0

Öt Bud Spencer – Terence Hill filmet is bemutatnak a magyar mozikban

spencerhillAz indexen futottam bele, hogy a Cineuvo Kft. olasz filmekkel foglalkozó forgalmazó 5 Bud Spencer-Terence Hill filmet mutat be újra itthon a mozikban. Mindegyiket Bujtor István és Újréti László szinkronjával.

2016. november 3-án jön a Bűnvadászok, amit december 1-jén követ az …és megint dühbe jövünk. 2017. január 5-re tűzték ki a Kincs, ami nincset, február 2-re a Nyomás, utána! klasszikust és a Nincs kettő négy nélkül március 2-án érkezik. Mindegyik felejthetetlen élmény, hatalmas szórakozás. A tévék műsorán még mindig sokakat érdekel, talán a vászon elé is sokan beülnek.

Meg kell jegyezni, hogy október 30-án lesz a Spencer-Hill Filmünnep a Corvinban, ahol 9 órán keresztül vetítik a duó remek filmjeit. Én ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy Y Azevedo.

0

Olivier Megaton rendezi a The Champion sci-fit

megatonOlivier Megaton eddig Luc Besson házi rendezőjeként tevékenykedett, jobbára feledhető és gyakran rossz akciófilmeket adott ki kezei közül. Az Elrabolva 3 (Taken 3) már nagyon nem kellett volna. Ezúttal sci-fit készíthet és úgy tűnik, hogy Besson nélkül.

A The Champion története szerint egy férfit terroristának bélyegeznek, habár ártatlan, de sittre kerül. Itt végig kell verekednie magát a börtönt gladiátorprogramján, hogy elnyerhesse szabadságát.

Nem mondhatnánk, hogy túl eredeti a Halálfutam (Death Race) és a Menekülő ember (The Running Man) ötvözetének tűnő sztori, de ha Megaton nem rángatja a kamerát, talán még egy korrekt akció is kisülhet a végén. A forgatókönyvet Hal Ozsan írta, aki a Dawson’s Creek, Black list és Graceland sorozatokban színészkedett.

 

0

Mark Steven Johnson rendezi a Finding Steve McQueen thrillert

Montblanc and The Cinema Society with Mastro Dobel & Kim Crawford Wines host a screening of Sony Pictures Classics' 'Maggie's Plan', New York, America - 05 May 2016Mark Steven Johnson, a Gyilkos szezon (Killing Season) és A szellemlovas (Ghost Rider) rendezője megtörtént esetet visz a vászonra. Travis Fimmel, Kate Bosworth, Forest Whitaker és William Fichtner írt alá a  Finding Steve McQueen thrillerre, amely az amerikai történelem egyik legnagyobb bankrablásáról szól.

Keith Sharon és Ken Hixon forgatókönyvében egy tolvajcsapat 1972-ben, a választások évében 30 millió dollárt akart meglovasítani Nixon titkos pénzalapjából, amelyet az Elnök illegális tevékenységre és vesztegetésre tartott fenn.

A forgatás szeptemberben el is indul, kitűzött premierdátum még nincs.

0

Linklater megcsinálja a The Last Detail folytatását

lastdetailRichard Linklater 2006-ban említette meg, hogy megírja a Last Flag Flying adaptációt. Darryl Ponicsan regénye a a The Last Detail folytatása, amiből Hal Ashby forgatott filmet még 1973-ban. Linklater szerette volna megnyerni a régi film szereplőgárdáját, de Jack Nicholson manapság már nem vállal semmit, Otis Young 2001-ben elhunyt, szóval egyedül Randy Quaid jöhetett számításba.

Jelen pillanatban a direktor Bryan Cranstont, Steve Carellt és Laurence Fishburne-t győzködi. Egyikük sem írt még alá, így még egyáltalán nem biztos, hogy ők is lesznek a főszereplők. A projekt az Amazon Studiousnál talált otthonra és novemberben indulhatna a forgatás.

A The Last Detailben Nicholson (Badass) és Young (Mule) karaktereit azzal bízzák meg, hogy Quaid-et (Meadow) a tengerészeti börtönbe kísérjék. Az újabb része 30 évvel később játszódik, az iraki háború időszakában. Meadow fia egy csatában elesik, a férfi arra kéri Badass-t és Mule-t, hogy segítsenek hazahozni a holttestét.

2

Duncan Jones megcsinálná a Warcraft folytatását

warcraftkepek50Pár hónappal ezelőtt mutatták be a Warcraftot. A költséges fantasy-hez nagy reményeket fűztek, de a bevétel nem lett túl kiemelkedve, Kína a 433 millió dolláros végösszeg felét termelte ki. Így eléggé kétséges, hogy lesz következő rész. Duncan Jones rendező a Thrillistnek adott interjút, ahol szóba kerül a folytatás is.

Jones elárulta, hogy szeretné megcsinálni a Warcraft 2-t, hiszen 3 és fél éves kemény munka volt az első felvonás. És ha már ennyi időt beleöltek az alapozásba, akkor jó lenne hasznosítani is. Szóval a stúdió még nem bólintott rá a második részre.

Rendezői változat, esetleg? „Sokan kérdezik tőlem, hogy lesz rendező változat? Biztos, hogy nem. Egy efféle film rengeteg effektet igényel, és ilyenkor ha úgy döntesz, hogy nem teszel be valamit, akkor az végleg kimarad. Gyakorlatilag megszűnnek létezni, hiszen az effekteket nem fejezik be rajtuk.” – Jones szerint nincs esély, hogy valaha is legyen efféle verzió, csak az ő fejében.

3

Elhunyt Gene Wilder

wilderA minap kapcsolgatva a csatornák között ráakadtam a Vaklármára. Fergeteges volt, mint mindig. A film humora lehengerlő, manapság nem csinálnak efféle vígjátékot. Rá is kerestem, hogy Gene Wilder aktív-e még manapság. A válasz a nem volt, mint kiderült a 90-es évek elején még játszott mozifilmekben, ezt követően néhány tévés projektben és sorozatban volt látható, majd gyakorlatilag visszavonult, Alzheimer-kórban szenvedett. És most szomorúan látom, hogy Wilder elhunyt.

1963-ban játszott a Kurázsi mama és gyermekei darabban, a produkció másik főszereplője Anne Bancroft volt, aki ekkoriban éppen Mel Brooks-szal volt együtt és a színésznő bemutatta őket egymásnak. Összebarátkoztak és Brooks be is ígérte, hogy leszerződteti a Springtime for Hitler vígjátékra. Erre még várni kellett egy kicsit, Wilder egy ideig színházi művekben volt látható, de bekerült a Bonnie és Cylde-ba is. Majd Brooks ismét hallatott magáról, neki adta A producerek (erre változtatták az eredeti elnevezést) főszerepét, a vígjáték kultfilm lett, Wildert pedig Oscarra jelölték.

wilder2Olyan alkotások következtek, mint a Willy Wonka és a csokoládégyár és a Woody Allen rendezésében készült Amit tudni akarsz a szexről…De Brooks-szal is többször dolgozott együtt, a Fényes nyergek ismét klasszikussá vált, de ott volt még Az egyik ifjú Frankenstein is, aminek a forgatókönyvéért szintén jelölték Oscarra.

1975-ben ismerkedett meg Richard Pryorral, közösen játszottak a Száguldás gyilkosságokkal akció-vígjátékban. Ezt követte a Dutyi dili, a Vaklárma és a Folt a zsákját (ami egyben utolsó mozifilmje volt), amelyek rendkívül szórakoztatóak voltak.

Béke poraira. Olvasd tovább

4

Deathstroke lesz Batman ellenfele

deathstrokeAmikor kiderült, hogy Ben Affleck lesz Batman, mindenki szörnyülködött, majd csak megbékéltek az emberek a döntéssel. Aztán közzétették, hogy Affleck dirigálja a sötét lovagról szóló filmet, aminek viszont mindenki csak örült.  Affleck pár órával ezelőtt közzétett egy rövidke videót Deathstroke-ról, a DC univerzum egyik szupergonoszáról. El is indult a találgatás, hogy mikor és hol bukkan majd fel a karakter. Azonban a The Wrap véget is vetett a pletykáknak, állításuk szerint Batman fő ellenfele lesz.

Deathstroke polgári neve Slade Wilson, egy kísérlet során hatalmas erőre és állóképességre tett szert, reflexei kiválóak. Zsoldos és bérgyilkos, kifejezetten jól bánik a fegyverekkel. Olvasd tovább

1

Úgy tűnik, hogy lesz Zombieland 2

zombielandLassan hét éves lesz a Zombieland. Azóta Ruben Fleischer rendező semmi említésre méltó filmet nem csinált, Emma Stone sikerrel vetette meg lábát Hollywoodban és Abigail Breslin felnőtt. A folytatást pedig az ígérgetések ellenére nem kaptuk meg.

Paul Wernick és Rhett Reese írók a Geeking Out show vendégei voltak, ahol elárulták, hogy van még továbbra is esélyes, hogy összejön a következő film. „Breaking news, dolgozunk rajta. Holnap találkozunk Woody-val (Harrelson) és elmeséljük neki, hogy mit szeretnénk kezdeni karakterével. A többieket is érdekli a dolog.”

A beszélgetés során elárulták, hogy az első részben ugyan Bill Murray cameo-zott, de mielőtt a színész rábólintott Patrick Swayze, Sylvester Stallone, Kevin Bacon, Mark Hamill és Jean-Claude Van Damme neve is szóba került, de nem sikerült megnyerni őket. Miután mindenki elutasító volt, Harrelson felvette a kapcsolatot Murray-vel, elküldték neki a szkriptet, tetszett neki és bevállalta a kisebb szerepet.

 

0

Mit csinált Thor a Polgárháború alatt

thorcivilwarpoen“Hol van Thor és Banner?” – kérdezte Ross a  Polgárháborúban (Civil War), ők kimaradtak a csatározásból.  De most választ kaphatunk, hogy az asgardi merre is volt valójában.

Taika Waititi, a Thor Ragnarok rendezője készítette ezt a vicces mockumentary-t, amelyből kiderül, hogy a hős Ausztráliában éldegél Daryl Jacobsen-nel. Mivel nem szólt neki se Tony Stark, se Steve Rogers, így megalapította saját csapatát, #TeamThort. De azért lelkesen elvgézi a házi feladatot és vizsgálódik a Végtelen Ékkövekkel kapcsolatban. Olvasd tovább

1

Stb…

0brhf

A Szárnyas fejvadász 2. munkálatainak színhelyén elhunyt egy díszletépítő, miközben bontotta a díszletet, úgy hírlik, rádőlt egy fal.

A Disney Neil Hanvey utolsó napjaiba hozott egy „kis” örömöt, amikor megnézhette a Zsivány Egyest. A 36 éves férfi 2 nap után el is hunyt.

Rupert Wyatt rendezi a Captive State sci-fit, a forgatókönyvet nejével, Erica Beeney-vel írta. A történet nem ismert.

Christoph Waltz lehetne Dr. Dyson Ido cybersebész a Battle Angelben.

Állítólag a Villám képregényfilmben a főhős ellenfele a Rogues (Gaztevők) lesz.

Michael Bay instagramjára olykor a Transformers 5 forgatásáról tesz ki ezt-azt, néha magára hagyja a forgatást, hogy szupermodellekkel dolgozzon. Olvasd tovább

0

A kínaiaknak nem jön be a 3D-s Bourne

bournekepSzerdán debütált Kínában a Bourne franchise 5. felvonása. Habár az akciófilmet 2D-ben forgatták, a stúdió úgy döntött, hogy átkonvertálja 3D-be és így küldi a mozikba. Rossz döntés volt.

A Jason Bourne 2 nap alatt 18,7 millió dollárt keresett, azonban a nézők és a kritikusok egy része is rosszul lett a vetítés alatt. A rajongók szerint a forgalmazó egyszerűen csak fel akarja tornászni az árakat, hogy többet keressen és mit sem törődik azzal, hogy Paul Greengrass kézikamerás megoldásai 3D-ben egyáltalán nem működnek.

Nem is kérdés, hogy lépnie kell a fejeseknek, elő kell venni a 2D verziót. Hiszen a vélemények szerint a 3D eléggé homályossá tette a produkciót. A nézők pedig elégedetlenkedve mutogatnak a kapzsi stúdió felé. Ami ugye igaz is, hiszen 33 %-kal keresnek így többet és ráadásul nehezebben lehet belőle kalózverziót készíteni.

Kína hatalmas piac, tudja ezt jól az Universal is. Megoldást kell találnia, mielőtt elterjed a rossz hír. Pekingben viszont már 30 ember is visszaköveteli a jegy árát. Sajnos jelenleg úgy néz ki, hogy a 2D-s vetítések csak kevés helyen vannak. Pekingben a 149 moziból csak 8 helyen vetítik ebben a formátumban, Sanghajban sem jobb a helyzet, ott a 174 moziból csak 9 ponton adják hagyományos módon az akciót.

5

Ilyen is lehetett volna az Amerika Kapitány 3

captainamIdén jött ki az Amerika Kapitány 3. felvonása, amely eléggé szépen hozott a konyhára. De egyáltalán nem volt biztos, hogy a Polgárháború (Civil War) történetet viszik a vászonra. Ugyanis a Marvel Univerzumban tevékenykedő színészek közül éppen Robert Downey Jr. tudta kialkudni magának a legmagasabb fizetést, és a Tél katonája (Winter’s Soldier) környékén még nem sikerült megegyezni a feleknek. És mivel benne volt a pakliban, hogy Downey Jr. nem játssza el újra Tony Starkot, így a Russo fivéreknek más megoldásokon is gondolkodtak.

Joe Russo az EW-nek adott interjúban mesélte el, hogy ebben a bizonytalan időszakban volt néhány hetük, hogy kitalálják, hogy mi lesz, ha a Marvel és Downey Jr. között nem köttetik meg az egyezség. Választásuk az 1976-os Jack Kirby által írt Madbombra esett, amely erősen hozzájárul a karakter jellemfejlődéséhez. A cím egy szonikus eszközre utal, amelynek hatására az emberek megzavarodnak és úgymond megőrülnek, egymásra támadnak. Mondhatni zombivá változtat mindenkit.

Ha mégis ezt valósították volna meg, akkor Zémó lett volna, aki működésbe hozza ezt az eszközt és a Kapitány gyakorlatilag „zombikkal” küzdött volna. Tehát gyakorlatilag azt mutatták volna, hogy miképp harcol civilekkel és morálisan miképp áll hozzá ehhez. Mégis hogyan tudná úgy megfékezni az emberek hordáit úgy, hogy ne ölje meg őket?

Ráadásul a Kapitány csapatából valaki szintén „megfertőződött” volna, és a hősöknek vele is meg kellett volna küzdeniük.