10

Éjfélkor Párizsban

írta Nikodémus

2011-11-ejfelkor-parizsban-plakat

Habár a kritika jórészt az Annie Hall-t tartja Woody Allen eszenciájának, én mégis jobban szeretem a Manhattant, ahol ugyan megtalálható a woody alleni filmkészítés összes szükséges kelléke, ám mindezeken felül a rendező szerelmet vall imádott városának, New Yorknak. Woody Allen újra szerelmes – ezúttal Párizs a csábító.

Gil (Owen Wilson) és Inez (Rachel McAdams) jegyespárként a menyasszony szüleivel együtt érkeznek Párizsba. Amíg az após üzleti ügyekkel van elfoglalva, a fiatalok kedvükre… szórakozhatnának, ha Gil íróként épp nem lenne alkotói válságban. Párját ez szemlátomást nem zavarja, boldogan indul frissen szerzett barátaival felfedezni a várost. Közben persze Gil is belecsöppen a forgatagba, csakhogy az a 20-as évek Párizsáé. A film felejthetetlen képekkel, hangulatos zenével és frivol humorral rajzolja meg a francia fővárost, amely hol költői, hol hivalkodó, hol szemérmes, de sohasem koszos és büdös. Ha a hely mágikus, az idő is legyen az: Gil kedvenc korszakának minden nagyobb művész-személyisége felbukkan, s jókat lehet kuncogni azon, ahogy a rendező amolyan karinthysan, szeretettel kifigurázza őket. (Hahotáznom csak egy esetben sikerült, de az bizony minden várakozást megér: figyeld csak Dalí felbukkanását!) Woody Allen természetesen már nem eredeti, de ki törődik ezzel, ha bámulatos könnyedséggel meséli történeteit, melyekhez sztárok asszisztálnak? Owen Wilson lubickol a szerepben rendezőnk alteregójaként, folytonos neurotikus nyavalygása kedvesen idegesítő, ám amikor példaképei közé kerül, (velünk együtt) álmélkodva tátja el száját. Persze gyorsan megtalálja a helyét itt is: félbemaradt kéziratát Gertrude Steinnek adja átnézésre, filmtippet ad Buňuelnek, és persze elszereti Picasso szeretőjét, Adrianát (Marillon Cotillard). Rachel McAdams gyakorlatias újgazdagként tökéletesen félreérti érzékeny párját, s ennek meg is lesznek a következményei. Kiemelném még Michael Sheent, aki a remekül hozza a mindig laza és elegáns, de valójában üresfejű sznobot.

Az Éjfélkor Párizsban mindemellett hamisítatlan Woody Allen-alkotás, nemcsak külsőségeiben, lényegét tekintve is. A rendező sokadszor boncolgatja művészet és élet kapcsolatát, egy műalkotás megszületésének körülményeit, leöntve a nosztalgia vélt vagy valós jogosságával egy olyan korban, amikor minden héten új retró-divatot vagyunk kénytelenek elszenvedni. Ironikus meséje tisztelettel hódol az emberi kultúrának, és elnézően nevetteti ki velünk a múltba révedést. Hogy teljesen hasztalan lenne az elvágyódás? Persze, de ha néha olyan jólesik!

imdb: 7,9
rottentomatoes: 93 %

Büdzsé: 17 millió dollár
Amerikai bevétel: 55,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 131,1 millió dollár

10 komment

  1. Én szeretem Woody Allen filmjeit, és ez is nagyon tetszett.
    A téma ugyan újszerűnek nem mondható, de mindenképpen fontos dolgokról beszél, a színészek nagyszerűek (Owen Wilson és Adrian Brody különösen), Párizsba pedig simán bele lehet szeretni a filmet látva…:)
    (Azt hittem, hogy Carla Bruni (aka “Sárközyné”) több szerepet kap, mert nagyon hype-olták…)

  2. Nagyon kedves és szerethető volt én spec végigmosolyogtam az egész filmet, kivéve a Dalí-s résznél, amikor már szinte fetrengtem a földön a röhögéstől, olyan jól kifigurázták a művészt és annak társait 😀

  3. Woody Allen filmjeit annot még néztem, a Hétalvót régebben többször láttam, de aztán egyszerűen belezsongott a fejem, hogy végigdumálnak másfél órát és olykor olyan se füle se farka szövegelésnek tűnt. Azt hiszem a Süti,nem süti volt az utolsó, amit láttam tőle.

  4. Woddy Allen egyik legjobb filmje az új évezredben. Mesteri. Semmit nem tudtam róla, mikor leültem elé, csak hogy mindenütt az egekbe emelik: nos, nem véletlenül. Látni kell. Varázslatos, hangulatos, még mondanivalója is van. Köll-e több? Nekem biztos nem.

    Ha már a művészet és az ember viszonya: fű alatt kijött az utóbbi évek legjobb filmje, melyről inkább nem árulok el semmit, csak a címét: Exit Through the Gift Shop. Nézzétek meg, szívesen olvasnék egy – ennél talán kicsivel hosszabb ;D – elemzést róla.

  5. @koimbra: Pedig kár lenne kihagyni az Európában készült filmjeit, szerintem nagyon jók!
    A Füles könnyed, a régieket idézi, a Match Point meg egy nagyon jól összerakott dráma… A Vicky Cristina Barcelona meg új – latinos – színeket hoz a már megszokott cselekményvariációkba.

  6. @vrango: én a Jade skorpió átkát is kiemelném, szerintem irtó jó volt!
    Match Point nagyon tetszett, Füles is kiváló, Vicky… meg jó

  7. most olvastam csak el ezt a kritikát, és örvendek, hogy eszembe jutatta a filmet, egy hónapja örültem, hogy a film eszembe jutatta Párizst..ami nem semmi város, és nagyon ajánlom mindenkinek, egyszerűen csodálatos 🙂 W.Allan filmjei, általában róla szólnak, ezért imádtam ahogy Wilson-t rá modelálták, akit amúgy is kedvelek.
    irigyeltem, hogy találkozhatott éjfélkor a géniuszokkal, és valóban Dali-t én is külön kiemelném, Brody cameojával, szuper volt.
    Carla Bruni nagyon félszegnek tűnt..legalábbis nekem.
    a filmet meg érdemes megnézni, mindegy ki csinálta..ennél a filmnél mindegy, csak Párizs számít, és éjfél mikor kondul az óra 🙂

  8. Érdekes film. Nem vagyok egy művészlélek, így sok volt az “értelmetlen csacsogás”, de valahol mégis megfogott a film hangulata, és mondanivalója.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *