4

A 300: A birodalom hajnala előzetes

Augusztusban láthattuk volna a 300: A birodalom hajnala képregényfilmet, ám a Warner úgy döntött, hogy kiveszi az idei bemutatók közül a produkciót. Talán aggódhatott, hogy nyár végén nem lesz olyan siker, amit vártak tőle. 2014 március 7-re tolták át a premiert, az előző rész is e hónapban kezdte mozis karrierjét és hatalmas profitot hozott. Mivel Zack Snyder a Superman reboottal volt elfoglalva és a stúdió nem akart várna rá. A rendezői teendőket Noam Murro látta el, Snyder azért producerként rajta tartotta a szemét a filmen. Történelmi hűséget ezúttal sem kell számon kérni az alkotáson, lévén, hogy egy képregényfilmről van szó. A főhős Themisztoklész lesz, aki a görög egyesített sereggel felveszi a harcot Xerxes-szel.

 

6

A Paramount is beszállt a T5-be

A Paramount mostanában jónak hangzó üzleteket hajt végre. Nemrég a Warnertől megszerezte a Péntek 13 és a South Park filmek jogait, cserébe a rivális stúdió beszállhatott az Interstellar sci-fibe. Most pedig Megan Ellison produkciós cégével, az Annapurna Pictures-szel egyezett meg a Terminátorral kapcsolatosan.

Ellison birtokolja jelenleg a Terminátor jogokat, az ötödik rész forgatókönyvén  Laeta Kalogradis és Patrick Lussier dolgoznak, Arnold Schwarzenegger is hajlandó a visszatérésre. A Paramount lesz a film forgalmazója,  színre lépésével valószínűleg némileg felgyorsulhatnak az események a projekt körül. Valószínűleg 2014 elején indulhat a forgatás.

1

Jon M. Chu rendezi a G.I. Joe 3-at

gijoemegtorlas21Érdekes húzás volt, hogy a Step Up-on és egy Justin Bieber koncertfilmen edződött rendezőt kértek fel a G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation) levezénylésére. A Paramount és Lorenzo di Bonaventura producer elégedettek voltak Jon M. Chu-val és habár a várt 400 millió dollár eddig csak 365 millió dollárt termelt világszerte a produkció úgy gondolták, hogy belevágnak a harmadik felvonásba is. Chu-tól nem válnak meg, aláíratták vele a következő részre szóló szerződést is, így a G.I. Joe-k következő akcióját is ő dirigálhatja le. Forgatókönyvíró egyelőre még nincs, a stúdió listáján 4 név is szerepel, egyeztetnek velük és hamarosan kiderül, hogy ki nyithatja meg a szövegszerkesztőjét.

20

Leia és Han ikergyermekeiről szól a Star Wars 7?

skywalkerDe régen volt már egy nagyobb Star Wars 7-tel kapcsolatos pletyka. A történetet továbbra sem ismerjük és J.J. Abrams addig fogja feszíteni a húrt, ameddig csak tudja. De hátha akadnak olyanok, akik valahogy ki tudnak halászni, hozzá tudnak jutni egy kis információhoz.

A Schmoes Know szerkesztői egy megbízható informátorra (mi másra?) hivatkozva azt írták, hogy tudják, hogy kik állnak majd a történet középpontjában.

Egy ikerpár nagybácsikájuk szárnyai alatt tanulják az Erő használatát, a fénykard forgatását és az egyéb apróságokat. A fiú és a lány konkrétan Luke Skywalker felügyelete alatt tanulnak, azonban a srác inkább a Sötét Oldal felé húz.

A karakterleírás szerint Jaina Solo a galaxis legjobb jedije, testvére, Jacen szintén kiváló. A fiú állandóan azon gondolkodik, hogy mi a különbség a jó és a rossz között, végül átáll a másik oldalra, mivel szentül meg van győződve arról, hogy az a helyes. Belőle lesz Darth Caedus.

Szóval Leia és Han ikergyermekei feszülnek egymásnak.

25

A hobbit: Smaug pusztasága előzetes

Miután a különféle gondok, bajok, problémák megoldódtak, az akadályokat elgörgették a Hobbit két része elől Peter Jackson 2011-ben hozzálátott a forgatáshoz Új-Zélandon. A második részbe, a Smaug pusztaságágához 2011 végén kezdtek hozzá és 2012 július elejére végeztek. 2013 májusában Jackson még visszatért Új-Zélandra, hogy újabb jeleneteket rögzítsen a második felvonáshoz és az időközben kigondolt harmadik részhez szükséges perceket is felvették.

Zsákos Bilbó, Gandalf és a törpök csapata tovább folytatja útját és végül találkoznak Smauggal is. Felbukkan Orlando Bloom is, aki ismét Legolast kelti életre. Lee Pace játssza Thranduilt.

Íme a folytatás első előzetese! Tetszik?

18

A Warner nem kér a Dumb és Dumber 3-ból

Jim Carrey 1994-ben egy csapásra sztárrá vált az Ace Ventura, A maszk és a Dumb és Dumber hatalmas sikere után. Mindhárom film utolsó része gyalázatos lett, rájuk férne egy újabb, ütős folytatás. A Farrrelly tesók évekkel ezelőtt megszellőztették, hogy meg szeretnék csinálni a Dumb és Dumber 3-at, a forgatókönyvhöz is hozzáláttak. Carrey-t is érdekelte a dolog, azonban egy bizonyos ponton meggondolta magát, de sikerült visszacsábítani a projekthez.

Tehát Jeff Daniels, Carrey és Farrellyék arra vártak, hogy a Warner is rábólintson a filmre. A stúdió végül úgy döntött, hogy nem kérnek a folytatásból, passzolták a lehetőséget, még a 30 millió dolláros költségvetés sem nyerte el tetszésüket. Nem meglepő, hiszen Carrey csillaga már nem ragyog úgy, mint anno és A fantasztikus Burt Wonderstone az alacsony büdzsé ellenére elhasalt.  A rendezők most máshol próbálkoznak, remélik, hogy Hollywoodban valaki lát fantáziát a filmben.

3

Még van esély a Top Gun 2-re

A Top Gun folytatása évek óta a levegőben lóg, Tom Cruise-t érdekelné, akárcsak Jerry Bruckheimert, ráadásul Tony Scott is benne lett volna. A forgatókönyvet Christopher McQuarrie vette kezelésbe, de amikor Scott öngyilkos lett úgy tűnt, hogy a projektet végleg levették napirendről.

Ám Bruckheimer nemrég elmondta, hogy továbbra is van esély a következő rész elkészülése. „Addig nem tesszük félre, amíg Cruise lelkesedése is kitart. Remélhetőleg meg tudjuk csinálni.”

Szóba került A magányos lovas, megemlítette, hogy rettenetesen aggódik és alig várja a bemutatót. Érthető, hogy kissé feszült, hiszen a több, mint 200 millió dolláros westernnel sok gond volt és benne van a pakliban, hogy nagy pofáraesés lesz. A második részről eddig nem gondolkodott el, de a közönség kedvelni fogja a filmet (azaz szép profitot termel), akkor Armie Hammer és Johnny Depp is visszatérhet igazságot osztani.

20

Keselyű A csodálatos pókember 2-ben

Nos, mint ismeretes A csodálatos pókember folytatásában mindenki kedvenc Falmászója Elektróval fog sokat csatázni, de e mellett Rinóval is megmérkőzik. A comicbookmovie most érdekes információk birtokába jutott, kiderült, hogy Colm Feore játszhatja Adrian Toomes-t, ismertebb nevén a Keselyűt. És ez még mind semmi, mert Zöld Manó felbukkanására is van esély, állítólag a forgatáson látták Chris Coopert beöltözve.

Túl sok ellenfél lesz? Nos, ne vegyünk rá mérget, valószínűleg gyors meccsek lesznek és Keselyű talán csak a következő részben fog repkedni. Ő lesz majd a harmadik felvonás nagy gonosza? Is! Mivel megalakul a Baljós Hatos, aminek ő, Manó, Elektro és Rinó lesznek a tagjai, de azt egyelőre nem tudni, hogy rajtuk kívül mely két bűnözőt hozzák be a csapatba.

keselyu