16

Trópusi vihar (Tropic Thunder)

 

 

Nem dőlök be már minden előzetesnek amit látok, több száznyi trailer megtekintése után tudom már jól, hogy ezekbe a film legjobb pillanatait próbálják belezsúfolni. Ebben az évben azonban már a második ajánló volt az (az első a Mamma Mia!, a harmadik meg a Watchmen, amelyen rendesen libabőrös lettem a moziban), amit egymás után többször is megtekintettem. A filmben játszó színészek által alakított színészek honlapjait is átböngésztem, teljesen jópofa volt, éljen a marketing. Ezek után mit is vártam a Trópusi vihartól? Némi akciót, sok vicces beszólást és poén és egy kis Hollywood paródiát. Úgy voltam vele, ha ezeket megkapom és az ezek közti űrt valahogy kibélelik, akkor már megérte a mozijegy árát.

Olvasd tovább

16

A kis Vuk

Úgy ültem le megtekinteni, hogy hagytam fenébe a sok negatív kritikát és véleményt, amit olvastam róla. Késett is vagy fél évet, ez sem a legjobb előjel, ezt is félretettem. Az eredeti Vukkal való összehasonlítást pedig sehogyan se lehet kikerülni, ha jó lesz, úgyse gondolok rá majd. Az se jutott eszembe, hogy a bemutató előttig gyakorlatilag egy normális előzetest sem lehetett látni.

Olvasd tovább

4

Elrabolva (Taken)

Ne ébreszd fel az alvó zsarut… vagyis titkosügynököt.

A folytatásról itt olvashatsz.

Bryan egykor titkosügynök volt, manapság már inkább a családja idegeire megy, pedig csak jót akar nekik, félti őket. A lányát se nagyon engedné el egy nagyobb utazásra, de aztán a szőrös szíve csak megengedi a csemete számára a kirándulást, persze szigorúan csak az ő feltételei mellett. Egy telefonos csevej során lányát elrabolják, Bryan-nek pedig a következőket közli az illetővel:

Olvasd tovább

3

Nekem bűzlik ez a torta

2008-halNem nagyon nézek tévét (ezt már írtam többször is), de esti kajálás közben azért megy a tévé. Ilyenkor adják a Hal a tortán műsort, ahol ismert arcok főznek, aztán pontozzák egymás kajáját. Nekem eddig is valahogy olyan megrendezettnek tűnt az egész, érződik rajta, hogy előre elkészült forgatókönyv alapján készül az egész, előre elgyakorolt mondatokat mondanak, a jelenetek sem spontának.

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

CJ7 – A zöld kis látogató (CJ7): Ti guberál nap, mint nap, szeretné fiát eltartani, ezért mindig reméli, hogy talál számára valami különlegeset. Egyszer tudta nélkül egy kis idegen lényt visz haza, Ti fia pedig a fődönkívülitől azt reméli, hogy segítségével ki tud majd tűnni a többiek közül.A pofonok földje és a Shaolin foci jó filmek voltak, én legalábbis nevettem és mosolyogam rajtuj rendesen. Sajnos itt most csak egész kevés esetben lehet felnevetni, sok felesleges jelenet van benne ráadásul. A végeredmény egy közepes.

2008cj7

Fúrófej Taylor (Drillbit Taylor): Judd Apatow ezennel fekete listára kerül nálam. Idén ez már a negyedik film, ami az ő nevével fémjelzett és mindegyik élvezhetőségi szintje a nulla felé tendál. Ryan, Wade és Emmit minden nap kénytelen szembenézni Filkins-szel, aki terrorizálja őket, az igazgatót is átejti. A srácok ezért felbérelnek egy testőrt, akitől azt remélik, hogy megvédi őket Filkinstől.
Volt már néhány sulis film, ahol hasonlóan szenvedett néhány diák egy nagy erőstől, de ott legalább akadt poén esetleg némileg szoríthattunk a gyerekekért. Itt ilyen nem tapasztalható.

2008drt

Ninja Scroll: Néha hozzájut az ember egy jó kis anime/manga műhöz. A Ninja Scroll elején már éreztem, hogy ezt láttam már régebben, ettől függetlenül újra végignéztem. Van itt minden kérem szépen: ninja fickó, ninja lány, némi különleges tulajdonság, erős gonosz, nagy ugrándozások, stb. (Talán erről majd bővebben nyilatkozom a későbbiek folyamán).

2008ninjascroll

2

Postal – A film (2007)

 

 

A Postal játék második részét megvettem (eredetiben), végigjátszottam, élveztem, jókat nevetgéltem rajta. A megfilmesítés joga Uwe Boll-hoz kerültek, itt már mindenki tudja, mit is várhat majd ettől az alkotástól. Azzal tisztában voltam/vagyok, hogy nem lehet ebből egy nagyobb költségvetésű produkciót készíteni, de egy ötletes, kreatív, pörgős alkotást össze lehet(ett volna) azért hozni ebből. Én egy olyan B-filmet vártam, ahol a főhős végigmegy a városon, közben leosztja a turbánosokat, a horogkeresztes karszalagosokat, a hülye rendőröket, néhány városlakót meg plusz pár gengsztert, felgyújt néhány épületet, miközben elpöfékel némi füvet, majd a küzdelmek végén azért elmegy a boltba tejért, aztán hazatér lakókocsijába, hogy másnap újra végigmészárolja a fél várost. Ergo facto egy jó kis akciófilmet ki lehetett volna ebből hozni (nem kell nagy összeg egy ilyenhez, a Crank-et is kihozták kevés pénzből).

Olvasd tovább

5

Kung Fu Panda (Kung Fu Panda)

 

Biztosan nem csak én láttam olyan régebbi távol-keleti harcművész filmeket, ahol a főhős és az ellenfele úgy a játékidő felénél összecsapott egy mezőn vagy egy falu/város főterén, körülöttük pedig általában a gonosz emberei nézték a harcot. Az ütközetek között a felek néha egymáshoz vágták tartalmas mondanivalójukat, ami körülbelül így nézett ki: „Most meghalsz! Neked véged!” Ezeket el is ismételték többször a hatás kedvéért, aztán újra egymásnak estek, olykor ¾ órát is csatáztak, amit megspékeltek némi harcias akrtikulációval. A főhős általában a becsületéért harcolt, olykor egy lány kezéért, a gonosz meg a hatalomért vagy valami sokat érő tárgyért, tekercsért , kardért küzdött.

Olvasd tovább

2

Az elítélt (Felon)

Összedobok pár sort a Felonról és megyek pókerezni.

Nem akarok belemenni a magyar jogrendszer rejtelmeibe, de valahogy úgy néz ki a dolog, ha betörnek valakihez, az nem bánthatja a behatolót, mert még őt is lecsukják. Nem védhetjük meg saját tulajdonunk, a legjobb amit csinálhatunk, ha megkérdezzük a kedves tolvajt szeretne-e egy teát, amíg végez (persze, ha még nem rakta el a teáskannát). Amerikában máshogy megy, ha valakihez hívatlan látogató érkezik, azt nyugodtan lelőhetik vagy akár hókon nyomhatják egy lapáttal. Na de amit itt most látunk egy kivételes eset.

Olvasd tovább

4

Hellboy II: Az Aranyhadsereg (Hellboy II: The Golden Army)

„We are the best kept secret in the galaxy. We monitor, licence and police all alien activity on the Earth. We’re your first, last, and only line of defense. We live in secret, we exsist in shadow.” Azaz röviden a Men in Black csoport az egyetlen titkos védelmi vonal, amely megvédi a Földet a földönkívüliektől. Hellboy-t gyakorlatilag kérdezés nélkül vennék fel ebbe a csapatba, ha ugyanahhoz a képregénykiadóhoz tartozna, de a fekete öltöny is elég rosszul állna rajta.  A Káosz Birodalmából  érkezett, ő a pokolfajzat és egy szigorúan titkos szervezet tagja, mely fura lények elfogására specializálta magát, védi a várost, a bolygót a különféle rossz szándékú fajzatok ellen, ha elbuknak nincs ki megvédje az embereket ezektől a csúfságoktól.

Olvasd tovább

4

Csak röviden…

A sereg nem enged (Stop-Loss) egy igazán jó film is lehetett volna, dráma akcióval körítve, de sajnos nem lett az. A gyártó az MTV, azaz a Music Televison talán úgy gondolta, ha a csatorna nézői elmennek megnézni az alkotást, az már teljes siker. Pedig jobb lett volna egy profibb rendezőt szerződtetni, mert Kimberly Peirce (ha nem számítjuk a The L Word egy epizódját) utoljára 1999-ben készített filmet. Iraki háború a fő téma, drámával a középpontban. A kezdeti jelenet egy utcai harcot mutat be, amiben nincs erő, nem látványos (pedig lett volna honnan tanulni, mondjuk A királyságból vagy a Sólyom végveszélyben-ből). Brandon King (Ryan Philippe) leszolgálta az idejét, leszerelne, de még visszaküldenék a veszélyzónába, ahova neki már semmi kedve sincs menni, ezért dezertál. Az összhatást jelentősen rontja a szinkron, amely nem sikerült jól, érzésem szerint feliratosan jobb lett volna megtekinteni. 40 %

2008stoploss

Olvasd tovább