11

Így nézett volna ki Mel Gibson Wolverine-ként

A Fox stúdiónál  X-Men tervezet átesett néhány változtatáson a Foxnál. A stúdió eredetileg arra gondolt, hogy Bob Hoskins játszhatná Wolverine-t, majd úgy döntöttek, hogy inkább egy magasabb színészt kérnek fel a népszerű mutáns eljátszására. Bryan Singer Russell Crowe-t környékezte meg, de a fizetésben nem tudtak megegyezni, majd Dougray Scott jött képbe, azonban a Mission Impossible 2 pótforgatása közbeszólt. Mel Gibson akkoriban még sztárnak számított és 1997-ben  szerették volna, ha ő formálja meg Logant. Sőt, Miles Teves készített concept artot is, amelyet most közzétettek.

melgibsonrozsomák.

0

Írják a következő Wolverine film forgatókönyvét

rozsiNéhány órával ezelőtt derült ki, hogy a hazai képregényekben Rozsomáknak, a „filmferdítők„ által egyszerűen csak Farkasnak nevezett népszerű mutáns hős következő önálló kalandja 2017 március 3-án debütál. A stúdió most azt is közzétette, hogy David James Kelly ugorhat neki a forgatókönyvnek, a filmben természetesen ismét Hugh Jackman alakíthatja Logant.

A történetről nem árultak el semmit és azt sem lehet tudni, hogy kötődni fog-e valamelyest az X-Men: A jövendő múlt napjaihoz (X-Men: Days of Future Past) vagy az X-Men: Apocalypse-hez.

Kelly neve nem lehet túl ismerős, de azért van mögötte pár szkript. A Foxnál dolgozott a befulladt Fenegyerek (DareDevil) rebooton, a stúdiónak adta el az általa kigondolt Sentinel sztoriját (semmi köze nincs az X-Menhez) és ő adaptálja a Mind MGMT képregénysorozatot.

4

Farkas alternatív befejezés, majd Singer beszél az X-Men folytatásról

Néhány hete Adam Ross modellező elmondta, hogy elkészítette a klasszikus Wolverine kosztümöt, ami végül nem volt látható a filmben. A Blu-ray lemezen kapott helyet az alábbi alternatív befejezés, amelyben Yukio a repülőgép fedélzetén átnyújt a főhősnek egy csomagot és ebben bizony a Ross által készített cucc bújik meg. Kár, hogy kimaradt, legalább lett volna egy pozitívum a produkcióban. Olvasd tovább

16

Mangoldra bíznák a következő Farkas filmet

wolverine3Habár a Farkas (Wolverine) film Amerikában kissé alulteljesített pénzügyileg nemzetközi szintén szépen megállta a helyét. Az eredettörténet Amerikában 179 millió dollárt fialt, összbevétele 373 millió dollárra rúgott, pedig a bemutató előtt kiszivárgott a produkció a netre. A folytatás csak 132 millióig jutott el hazai földön, viszont ezen túlmenően a többi országban összeszedett 281 millió dollárt.

A Fox elégedett a számokkal és azt szeretné, ha elkészülne a harmadik különálló Farkas-kaland. James Mangoldot akarják a film élére, a történetet is ő vetné papírra. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sztori.

13

Fel nem használt klasszikus Wolverine kosztüm

A képregények és a filmek némileg (vagy olykor eléggé) különböznek egymástól. Amikor az X-Men filmet tervezgették jó néhány karakternél elvetették, hogy úgy nézzenek ki, mint a rajzolt változatuk. Az eredeti elképzelések szerint a Farkas filmben  Logan a klasszikus sárga-fekete cuccot húzhatta volna magára.

Adam Ross digitális modellező és szobrász a Moviewebnek mutatta meg, hogy milyen ruhát viselhetett volna Hugh Jackman a Farkasban, ami az X-Men: Az elsők sárga viseleteihez lett volna hasonlatos. “Ez az a kosztüm, amelyet a Farkas film részére készítettem. Végül ezt nem használták fel. A dobozban látható cucc mindegyike digitális modell és 3D nyomtatóval készült.” – mondta Ross

UPDATE: A KÉPET A STÚDIÓ KÉRÉSÉRE EL KELLETT TÁVOLÍTANI. A Google képkeresőben talán érdemes próbálkozni, írjátok be Adam Ross Wolverine-t.

 

50

Farkas (The Wolverine)

tn_1farkas

A Marvel egyik legnagyobb „darálógépe” Frank Castle. Nem kegyelmez, nem dilemmázik, bőszen utat tör magának a gengszterek sűrűjében. Családja lemészárlása után arra tette fel életét, hogy minél több bűnözőt csináljon ki. Eddig csak Dolph Lundgren és Ray Stevenson tudta visszaadni mindazt, amit a karaktertől elsősorban elvártak volna. Wolverine még nála is keményebb legény, puska sem kell neki, mert ő maga a fegyver. Képességeinek hála gyakorlatilag gondolkodás nélkül veti bele magát az akció sűrűjébe, bár azért számára is akadnak nehezebb pillanatok. A mutáns előzményfilmjében leginkább csak ilyen momentumok voltak, illetve kissé elkapkodott, átgondolatlan volt az egész produkció. Olvasd tovább