2

A Cinema City nem tűzi műsorára a DreamWorks Animation Végre otthon! című animációs vígjátékát

home1Mától a magyar mozinézők is láthatják a világ számos országában már óriási sikert aratott animációs vígjátékot, a Végre otthon!-t. Magyarország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City azonban nem tűzi műsorára az alkotást.

A film a DreamWorks Animation stúdió műhelyében készült, ahol az Így neveld a sárkányodat és a Madagaszkár is született. Azokban az országokban, ahol már bemutatták – Angliában és Kelet-Európában – kiemelkedően magas nézőszámot ért el, a premier utáni első hétvégéjén olyan DreamWorks klasszikusok eredményét múlta fölül, mint A Madagaszkár pingvinjei, a Turbó vagy a Croodék.

A Végre otthon! hazai forgalmazója, az InterCom azért időzítette a bemutatót a tavaszi szünetre, hogy húsvéti meglepetésként, itthon is minél többen örülhessenek a különleges történetnek.

„A gyártó stúdióval együttműködve az InterCom közel egy éve dolgozik azon, hogy minél többen láthassák a Földre érkező űrlény és földi barátja kalandjait. Az egyeztetések során ugyanazokat a feltételeket szerettünk volna elérni, mint korábban más animációs filmek esetében – mondta Pinczés-Pressing Ádám, az InterCom sajtósa. – A tárgyalások alatt mindent megtettünk a megegyezés érdekében, ennek ellenére nem sikerült megállapodást kötnünk a Cinema City vezetőivel.”

Az InterCom mindent elkövet, hogy senki ne maradjon le az élményről, és a lehető legtöbben nézhessék meg a Végre otthon!-t.

A premier hetében a következő hazai mozikban látható a film. Budapesten a Corvin Filmszínház, Mi Mozink Lurdy, Mi Mozink Óbuda, Pólus Filmszínház, Sugár; míg vidéken Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Debrecen Apolló, Eger Agria és Uránia, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Komárom, Miskolc Művészetek Háza, Nagykanizsa, Nyíregyháza Krúdy, Pápa, Pécs Uránia, Siófok, Sopron Elit, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata, Tatabánya és Zalaegerszeg Art mozi filmszínházai tűzik műsorukra.

Az InterCom továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy a különösen népszerűnek ígérkező film az ország legtöbb pontján, a lehető legtöbb moziban elérhető legyen a közönség számára.

home1

0

Adams és Gyllenhaal a Nocturnal Animalsban

adamsTom Ford divattervező 2009-ben mutatkozott be rendezőként, az Egy egyedülálló férfi (A Single Man) a legtöbb filmfesztiválon megfordult, remek kritikákat gyűjtött be és temérdek díjra jelölték. Ford nem sietett, hogy ismét beálljon a kamera mögé, idén viszont hozzálát a Nocturnal Animals drámához, ami mögött George Clooney produkciós cége áll.

Austin Wright 1993-as könyvét viszik a vászonra, a Tony and Susan-ban egy nő volt férjétől kap egy kéziratot, hogy kikérje róla véleményét. A regény két szálon fut, az egyikben egy családi vidám családi vakáció válik erőszakossá, a másikon pedig Susan elmélkedik első házasságáról és felrémlik előtte néhány dolog, amelyet próbált elfelejteni.

Nem elképzelhetetlen, hogy Ford két felvonásban forgatja le a produkciót, mindkét rész egy-egy szálat mutatna be, de ez még egyáltalán nem biztos. Amy Adams és Jake Gyllenhaal lesznek a főszereplők, Joaquin Phoenix és Aaron Taylor-Johnson szintén aláírtak.

0

Remake lesz a Földönkívüli zsaruból

foldonkivulizsaruMég a 80-as évek végén mutatták be a Földönkívüli zsaru (Alien Nation) sci-fi akciót, ami szép eredményt ért el a mozikban és egyúttal nagy népszerűségre tett szert. Később született belőle sorozat és néhány tévéfilm is. A Fox stúdió remek lehetőséget lát a remake-ben, sőt A majmok bolygója (Planet of the Apes) rebootot emlegették követendő példaként. A forgatókönyvet Art Marcum és Matt Holloway, a Vasember (Iron Man) írói vették kezelésbe.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sztori. A 88-as filmben földönkívüli űrhajó érkezik bolygónkra, majd a földönkívüliek beilleszkednek a társadalomba. Mandy Patinkin alakította azt az idegent, akiből zsaru lesz és a James Caan által megformált nyomozót kapja társául. Nem szívlelik egymást, de szépen összecsiszolódnak.

0

Csak 2017-ben jön a Hupikék törpikék animációs film

tn_1hupikekek22016-ban jött volna a Hupikék törpikék (Smurfs) animációs film, amelynek semmi köze nem lett volna a legutóbbi két élőszereplős/CGI förmedvényhez. Ám a forgatókönyv még nincs kész, ki kell dolgozni a részleteket és akad még más teendő is, így a Sony úgy döntött, hogy nem ragaszkodik a kitűzött dátumhoz és több időt adott az alkotóknak. 2017 március 31-re tolták el a premiert. Rory Bruer, a stúdió fejese elmondta, hogy hangulatban és kinézetben is Peyo eredeti elképzeléseit próbálják visszaadni. Az új bemutató időpontja ráadásul azért is jó, hiszen a gyerekeknek szünet lesz az iskolákban.

A Hupikék törpikék animáció előtt egy héttel érkezik A beavatott utolsó része, egy héttel később a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) kerül a vásznakra.

1

Röviden: Hamupipőke (Cinderella)

hamupipokeMár mindenki kívülről fújhatja, hogy az Alice Csodaországban milliárdos bevétele után adta ki az ukázt a Disney, hogy élőszereplős filmet kell gyártani a klasszikus mesékből. Nem szolgahű másolatokról volt szó, hanem a jól ismert történeteken csavarintottak egyet. Legalább lehetett látni és érezni, hogy tényleg próbáltak kicsit kreatívak lenni. Effektekbe csomagolt drága, sok százmillió dollárt hozó fantasy-k. A Shakespeare-től eltávolodó képregényfilmben és akcióban utazó és bizonyító Kenneth Branagh nyúlhatott Hamupipőkéhez. Történet? A jól ismert sztorit mutatják be mindenféle fordulat vagy csavar nélkül. Ezúttal nem is próbálkoztak máshogy prezentálni az alapanyagot, egyszerűen csak újra végigvezetnek minket énekelgetések nélkül a bejáratott cselekményen. Habár eléggé ismerős, mégsem lehet lerágott csontnak nevezni. Meséről van szó, amelyet ha jól tárnak elénk újra és újra élvezhető lesz. Branagh érti a dolgát, Lily James aranyos és bájos, Cate Blanchett remekül hozza az utálnivaló mostohát. Olvasd tovább

5

Stb…

0cm

Állítólag a Bosszúállók 2-ben Captain Marvel cameozni fog. (Mivel a Latino-Review-tól van az infó, így ne nagyon számítsunk rá.)

Úgy hírlik, hogy Idris Elba lesz a főgonosz a Star Trek 3-ban.

Azt mondják, hogy a 16 éves Mateus Wardot hívták be a Pókember meghallgatásra. Talán pont ő lesz, akik magára öltheti a kék-piros kosztümöt?

A Russo fivérek rendezhetik a Bosszúállók 3. és 4. részét.

Vin Diesel azt találta mondani, hogy a Halálos iramban 7 nyeri a legjobb filmnek járó Oscart és teljesen komolyan gondolta.

Nick Antosca, a Hannibal sorozat írója dolgozhat a Péntek 13 remake forgatókönyvén.

Jason Lee és Shannen Doherty szintén benne lesz a Shop-Show 2-ben.

Lana Condor lesz Jubilee az X-Men: Apocalypse-ben. Olvasd tovább

2

Steven Spielberg rendezheti a Ready Player One-t

readyplayeroneSteven Spielberg talán kicsit berozsdásodott, talán némileg megkopott, de még mindig nagy mesélő. Sokszor bizonyított és lehet, hogy mostanság mellényúlt néhány alkalommal, de ezúttal nem hibázhat. Rábízták a Ready Player One geek regény vászonra vitelét, amely irgalmatlanul jó szórakozás lehet. Korábban pletyka szinten Christopher Nolant emlegették.

Ernst Cline könyve egy olyan jövőt mutat be, ahol az emberek többsége az Oasis virtuális valóságban él. Teljesen elfogadott, hogy ide bejelentkezve járjon iskolába valaki, akár dolgozni is lehet, bolygók között utazni. Különösen népszerű az úgynevezett nyestek körében, akik a rendszer megboldogult atyjának a rejtvényét próbálják megfejteni. A 80-as éveket felettébbkedvelő férfi ugyanis végrendeletében világosan leírta, hogy vagyonát csak az örökölheti, aki megoldja feladványait.

A forgatókönyv legutóbbi változatát Zak Penn írta, állítólag végrehajtott néhány változtatást a regényhez képest. Arról nincs hír, hogy Spielberg kezelésbe veszi-e a szkriptet. A forgatásba a The BFG munkálatai végeztével vágna bele. Igazi geek csemege lesz, ha a rendező jó végzi feladatát.

3

Maggie előzetes

maggiehorrordramaArnold Schwarzeneggernek nem jött össze a nagy visszatérés. De talán 2015-re boldogan fog visszaemlékezni. A Terminator mellett a Maggie zombidrámában játszik. Egy gazdálkodót alakít, akinek tini lánya lassacskán átalakul. Abigail Breslinről gondoskodhat (Chloe Moretz volt kinézve eredetileg) és Joely Richardson jelenlétére is számíthatunk.

Az újonc John Scott forgatókönyvéből készült a film, Henry Hobson számítógépes grafikus állhatott be a kamera mögé, életében először dirigált egészestés produkciót. Olvasd tovább

4

Mégis lesz élőszereplős Star Wars sorozat?

starwarsEmberemlékezet óra várunk a Star Wars élőszereplős sorozatra. A forgatókönyvek elkészültek, szépen meg is volt tervezve minden, csak egy dolog szólt közbe: a fránya költségvetés. Túl sokba kerültek volna az epizódok és egyszerűen nem érte volna meg leforgatni. Persze születtek ígéretek, hogy majd egyszer lesz belőle valami, ha a trükktechnika nem lesz olyan drága.

Talán most jött el az idő? A Cinelinx tudósítása szerint a Disney felmelegítette az ötletet, a forgatás a Pinewood Studiosban zajlana, ugyanazokat a díszleteket használnák, mint a filmeknél. Így jelentősen spórolnának, hiszen nem kell újabb helyszíneket felhúzni és még változtatni is lehet rajtuk. Egyelőre az ütemtervet próbálják kitalálni, hiszen két film munkálatai között tudnák a szériát összehozni.

Egyelőre nem tudni, hogy a George Lucas által jóváhagyott régebbi szkriptek alapján forgatnának az epizódok. Ha mégis, akkor a fiatal Han Solo, Boba Fett és Lando körül zajlanának az események.

0

Hasselhoff a Sharknado 4-ben is benne lesz

stretch3Nyáron lecsap megint a Cápavihar (Sharknado 3), amiben David Hasselhoff is benne lesz. A színész Ian Ziering karakterének az apját alakíthatja. A színész a Huff Post-nak (nem, nem Hoff Post) elmesélte, hogy a film rossz lesz, de nagyon jól érezte magát a forgatáson.

„A Sharknado 3 lesz a legrosszabb film, amit valaha láttál. Az első rész iszonyatos volt. A második még az elsőnél is gázabb volt. Megtisztelő, hogy benne lehetek a harmadikban. És elmondhatom, hogy hatalmas móka volt a forgatás. Remek humora van azoknak, akik ezt a filmet készítik. A legszimpatikusabb emberek, akikkel valaha találkoztam. Mindenki viccelődik és igazán felemelő. Szerintem a végtelenségig folytatni fogják a franchise-t. Az utolsó jelenetem volt a csúcs. Megkérdeztem, hogy meg fogtok ölni? Erre azt válaszolták, hogy nem, hiszen a negyedikben is benne leszek. Úgy mentem oda, hogy lövésem sem volt, hogy mire számítsak, majd három napig folyamatosan röhögtem.”