A Szellemirtók (Ghostbusters) reboot olyan lett, amilyen. És még csak nem is igazán csodálkozhatunk rajta, hiszen baljós előjelek kísérték a film létrejöttét. Teljes mértékben csak a résztvevők voltak meggyőződve arról, hogy márpedig jó lesz az, aminek az összehozásán fáradoznak. Dan Aykroyd, az eredeti alkotás szülőatyja az angol Sunday Brunch vendége volt, ahol elmondta a véleményét és nem rejtette véka alá, hogy konkrétan a rendezőt, Paul Feig-et okolja a buktáért.
„A csajok nagyszerűek. Kate McKinnon, Mellisa McCarthy, Kristen Wiig – fantasztikus, csodálatos színésznők – Leslie Jones. Szerettem a filmet, de nagyon sokat költöttek rá. A Sony pedig nem szereti bebukni a pénzt. Habár jó sokat hozott világszerte, de a költségvetése nagy volt, így gazdasági szempontból nézve nem éri meg hozzálátni a folytatásba. Nagyon sajnálom. A rendezőt lehet hibáztatni érte. Javasoltunk neki néhány jelenetet, de ezeket nem forgatta le. Amire szerintünk szükség lett volna, azt ő feleslegesnek vélte. Aztán a tesztközönség világossá tette, hogy nagyon is kellenek azok a jelenetek. Szóval a pótforgatásra elment úgy 30-40 millió dollár. Nem hiszem, hogy Feiget szívesen látnák mostanában a Sonynál.”
Gyorsan reagált a Sony Aykroyd kijelentésére, állításuk szerint egyáltalán nem költöttek akkora összeget a pótforgatásra. 3-4 millió dollár ment el rá.