Mi az én? Emlékek összessége talán? S ha így van, marad-e az énünkből valami, ha elveszik az emlékeinket? Ezek a kérdések foglalkoztatták S. [Steve] J. Watsont, amikor első regényének ötlete megfogalmazódott benne. A szerző korábban az angol Nemzeti Egészségszolgálat kutatóorvosa volt, de részt vett a Faber & Faber kiadó írói kurzusán Londonban, hogy kipróbálja magát az irodalomban. 2009 januárjában az újságok gyászjelentéseit böngészte, hogy ihletet merítsen első prózai művének szereplőihez, amikor egy rövidke hírszem megragadta a figyelmét.
„Az egyik elhunyt, bizonyos Henry Molaison – emlékszik vissza Watson – huszonhat éves korában agyműtéten esett keresztül, melynek következtében szinte egész felnőtt életét amnéziában töltötte. Az operáció során eltávolították agyának egyes részeit, amelyekről úgy vélték, hogy felelősek az epilepsziájáért, nem számoltak vele azonban, hogy ugyanezek a területek gondoskodnak az új emlékek alkotásáért is. Molaison nyolcvanhat évesen halt meg.”
Watson maga elé képzelte a férfit, amint reggel felkel, belenéz a tükörbe, és meglátja magát… de az ifjú helyett, akinek véli magát, egy öregember néz vissza rá. „Ez a megdöbbentő pillanat ihlette a regény és egyúttal a film első jelenetét – mondja a szerző. – A nő megpillantja magát a tükörben, de valaki mást lát benne, mint akit kellene.” Olvasd tovább →
FilmDROID 
