 2017 végén mutatja be az Avatar következő felvonását. Az indokok egyelőre nem ismertek, de a forgatás kezdete még nem volt kitűzve, ráadásul James Cameron egyszerre venné fel a 2., 3. és 4. filmet. Ehhez még hosszadalmas utómunka fog társulni. Hozzá kell tenni, hogy sem a Disney, sem a Fox nem kockáztatná meg, hogy kevesebb IMAX vásznon dübörögjön alkotásuk, hiszen lényegében mindkettő sci-fi előreláthatóan hosszú heteken keresztül telt házas vetítésekkel menne.

Az eltelt évek során úgy hírlett, hogy az Avatar 2 2014-ben érkezik, majd ebből 2015 lett, aztán 2016 és legutóbb 2017-et emlegettek. Sam Worthington és Zoe Saldana 2014-ben leszerződött a következő 3 részre, a konkrét történetet nem említették, de elvileg a sztori nagy része víz alatt fog játszódni.

11 komment

  1. Miért nem lepődöm meg? Mondok jobbat. Cameron ne csinálja meg egyáltalán. Szemétláda. Így szórakozik a rajongók türelmével. Fel se merül benne, hogy mire hajlandó belevágni, addigra már senki se fogja várni, már a kutyát se fogja érdekelni?! Mit képzel ez a rohadék!?
    Ami engem illet, számomra az Avatar halott, nem várok rá tovább, nem foglalkozom vele többé.

  2. Az Avatar-t leginkább a 3D varázsa adta el. Nem volt bajom a filmmel, de talán hagyni kellene a folytatásokat. 2009 után technikai téren nagyon sokat kellene mutatnia Cameronnak, hogy behúzza az embereket a mozikba és ismét milliárdokat kaszáljon. Inkább foglalkozzon a Battle Angellel, abban is tud mondanivalót, társadalmi üzenetet elrejteni.

    • Egyetértek. Az Avatar sztorija rémgyenge volt, a társadalmi üzenet nem hogy elrejtve nem volt, hanem ostoba módon tolták az arcunkba. Amíg Cameron meg nem tanulja, hogy egy film sikeréhez a látvány önmagában kevés, teljesen fölöslegesek a folytatások.

      • Érdekes, hogy ezt a Star Warsnál nem így látjátok. Az Avatar egy Pocahontas remake, mégis ezerszer több eredetiség, ötlet, és LÁTVÁNY volt benne, meg úgy egyáltalában véve sokkal jobban lett összerakva, mint a Force Awakens. Legalább valljátok be, hogy az SW esetében elkapott benneneteket a hype, és a vak rajongás, és egyszerűen csak szánt szándékkal ignoráljátok a temérdek problémát. 😀

        • Az összehasonlítás inkorrekt, mert az Avatart franchise-indítónak szánták, az SW7 meg egy már bejáratott univerzum továbbépítése volt. Az ébredő Erőnek vannak hibái, ez kétségtelen (leginkább a forgatókönyv környékén), de szerintem sokkal szerethetőbb és ötletesebb, mint az Avatar. Utóbbi egy fantáziátlan, csilivili techdemo (hatlábú tigris?…), humor nélkül és nagyon erőltetett “üzenettel.” Az SW7 kopott, mégis otthonos világában szerintem el lehet merülni, az Avatar túlcicomázott sterilitásában én nem tudok. Sokfélék vagyunk. 🙂

        • Számomra inkább az az érdekes hogy míg a Star Wars agyon van szidva hogy remake addig az Avatar meg a Jurassic World agyon van istenítve pedig akkor azok sem kevésbé remake-ek…

  3. Azért mielőtt Cameront lebénáznátok azt gondoljuk végig, hogy kivétel nélkül – na jó a Piranha 2 kivétel – de szóval szinte kivétel nélkül ő minden saját rendezésében nagyon odatette magát minimum látványban újat és maradandót alkotott. (HA a sztori nem is volt mindig olyan nagyon elmés – pl. Avatar, vagy True Lies – de a látvány olyan pazar volt, ami miatt mindenki letette a haját.) Minden eddigi filmjével szintet lépett, nem hiába lett akkora siker a Titanic vagy az Avatar sem. És gondoljátok, hogy Avatar 2. címen ugyanazt akarja előadni, mint ami az egyben volt? Hát sztoriban még elő is fordulhat, de olyan technikai újításokat fog arra kifundálni, ami miatt a SW akárhányadik részét is bármikor képes lesz agyonverni. Sőt, szerintem az Avatart behozni még most 6 évvel később sincs esélye sem a SW7-nek. Még a Titanicot sem biztos, hogy fogja. Azért nem ok nélkül zarándokolt el ezekre a filmekre egykor olyan sok ember.
    Hozzáteszem, az Avatar tényleg az egyik leggyengébb filmje, de még így is köröket ver az átlagos blockbusterekre. Persze, jobb lenne ha új ötletek kifundálásán tőrné a buksiját, de a pénzt nyilvnán nem csak megkeresni szereti, hanem elkölteni is, így meg erre számolatlanul adják, nem kell érte kuncsorognia.

    • Cameront nagyon is bírom, a Piranha 2-n kívül az összes filmje tetszett. Remélem csinál még olyasmit, mint a True Lies vagy vagy az Aliens. De őt mostanában inkább a technikai fejlesztgetés, az óceán mélyének kutatása és az űrkutatás érdekli.

  4. Jó lenne már elfelejteni az Avatart. Remélem az utolsó pillanatban pénzügyi, kreatív, vagy egyéb okok miatt lefújják ezt az egészet…

  5. Talán Cameronnak időre van szüksége. Az első rész óta rengeteget változott a világ; feltételezem valami olyat szeretne, amit eddig senki nem csinált – mert azért bármit is írnak a fanyalgók, a fickó újító zseni. Az Avatar technikailag olyan látványvilágot mutatott, amit addig sehol sem láttunk, és pont ez a lényeg. Újdonság kell, azt pedig máshogy nem lehet elérni, csak (1) ütős sztorival vagy (2) látvánnyal. Cameron az utóbbira tette a hangsúlyt, és nyert. Én szurkolok, hogy még az elsőnél is nagyobban szóljon a második rész.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *