2

Az Igazság Ligája karaktereiről

justiceleagueTegnap került ki egy Igazság Ligája concept art és várható volt, hogy pár óra jön még némi anyag, hiszen a CW-n a közelgő DC filmekről volt szó. Kijött egy Aquamanról, Kiborgról és Villámról szóló videó. Illetve az is kiderült, hogy Zöld Lámpás szintén tagja lesz a csapatnak.

A forgatás tavasszal indul. Villám 2018. március 23-án futkározhat önálló filmben, Aquaman pedig 2018. július 27-én úszik be a vásznakra. Kiborg is kap bizonyítási lehetőséget 2020. április 3-án. Olvasd tovább

0

Néhány másodperc a Csodanő filmből

wonderwomanlogo

Tegnap este a CW-n a DC közelgő filmjeiről esett szó, a Batman pólót viselőt Kevin Smith volt a házigazda. 2017-ben kap önálló filmet Csodanő is, amelyből már mutattak néhány képkockát. Gal Gadot játssza az harcos hercegnőt, Robin Wright, Chris Pine, Connie Nielsen és David Thewlis erősíti a produkciót.

Diana themüszkirai hercegnő, az amazonok királynőjének lánya. A videóból kiderül, hogy az alkotók be fogják mutatni a karaktert és nem csak úgy bedobják az akcióba. Kiderül, hogy miért harcol és mik a céljai, az elképzelései. Olvasd tovább

6

A Suicide Squad következő előzetese

suicidesquadsokadikA Sony nem volt elég bátor, hogy elkészítse az első képregényfilmet, amelyben a szupergonoszok állnak a középpontban. Viszont a Warner/DC nem teketóriázott sokat, az mozis univerzumuk felvezetésképpen rögtön bemutatnak néhány sötét oldalon álló kéménylegényt, akiket azért terelnek egy csoportba, hogy erejüket a jó szolgálatában vessék be. Persze az egység feláldozható, ha esetleg valaki fűbe harapna az akció közben, senki nem hullajtana könnyeket értük.

David Ayer dirigálta a filmet, augusztusban érkezik a bemutató. Vajon addig ellőnek minden érdekességet? Will Smith, Margot Robbie, Jai Courtney, Cara Delevingne, Viola Davis, Jared Leto – nem bízták a véletlenre, csupa ismert névvel tömték tele a produkciót. Olvasd tovább

0

Esélyes, hogy Bayona rendezi a Jurassic World 2-t

jurassicworldHosszú idő telt el, mire belevágtak a Jurassic Park negyedik felvonásába. Colin Trevorrow dirigálta a gigasikert aratott Jurassic World-öt, természetesen a stúdió akarja a folytatást. De Trevorrow több, mint valószínű, hogy nem fog ráérni, hiszen Star Wars 9. részével fog törődni, jelenleg pedig a The Book of Henry utómunkálataival foglalkozik.

A Deadline úgy tudja, hogy esélyes, hogy Juan Antonio Bayona (Árvaház, A lehetetlen) ülhet bele a Jurassic World 2 rendezői székébe. Tavaly szeptemberben már megemlítették a nevét, de akkor cáfolták a híresztelést. Egyáltalán nem biztos, hogy végül Bayona írhatja alá a szerződést, hiszen bizonyára több direktor is benne lehet a pakliban.

2

Igazság Ligája concept art

2016-ban a DC alaposan rá fog erősíteni a saját filmuniverzumuk kampányára. A Dawn of the Justice League-hez tettek közzé egy concept artot, amelyen Batman, Superman, Csodanő, Aquaman, Villám és Cyborg látható. Ray Fisher fogja játszani Cyborgot, Ezra Miller pedig Villám ruházatát öltheti fel.  Az este folyamán Kevin Smith lesz a házigazdája a CW csatornán egy DC-s különkiadásnak, amelyben talán a Ligáról is jön még némi érdekesség.

justiceleague

0

Rossz szomszédság 2 előzetes

neighbors22014-ben Seth Rogen & Rose Byrne párosa szétszekálta egymást a Zac Efron vezette diákszövetséggel. A közönség elég szép összeget hagyott ott a kasszáknál, így hozzáláttak Rossz szomszédság (Neighbors) következő részének a kivitelezéséhez. Rogen, Byrne, Efron visszatért, melléjük leszerződött még Chloe Moretz, Selena Gomez, Carla Gallo és Cameron Dallas is. A történet kvázi ugyanaz, mint az előzőnél. Csak éppen ezúttal nem fiúkkal, hanem csajokkal gyűlik meg a baja párnak.

Mac és Kelly (Rogen és Byrne) második gyereküket várják és csak egy probléma van: a szomszédság. Ugyanis a melléjük költöző lányszövetség sokkal kiakasztóbb, mint Teddy (Efron) csapata. Így nem marad más választás, mint a régi nagy ellenfél segítségét kérni. Olvasd tovább

0

A Csodanő forgatásáról

Idén Batman és Superman oldalán már bemutatkozik Csodanő, de különálló filmje csak jövőre érkezik. Patty Jenkins vezényletével forog a produkció. Egyébként ma este a CW csatornán (9:30 PM ET) jön egy videóanyag a munkálatokról.

1

A Live By Night forgatásáról

Ben Affleck jelenleg a Live By Night filmen dolgozik, nem csak a főszerepet játssza el, hanem a rendezői teendőket is ellátja. A produkcióhoz Dennis Lehane regénye szolgáltatta az alapot. A forgatásról a comingsoonra került ki pár kép, Affleck és Zoe Saldana tartózkodik a helyszínen.

Bostonban, 1926-ban játszódik a történet. A főszereplő a bostoni rendőrkapitány fia, akiből bűnöző lesz. Eléggé élvezi az élet sötét oldalát, egyre ismertebb lesz, de rá kell jönnie, hogy az égvilágon senkiben sem bízhat meg.

Olvasd tovább

5

2015 nyertesei és vesztesei

ultronA nyertesek

A Disney-nek becsúszott két eléggé lehangoló eredmény, a Holnapolisz (Tomorrowland) csúnya bukás lett és a Dinó tesó (The Good Dinosaur) is eléggé visszafogottan gyűjtögeti a milliókat. Ám ettől függetlenül nagyon is szép évet zárhattak. A Marvel filmek továbbra is megbízhatóan hoznak a konyhára, az Agymanók (Inside Out) szintén kasszírozott. És ugye a Star Wars szó szerint berobbant a mozikba. Olvasd tovább

0

Újabb Barbershop: The Next Cut előzetes

barbershopHamarosan megérkezik a Birkanyírás (Barbershop) újabb része. Ice Cube maga köré gyűjtött néhány ismert nevet, többek között Cedric the Entertainer, Nicki Minaj, Common, Regina Hall és Sean Patrick Thomas neve olvasható a stáblistán. Több, mint 10 év telt el, hogy ellátogattunk volna Calvin fodrászüzletébe, de bolt még továbbra is nyitva, bár azóta történt néhány változás. Már nem csak férfiakat látnak vendégül, hanem hölgyeket is. Olvasd tovább

0

Röviden: Solace

solaceposterrrA Hetedik után mindenki elégedetten dőlt hátra. A stúdió fejesei a szép bevételen legeltették a szemüket, a színészek és a rendező a hírnevét öregbíthette a thrillerrel és a nézők is magasztalták a remek filmet. Később a New Line berkein belül elgondolkodtak a következő részen és amikor befutott hozzájuk egy forgatókönyv, amelyben látnoki képességgel bíró doktor próbál elkapni egy raginált sorozatgyilkost kiadták a utasítást, hogy írják úgy át, hogy el lehessen adni folytatásnak. David Fincher ezt látva közölte, hogy előbb nyomna el a szemén egy csikket, minthogy belevágjon az Ei8ht-be. Belátta a stúdió is, hogy nem kellene erőlködniük, de azért az eredeti szkriptből csak elkészítettek egy filmet.

Sorozatgyilkos szedi áldozatait, a bizarr eseteket Joe Merriweather (Jeffrey Dean Morgan) és Katherine Cowles (Abbie Cornish) vizsgálja. Előbbi vonja be az ügybe régi ismerősét, a magányosan éldegélő, a múltján rágódó John Clancy-t (Anthony Hopkins), aki úgymond „lát” dolgokat és bizony vele ki tudnák lendíteni a holtpontról a nyomozást. Az öreg férfi vonakodva bár, de segít.

A történet eléggé érdekes, csak éppen nem tudták izgalmasan tálalni. Sőt, a brazil Afonso Poyart félvállról vette a munkáját, hiszen a felvetett „nézetkülönbségeket” nem tudja érdekfeszítően tálalni. Pedig a természetfelettit kezdetben elutasító Cowles és az olykor kissé faragatlanul viselkedő Clancy között kialakulhatott volna néhány remek, feszült vagy éppen viccesen hangzó párbeszéd, de a témát csak felszínesen érintik. A gyilkos indítéka pedig morális kérdéseket vethetett volna, amely hallatán akár magunkba mélyedtünk volna. Azonban ezt sem sikerült ügyesen kibontani vagy tálalni. Anthony Hopkins viszi a hátán a filmet, aki ezúttal is remek, de Morgan és Cornish halovány, Colin Farrell pedig eléggé gyengén teljesít. A Solace-ból többet is ki lehetett volna hozni, sokkal többet. Olvasd tovább

0

Verhoeven új filmje – Elle előzetes

ellePaul Verhoeven Hollywoodban ünnepelt rendező volt, de aztán merész húzásaival elásta magát. Az elmúlt évek során alig hallhattunk róla, pedig forgatott filmet, csak éppen nem reklámozták agyba-főbe. Újabb alkotását Philippe Djian regényéből készítette

Isabelle Huppert játssza a nagymenő videójátékcég tulajdonosát, Michele-t. Egyik nap brutálisan megerőszakolja egy férfi a lakásában. A sokk után paranoiássá válik, majd megpróbálja megtalálni a tettest, hogy bosszút álljon. Olvasd tovább