2

Schwarzenegger szerint a T5 forgatókönyve fantasztikus

terminatorColumbusban volt az Arnold Sport Festival, ahol Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette. Itt nem maradhatott el az a kérdés, hogy mikor lesz a Terminator: Genesisből valami?

„Április közepe vagy vége felé indul a forgatás, úgy 4 vagy 4 és fél hónapig fognak zajlani a munkálatok. New Orleansban fogunk dolgozni, néhány jelenetet San Franciscoban veszünk fel és talán egy keveset Los Angelesben is forgatunk, de a munka nagy része New Orleansban fog történni. Nagyon várom már, a legutóbbi részt akkor készítették, amikor kormányzó voltam és sajnos ki kellett hagynom a filmet.” – mondta Schwarzenegger és természetesen hozzátette, hogy a forgatókönyv fantasztikus.

1

Áprilisban folytatódik a Halálos iramban 7 forgatása

ff7Paul Walker halálos balesete után a Halálos iramban 7 munkálatait is leállították, majd az Universal úgy döntött, hogy a színész nélkül is befejezik a filmet és karakterét a játékidő egy bizonyos pontján úgymond nyugdíjba küldik. Nyilvánvalóvá vált, hogy az idei bemutató el fog maradni, a forgatókönyvön több változtatást kellett végrehajtani és semmiképpen sem tudták volna tartani az ütemtervet.

A stúdió elégedett lehet a szkripttel, mivel a csapatot újra összetrombitálták, április közepétől vehetik fel a hiányzó jeleneteket. A stáb minimum 6, maximum 8 hetet fog dolgozni.  A bemutató 2015 április 10-én esedékes.

2

Goldblum nem fog játszani a Jurassic World-ben, de az ID4 2-ben ott lesz

goldblumJeff Goldblum a The Huffington Postnak adott interjút és szóba kerültek a Jurassic Park, illetve a Függetlenség Napja folytatásai. A színész játszotta Ian Malcolmot a dinós franchise első két részében, Goldblum elmondta, hogy már a harmadik felvonásnál sem keresték meg és a negyedik előkészületei során sem csörrent meg a telefonja, így biztos, hogy kimarad a Jurassic World-ből.

Viszont esélyes, hogy benne lesz a Függetlenség Napja folytatásában. David Levinsont alakíthatta Roland Emmerich rendezésében, a karakter agyából pattant ki a remek gondolat, hogy vírust kell juttatni az űrlények bázisának irányítóközpontjába és mindezt tök részegen eszelte ki.

Korábban kiderült, hogy Bill Pullman jelenlétére is számítani lehet, de Will Smith kimarad a mókából.

0

Már a Sin City 3. részén gondolkodnak

sincityMiután bemutatták a Sin City-t, szóba került a folytatás. És gyakorlatilag ez volt a legnagyobb gond, hogy folyamatosan csak beszéltek és beszéltek róla. Mindenki boldogan benne lett volna, de csak nagyon lassan haladtak a forgatókönyvvel, telt-múlt az idő. Majd hirtelen Robert Rodriguez hozzálátott a forgatáshoz, amit egyszerre volt igazán meglepő és nagy öröm. Az is valami, hogy hamarosan befut a Sin City 2, de Rodriguez a Sirius FM egyik műsorában elárulta, hogy Frank Millernek már van ötlete a harmadik felvonásra.

“Tegnap este pont nálam volt Frank Miller és megnéztük a filmet. Befejeztük a vágást, készen vannak az effektek és augusztusban bemutatjuk. Szóval Frank végigülte a filmet velem együtt és a végén nem volt semmi, amit hozzáfűzött volna, egyszerűen csak elégedett volt vele. És máris a harmadik felvonást emlegette, arról kezdett beszélni, hogy miképp kellene a következő részt megcsinálni.”

Oké, oké, az egy dolog, hogy szeretnének Sin City 3-at, de remélhetőleg nem kell irgalmatlanul hosszú időt várni amíg kijön. Meg bizonyára Weinsteinéknek is lesz hozzá egy-két szava, hiszen pár hónapja bejelentették, hogy szeretnének egy sorozatot a képregényből.

evagreensincity

0

Ramis nélkül is összejöhet a Szellemirtók 3

szellemirtokTalán Dan Aykroydon kívül csak egy-két ember van meggyőződve arról, hogy szükség lenne Szellemirtók 3-ra. Harold Ramis halála sem változtatott a helyzeten, Ivan Reitman rendező néhány napon belül találkozik a Sony embereivel, hogy megvitassák a folytatást. Mint kiderült Ramis, Bill Murray és Aykroyd épp hogy csak megjelentek volna a filmben, egy cameo erejéig ugrottak volna be, átadták volna helyüket az új generációnak. A forgatókönyvet Lee Eisenberg és Gene Stupnitsky írta.

1

Teljes egészében animáció lesz a Hupikék törpikék 3

torpapaA Hupikék törpikék (The Smurfs) mozifilmmel a kritikusok és a nézők sem voltak elégedettek, de a produkció csak kitermelt 563 millió dollárt. Menetrendszerűen befutott a következő rész, ezúttal az amerikaiak voltak az okosabbak, hiszen haza földön feleannyit hozott a film, mint elődje, de ennek ellenére több országban úgy özönlött rá a nép, mintha kötelező lenne.

A Sony javában tervezgeti a harmadik felvonást, ám ezúttal nem élőszereplős/CGI hibrid alkotásban gondolkodnak, hanem teljes egészében animációs film lesz. Bemutató 2015 augusztus 14-én esedékes.

2

Csak folytatódik a Shrek

shrek2001-ben egy nagy zöld ogre és egy folyamatosan beszélő Szamár okozott kellemes és vidám pillanatokat. A Shrek remek animációs film, kiváló szórakozás volt, megérdemelten vált kasszasikerré. Ám a DreamWorks egyre lejjebb és lejjebb adta, a folytatások egyre rosszabbak voltak és humor tekintetében is lejjebb tették a lécet. Szerencsére a negyedik rész után mintha arról suttogtak volna, hogy ennyi volt, de azért még kierőszakoltak magukból a Csizmás, a kandúr (Puss in Boots) spin offot.

Azonban nemrég bejelentették, hogy Londonban felhúzzák a Far Far Away Adventure vidámparkot, amely kifejezetten Shrek világát fogja bemutatni. Ekkor már rosszat sejthettünk, nem hiába. Jeffrey Katzenberg a Fox Business Networknak úgy nyilatkozott, egyszerűen csak némi pihenőre küldték az ogrét és baráti körét, de biztosra vehetjük, hogy újra meg fog jelenni a vásznakon. Van még elmesélni való történet.

6

Jöhet a Családi üzelmek 2?

wearethemillersA tavalyi év egyik meglepetéssikere a Családi üzelmek (We’re The Millers)  volt, a vígjáték közel 270 millió dollárt kasszírozott. Lehetett sejteni, de a New Line csak most szánta el magát, hogy bejelentse, hogy lesz újabb rész, a forgatókönyvet Adam Sztykiel, a Terhes társaság (Due Date) írója fogja leszállítani. Úgy tűnik, hogy Rawson Marshall Thurber dirigálja a második felvonást. Egyelőre még nem szerződtek le, de Jason Sudeikis, Jennifer Aniston, Will Poulter és Emma Roberts vissza fog térni.

Az első filmben Sudeikis egy kisstílű dílert játszik, aki kénytelen bevállalni, hogy Mexikóból egy nagyobb drogszállítmányt hozzon át az Államokba. De hogyan lehetne elérni, hogy ne legyen gyanús és a hatóságok se figyeljenek fel rá? Kell egy ál-család, így minden egyszerűbb lesz.

8

Harrison Ford még kétszer el akarja játszani Indiana Jones-t

indianajonesLegutóbb még azt suttogták, hogy Harrison Ford december környékén csaphatja fejébe a kalapját és veheti kezébe ostorát, mivel év végén indul az Indiana Jones 5 forgatása. Ma újabb pletyka került ki a világhálóra a Market Saw oldal jóvoltából. Ők úgy tudják, hogy a színész a tárgyalóasztal mellett üldögél, ugyanis Ford csak úgy hajlandó visszatérni a Millenium Falcon fedélzetére, ha sikerül elérnie, hogy legalább még kétszer eljátszhassa a régészprofesszort.

A Kristálykoponya királyságát ugyan sokan utálták, de azzal egyet kell érteni, hogy Ford jól hozta a szerepét és nem csattogtatta öregesen ostorát. Viszont az idő múlását nem lehet megállítani (bár egy-két arcápoló kozmetikumokat gyártó cég tud felmutatni néhány eredményt) és ha össze is jönne a két film jó lenne minél hamarabb, mert az már tényleg túlzás lenne, ha a színész 80 évesen kalandozna.

0

A Muppets Most Wanted új előzetese

A Disney-nél nagy volt az öröm, amikor a Muppets film kijött, Brekiék hosszú idő után végre ismét sikert érhettek el a mozikban. Ezt bizony ki kell aknázni és miután feltakarították a pezsgősdugókat kiadták az utasítást: Jöjjön a folytatás. És hamarosan meg is érkezik, amiben kedvenc bábbrekuszunkat összetévesztik egy másik bábbékával.