2

Még egy ideig biztosan nem lesz élőszereplős Star Wars sorozat

swNéhány napja Kathleen Kennedy megemlítette, hogy az élőszereplős Star Wars sorozattal mindenképpen szeretnének kezdeni valamit. De gyorsan le is hűtötték a kedélyeket. A TV Line megkereste a Disneyhez tartozó ABC csatornát és a Lucasfilmet is, hogy tudnak-e valami újdonsággal szolgálni a szériával kapcsolatban. De mindkét helyről azt a választ kapták, hogy egyáltalán nincs napirenden a dolog.

Paul Lee, az ABC elnöke annyit mondott, hogy a Lucasfilm jelenleg inkább a filmekre fókuszál és az ABC-nél jelenleg nincs beterezve semmi Star Wars-szal kapcsolatos program. A Lucasfilm képviselője pedig közölte, hogy a tévében csak az animációs projekttel törődnek.

2005-ben hintette el George Lucas, hogy szeretnének élőszereplős SW sorozatot, amely az eredeti és az előzmény trilógia közötti időszakban játszódik. Komorabb hangvételű történeteket ígértek, amelyekben az alvilági figuráké lett volna a főszerep. Úgy 50 részre elegendő forgatókönyv el is készült, de túlságosan drága lett volna a megvalósításuk.

2 komment

  1. Megértem hogy a tervezett 6 új film készítése mellett erre nem jut idejük, ha mégis ezzel foglalkoznának akkor a filmeknek késniük kéne, nagyon.

  2. Egy elég komoly hangvételű Star Wars sorozat a Netflixen például biztos pont lehetne, még magasabb költségvetéssel is. Disney ugyanúgy köthetne szerződést a stream-gyártóval, mint a Marvel esetében is tette. Az alapanyag felhasználás ebben az esetben kicsit nehezebb, mivel az új kánon nyomtatott piaca se bontakozott még ki kellően, hogy kitalálják, milyen irányba vigyék a sztorit és kikkel a középpontban. A részletek letisztázásához kicsit több időre lenne ebben az esettben szükség az együttműködéshez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *