0

A Step Up: All In új előzetese

stepupallinposzterAhogy a pókerben mondják: All In. A franchise legújabb darabjánál is mindent megpróbálnak felrakni egy lapra, ami úgy annyit jelent, hogy a korábbi filmek szereplőit próbálták összeterelni egy közös táncikálására.

A rendezéssel Trish Sie-t, egy Grammy-díjas koreográfust bíztak meg, aki leginkább az OK Go videókról ismert. Amerikában július 25-én mutatják be, még szép, hogy 3D-ben. Olvasd tovább

6

Sigourney Weaver még mindig benne lenne egy Alien folytatásban

weaverSigourney Weaver 2008-ban említette meg, hogy ő nagyon is benne lett volna az Alien 5-ben. Régebben Ridley Scott és ő sokat beszélt a folytatásról és abban egyetértettek, hogy a történetnek a Földön kell játszódnia. Ám a Fox úgy döntött, hogy megcsinálják az AvP, majd az  AvP:R-el meg már teljesen betett az elképzeléseiknek.

A színésznő a Hero Complex Film Festivalon jelent meg nemrég, ahol levetítették az Alien első részét, a Nyolcadik utas: A Halál-t. Ezt követően elárulta, hogy szerinte lenne még lehetőség egy következő részben, régóta úgy érzi, hogy tartoznak a rajongókkal annyival, hogy szépen lezárják a történetet. Ugyanakkor már nem gondolja úgy, hogy az Alien 5-nek a Földön kellene játszódnia.

Beszélt az első részről is, megemlítette, hogy amikor a kis alien előtört el is felejtette, hogy egy filmet forgatnak. Annyira igazinak és meggyőzőnek hatott az egészen, hogy ki is ment a fejéből, hogy az egészet két fickó mozgatja az asztal alatt. Ezen túlmenően szóba hozta, hogy a Weyland-Yutani kapzsisága és mohósága a mai világban is jelen van, rengeteg megavállalat viselkedik úgy, mint a filmbéli cég.

 

2

Írják A rózsák háborúja folytatását

waroftherosesMég tavaly novemberben jelentették be, hogy elkészül A rózsák háborúja (War of the Roses) folytatása. Az 1989-es fekete komédiában a Michael Douglas és Kathleen Turner alakította házaspár kapcsolata megromlik és szépen egymás idegeire mennek, megkezdődik a harc a házért. Most lelték meg a megfelelő forgatókönyvírót az eléggé ismeretlen Alex McAulay személyében. Nem kútfőből kell dolgoznia, William Adler regényét adaptálhatja.

A következő rész  Barbara és Oliver Rose felnőtt gyerekeire fókuszál. A War of the Roses – The Childrenben Josh házassága tönkremegy, ami csemetéire is kihatással lesz, míg Evie gyorsan váltogatja partnereit.

McAulay a Flower szkriptjével hívta fel magára a figyelmet még 2012-ben, amely rá is került a Black Listre. A coming of age történet egy  könnyűvérű tinilány és elhízott, mentálisan instabil mostohatestvér kapcsolatát mutatja be.

6

Cameron besegít az új Terminator filmbe

terminatorJavában forog az újabb Terminator film. A franchise szülőatyja kimaradt az előző két részből, nem is lett volna túl sok beleszólása, mert a jogokat eladta annak érdekében, hogy ő készíthesse el az első filmet. Cameron a Hero Complex Film Festivalon elárulta, hogy a felkérték segítsen be egy kicsit a következő produkcióba.

„Az újabb hírek a Terminátorról felkeltették a figyelmem, de nem igazán tudtak lázba hozni. Túlléptem már ezen. Még régen próbáltam megszerezni a jogokat. A T2 mögött álló Carolco csődbe ment és a jogok eladásra kerültek. Habár egyeztettem a Fox-szal, de azt hiszem úgy a Titanic befejezése környékén már azt éreztem, hogy túl kellene rajta lépnem. Nem is igazán érdekelt. Szerintem azt a történetet, amit elakartam mondani már elmeséltem.” – mondta Cameron hozzátéve, hogy nem is lehet, hogy keményebben kellett kellett volna a jogok után mennie, de végső soron ő volt az, aki eladta azokat.

A direktor úgy folytatta, hogy gyakorlatilag teherautósofőrből lettem rendező és az egyezség része volt, hogy eladja a jogokat egy dalét. Így tudta elérni, hogy megrendezhesse a filmet. Nincs beleszólása a dolgok menetébe és ezzel kell együtt élnie, de őszintén szólva nem viseli meg igazán, hogy mit tettek a Terminatorral. Ám amikor a Genesis előkészületeihez hozzáláttak felkeresték.

„Amikor Megan Ellisonhoz kerültek a jogok megkérdezte, hogy részt akarok-e venni az új filmben. Mire azt feleltem, hogy nem bánom, ha a függöny mögött állva elsuttogom, hogy minek kellene történnie, mint 15. század Itáliájában a színpadi daraboknál. Nem szeretnék túlságosan belefolyni a produkcióba, de azért megpróbálom elérni, hogy hűek maradjanak a Terminatorhoz, ráadásul Arnold is jelen lesz. Ő pedig jó barátom és sokat megéltünk együtt” – tehát valamennyire Cameronnak is köze lesz a filmhez, ami jó hír.

„David Ellison átvette a projektet Megantól, vele is találkoztam néhányszor. Arnold karaktere nagyon is központi alak lesz a Terminator Genesisben. Lehet, hogy volt némi ráhatásom, de számomra nyilvánvaló, hogy remek pénzügyi és kreatív döntéseket hoztak eddig.” – Megemlítette azt is, hogy egyáltalán nem akar creditet az új filmben.

0

Tv spotok a következő Transformershez

Mark Wahlberg az IGN-nek elmondta, hogyaz előzetesek sokszor átverik az embert. Beleraknak rengeteg klassz pillanatot és aki megnézi alig várja, hogy beülhessen a filmre. Majd kiderül, hogy az előzetesbe belesűrítették a film legjobb megmozdulásait. A színész szerint a  Transformers nem ez a kategória, megéri befizetni rá, nem fogunk csalódni. És a hardcore rajongóknak is sok új dolgot fognak mutatni.

Olvasd tovább

4

Betiltott Sin City 2 poszter

Robert Rodriguez az alábbi poszterrel szerette volna népszerűsíteni a Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill) filmjét. És végső soron elérte a célját. Az MPAA-nak azonban nem tetszett. Vagyis éppenséggel kedvelhették a látottakat, csak éppen a szabályaik szerint nem voltak kibékülve, hogy úgymond kivehető a mellbimbó. Sebaj. Adják ki feketébe is.

evagreensincity1

0

Átírják a Függetlenség napja 2-t és hozzáláttak a Z világháború 2 forgatókönyvéhez

fuggetlensegnapjaRégóta a levegőben lóg a Függetlenség napja (Independence Day) folytatása. Roland Emmerich és Dean Devlin évek óta tervezgette az újabb részt és végül a Fox stúdió is rászánta magát, hogy rábólintson a filmre. A bemutató 2016 július 1-jén esedékes, a forgatás jövőre venné kezdetét, addig a rendező lezavarja a Stonewall drámát. A forgatókönyvet James Vanderbilt tette le az asztalra, amelyre a stúdió szerint ráférne egy kis javítgatás. Így megkérték Carter Blanchardot, hogy pofozza ki a sztorit.

Hatalmas kő gördült le Brad Pitt és a Paramount szívéről a Z világháború (World War Z) eredményei láttán. Mivel eleve egy trilógiát képzeltek el Max Brooks könyvéből, ezért a színész és a producer is szeretne egy újabb felvonást. Ahogy számítani lehetett rá, Marc Forsternek búcsút intettek, helyére Juan Antonio Bayona került. A szkriptet Steven Knight vette kezelésbe. Mindenki tudja, hogy mekkora blama volt az előző rész körül és a stúdió nem szeretne újabb veszélyes helyzetbe kerülni.

1

Trevorrow a Jurassic World-ről

jurassicworldforg3Korábban felröppent a hír, hogy az új Jurassic Parkban több új dinó és néhány keresztezett faj is látható lesz. Colin Trevorrow a Slashfilmnek adott interjúban megerősítette, hogy a filmben a genetikusok létrehoznak az eddigi részekben nem látott őslényt és más állítok DNS-ét is hozzáadják. Az első részben például egy béka DNS-t is felhasználtak. A rendező tudja, hogy rengeteg rajongó aggódik emiatt a keresztezés miatt, de megnyugtat mindenkit, hogy csakis olyan dolgokat fognak csinálni, amit Michael Chrichton leírt és megemlített regényében. Nem fognak mutáns szörnyszületett kreálni, így nem lesz kígyófejű vagy hatalmas csápokkal ijesztegető lény. A dinókat ugyanúgy fogjak létrehozni, ahogy az első filmben, csak éppen a genetika és a technológia fejlődött kicsit az első rész óta.

Milyen lesz a kapcsolata a főbb szereplőknek a dinókkal? Lesznek jó és rossz lények is? Trevorrow elmondta, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk jóról vagy rosszról. Viszont a filmben meg szeretnék mutatni, hogy mi emberek hogyan viszonyulunk az állatokhoz. Hiszen vadászunk rájuk, állatkertekben mutogatjuk őket és megpróbáljuk irányítani őket. Chris Pratt karaktere a raptorok viselkedését tanulmányozza, de a dinók nem lesz idomítva és nem tudnak majd különféle trükköket bemutatni.