16

X-Men: Az eljövendő múlt napjai – írta ParovZela

xmeneljovendo

A filmről itt volt kibeszélő.

A több részes franchise filmeket általában mindig az előző felvonásokhoz szokták hasonlítani. Az új X-Men film, a Farkas (2013) után olyan mértékű ajnározást kaphatna, hogy az IMDB pontozótáblája kiakadna tőle.

Kedvenc mutánsaink, akik az előző történetek során egymás vérét ontva számoltak le 4 filmen keresztül, most visszatértek, hogy az eddigi legjobb X-men mozit hozzák el nekünk. Bryan Singer rendező az X-Men: Kívülállók (2000) és az X2 (2003) után újra a rendezői székbe ült. Látszott, hogy volt ideje összeszedni a gondolatait a forgatáshoz. Az alapsztori kifejezetten egyszerű és már-már sablonnak hangzik, de ne ítéljük el elsőre. A jelenben rossz, nagy, csúnya robotok ölik a mutánsokat, akik a modern technológia ellen nem tudják felvenni a harcot, ezért visszaküldik kedvenc Rozsomákunkat, hogy rendbe tegye, ami anno ’73-ban elromlott. A időutazós filmekkel általában az a probléma, hogy más-más szemszögből veszik szemügyre az időutazásnak a lehetőségeit és következményeit. Ez a gikszer ott szokott kijönni, amikor a néző már nem tudja elvonatkoztatni a jelent, a múltat és a jövőt. Ám filmünk, mind képi világában, mind zenei aláfestésében remekel. A néző mindig folyamatosan képben van, tudja, hogy mi miért és mikor történik, ezért nem veszíti el érdeklődését a film iránt. Olvasd tovább

2

Jöhet a Bazi nagy görög lagzi 2?

mybigfatgreek2002-ben nagy meglepetést okozott a Bazi nagy görög lagzi (My Big Fat Greek Wedding), az 5 millió dollárba került vígjáték 368 millió dollárt kasszírozott világszerte. (Érdekesség: Állítólag papíron sikerült veszteségesnek elkönyvelni a filmet!) Nia Vardalos,  író-főszereplő és a produceri teendőket ellátó Tom Hanks később is dolgozott együtt, de ekkora sikert már nem tudtak összehozni, sőt Vardalos egyáltalán nem tudott számottevő eredményeket elérni.

Senki nem gondolt volna rá, hogy várható a folytatás. Pedig a HBO Films és a Gold Circle égisze alatt mégis megvalósul, a főszerepben újra Vardalos és John Corbett lesz látható, Hanks a produceri poszton ténykedik. A következő részben a Portokalos családban kiderül egy titok, majd újabb esküvő szervezése veszi kezdetét, amely ismét összehozza a nagy görög famíliát.

Vardalos azzal viccelődött, hogy lesznek néhányan a sajtónál, akik szerint a filmre azért van szükség, mert elfogyott a pénze vagy azért, mert ismét meg akarja csókolni John Corbett-tet. A színésznő éppen a Leftlovers vígjátékát készíti elő a Paramountnál és e mellett az Instant Mom bestseller könyvét népszerűsíti.

41

Mi a véleményetek? – X-Men: Az eljövendő múlt napjai

A képregénykedvelők, a nézők és a kritikusok zöme leborult az újabb X-Men film előtt. Nektek is tetszett Bryan Singer rendezése vagy inkább a kisebbségbe tartoztok és unatkoztál vagy morogtál rajta? Ezúttal nem lesz iromány (esetleg egy vendégkritika valakitől?), de kommentekben megbeszélhetjük a látottakat.

magnetoxmen

5

Kiszivárgott a Jurassic World térképe

Kikerült a netre a Jurassic World térképe, szépen megnézhetjük, hogy a “vidámpark” hogyan is néz ki és melyik dinót hol találjuk. E szerint láthatunk majd Gallimimust, Petoszauruszokat, Moszauruszokat és akad itt csomó látványosság. Vízi szórakozás, amfiteátrum, elnézhetünk a Triceraptorok területére.

A Jurassic Park 4. részének a forgatása Hawaiin zajlik Colin Trevorrow irányításával.
Olvasd tovább

10

Beyond Skyline poszter

skylinekepMiután a magukat hatalmas rajongónak valló effektekkel foglalkozó Strause fivérek szépen kinyírták az Alien vs Predator franchise-t hollywoodi mércével nézve kis összegből valósították meg a Skyline sci-fijüket. Emlékszik még erre valaki?  A Földet megtámadják az űrlények,  a hívatlan idegenek és birtokba veszik Los Angelest. Néhány barát pedig kétségbeesetten azon gondolkodik, hogy miképp tudna biztonságos helyre jutni.

A bemutató után emlegették, hogy lesz majd folytatás is, majd elcsendesült a tervezet környéke. Cannes-ban derült ki, hogy mégsem került süllyesztőbe , a film Beyond Skyline címen futna. A fesztiválon próbáltak  találni, egyelőre nem ismeretes, hogy sikerült-e az elgondolás vagy hoppon maradta. A Strause testvérek helyett Liam O’Donnell rendezhetné a következő felvonást, ő producerként és íróként dolgozott az első részen.

skyline2

1

250 millió dollárba kerül a Halálos iramban 7

Amikor tavaly novemberben Paul Walker egy autóbalesetben elhunyt a Halálos iramban 7 (Fast & Furious 7) forgatása még nem ért véget. A stúdió előtt több lehetőség állt, az egyik, hogy a filmet hagyják ahogy van, majd a biztosító kifizeti a beleölt milliókat és később újra belevágnak a produkcióba. De inkább úgy döntöttek, hogy kissé átírják a forgatókönyvet, a karaktert életben hagyják  és az elhunyt színész testvérei segítségével felveszik a megmaradt jeleneteket, majd az effektguruk megoldják a többit.

A film költségvetése 200 millió dollárra rúgott a baleset előtt (a franchise legelső része 38 millióba került). Ezt most még 50 millió dollárral fejelik meg, aminek egy része a Weta munkájára megy el, illetve a késedelmek miatt is nőtt a büdzsé. Az összeget nem az Universalnak kell kifizetnie, hanem a biztosító társaság állja . A pletykák szerint a stúdió és a cég között heves viták folytak a milliók miatt, de ezt az Universal cáfolta, mondván, hogy a biztosító támogatta és nem hátráltatta törekvésüket. De nem csak a trükkökre hagyatkoznak, James Wan az előző részek kimaradt anyagából szemezget használható anyagokat keresve, amelyeket be lehetne ollózni a hetedik felvonásba.

A legnagyobb összeg, amit a biztosító kifizetett talán a Vasember 3-hoz köthető. Nem sokkal a forgatás megkezdése után Robert Downey Jr eltörte a bokáját és 3 hétig álltak a munkálatok. A híresztelések szerint ekkor 10 és 15 millió dollár közötti összeget fizettek ki. De még ennél is többe került, hogy John Candy az Elég a vadnyugat (Wagons East!) forgatása alatt elhunyt , a Carolco-nak 20 millió dollárt csengettek ki.