2

Az Universalnak kell a Dumb és Dumber 3

Úgy egy hete derült ki, hogy a sok huzavona után a Warner kerek perec megmondta Farrellyéknek, hogy nem akarják a Dumb és Dumber folytatását. Nem érdekli őket, hogy csak 30 millió dollárba kerülne a harmadik rész. Meg lehet érteni őket, hiszen Jim Carrey sem tudja már automatikusan megtölteni a mozitermeket. A stúdió azonban megengedte a rendezőknek, hogy máshova vigyék a projektet. Az Universal résen volt, lecsapott a lehetőségre, náluk készülhet el a Dumb and Dumber To. A gyalázatos második rész (előzményfilm) után a Dilibogyók megérdemelik, hogy a harmadik felvonással szépítsenek. De vajon érdekelni fog ez még valakit?

18

A Warner nem kér a Dumb és Dumber 3-ból

Jim Carrey 1994-ben egy csapásra sztárrá vált az Ace Ventura, A maszk és a Dumb és Dumber hatalmas sikere után. Mindhárom film utolsó része gyalázatos lett, rájuk férne egy újabb, ütős folytatás. A Farrrelly tesók évekkel ezelőtt megszellőztették, hogy meg szeretnék csinálni a Dumb és Dumber 3-at, a forgatókönyvhöz is hozzáláttak. Carrey-t is érdekelte a dolog, azonban egy bizonyos ponton meggondolta magát, de sikerült visszacsábítani a projekthez.

Tehát Jeff Daniels, Carrey és Farrellyék arra vártak, hogy a Warner is rábólintson a filmre. A stúdió végül úgy döntött, hogy nem kérnek a folytatásból, passzolták a lehetőséget, még a 30 millió dolláros költségvetés sem nyerte el tetszésüket. Nem meglepő, hiszen Carrey csillaga már nem ragyog úgy, mint anno és A fantasztikus Burt Wonderstone az alacsony büdzsé ellenére elhasalt.  A rendezők most máshol próbálkoznak, remélik, hogy Hollywoodban valaki lát fantáziát a filmben.

3

Szeptemberben indul a Dumb és Dumber folytatásának forgatása

Jim Carrey nélkül folytatást csinálni? Meg lehet nézni (vagy inkább ne!!!) mi lett az eredmény. Az Ace Ventura Jr. szánalmas volt, A maszk folytatását inkább egy adag trágyához lehet hasonlítani, a Minden6ó második felvonása inkább erőltetett volt, mint vicces és még ott volt a Dumb és Dumber előzmény is.

Nemrég Carrey megpendítette, hogy örömmel benne lenne a Dumb és Dumber következő részében, sőt az első rész rendezői, a Farrelly fivérek is a projekt körül sündörögnek. A testvérek a The Three Stooges sajtókonferenciáján árulták el, hogy a forgatás hónapokon belül kezdetét veheti. “Szeptemberben látunk hozzá a Dumb és Dumber 2-höz. Ez az első folytatás, amibe pályafutásunk során belevágtunk, ráadásul Jim Carrey és Jeff Daniels is visszatér.”

Farrellyék igyekeztek elzárkózni a 2003-as előzménytől. “Semmi közünk a Dumb és Dumber – Miből lesz a dilibogyó?-hoz. Ezt csak a stúdió erőltette, bár mi eddig is nyitottak voltunk egy folytatásra és végre Jim is igent mondott rá. Jeff pedig mindig is benne akart lenni. Ám annak ellenére, hogy mi szerettük volna összehozni Jim túlságosan is elfoglalt volt. Azonban egyszer felhívott minket és azt mondta, hogy meg kellene próbálnunk a folytatást.”