33

Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier)

amerikakapitany

Ha megkérdeznénk néhány ismertebb embert, a világ vezető politikusait vagy egyes szervezetek irányítóit, hogy szerintük mit kellene tenni ahhoz, hogy a Földön béke honoljon és rend legyen biztos, hogy nem kapnánk megegyező válaszokat. Nyilván, hogy jönne sok-sok szép körmondatba csomagolt magasztos szöveg, de akadnának, akik nyíltan megmondanák, hogy ki kellene iktatni néhány tucat, esetleg pár ezer embert, le kellene tarolni ezt vagy azt az országot, hogy eljöjjön a várva várt nyugalom. Tehát: ami egyeseknek a békét jelenti, az egy másik szemszögből terrornak felel meg, ahhoz, hogy egyesek nyugodtan tudjanak kapirgálni ezen a gigantikus szemétdombon el kell érnie, hogy ne legyen konkurencia, sőt a tisztogatások után senkinek ne legyen egy árva szava sem. Kevin Feige politikai thrillerként írta körül az Amerika Kapitány folytatását, ami nem véletlen, hiszen teljesen eltérő gondolkodású vezető beosztású személyek eltérően gondolkodnak a békéről, ami végső soron felér egy világuralommal is.

 captainamerica

Steve Rogers továbbra is nehezen találja helyét a modern világban. Habár Nick Fury katonájaként lelkiismeretesen fekteti két vállra a gondot okozó nehézfiúkat továbbra sem tudott túllépni Peggy Carteren, hiányoznak neki a régi haverok, ráadásul időközben az amerikai szabadságról alkotott véleménye is alaposan megváltozik. Miután Fury-t megtámadják, a Kapitány menekülni kényszerül Fekete Özveggyel az oldalán, rá kell döbbennie, hogy a SHIELD tagjai közé beférkőzött az a szervezet, amellyel a 40-es években is meggyűlt a baja.

A Marvel érezhetően beletaposott a fékbe a Bosszúállók gigantikus eredményei után, úgy kalkulálhattak, hogy a belelkesedett rajongók sikerre viszik a közepes Vasember 3-at és a nem túl acélos Thor: Sötét világot, számításaik bejöttek. Csakhogy nem lehet úgy hozzáállni a második fázishoz, hogy majd a Bosszúállók 2-vel ismét elégedett lesz mindenki, addig pedig nyugodtan elköltenek pár száz milliót. Meg kell mutatni, hogy igenis van elég ötlet, kreativitás a tarsolyukban. Hiszen a Kapitány nem egy páncélba bújtatott alak és nem is egy idegen világból származó igazságosztó, hanem – hogy egy képregényes karaktert nem ismerő személyt idézzek – némileg vicces maskarába bújtatott pajzsdobáló szuperkatona.

 captainamerica2

Habár Tony Stark és az asgardi istenség legutóbbi kalandjába is próbáltak komorságot csepegtetni, de mindhiába, mert érezhető volt, hogy az egészet nyugodtan vehetjük félvállról, nem lesz igazán nagy tétje. Ezzel ellentétben A tél katonája folytatásban látható, hogy nagyon van súlya az elénk tárt problémáknak és nem csak Rogers hátán csattan az összeesküvés ostora, hanem a mindig magabiztos, magát átverés mesterének tartott Natasha is kénytelen rádöbbenni, hogy csúnyán rászedték és még Fury sem érezheti biztonságban magát. Hőseink sem sérthetetlenek és a problémás helyzeteket sem viccelik el, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek humoros pillanatok.

Mindehhez gondosan kitervelt, látványos, zúzós akciójelenetek társulnak. Az előző részben Joe Johnston korrekt csatározásokat bonyolított le, de inkább a stúdióbérenc kategóriába, akinek manapság nem igazán akadtak jobb ötletei és emlékezetes képsorokkal alig szolgált. A sorozatokon nevelődött Russo fivérek dinamikus, tetszetős és emlékezetes (bár az idő majd eldönti, hogy mennyi marad meg) bunyókat és tűzharcokat vonultatnak fel, külön öröm, hogy ahhoz képest, hogy 40-45 percekhez vannak szokva a direktorok nem állt meg a tudomány féltávnál, a komorabb hangvétel, a dráma és a realistább akció mellett beköszön a kémfilmek hangulata. A főhős keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy a hatalmi sakkjátszmában csupán egy báb, hogy túlságosan is naiv volt, ám mindezek ellenére nem hagyja, hogy lesöpörjék a színről és ha kell padlóra küldi a hatalmas liftet megtöltő kemény legényeket és némi segítséggel oda csap, ahol az ellenfélnek fáj, ami lehet, hogy csak egy szúnyogcsípés, de akkor is megérzi az ellen. A folytatás a második fázis legjobb darabja, sőt eddig az év legjobb képregényfilmje. 85 %

U.I.: A stáblista alatt és a legeslegvégén is van egy plusz jelenet.

imdb:  8,3
rottetnatomeso: 89 %

Büdzsé: 170 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 159 millió dollár
Eddigi összbevétel: 476 millió dollár

33 komment

  1. Bizony, nagyon jó film lett! Ez az “okos blockbuster”-fajta.
    Egyébként a fogalmazás tetszik! :) Szeretem, ha valami igényesen van megszövegezve.

  2. Nem volt rossz film, de azért különleges élménynek se lehet nevezni. Ez még mindig egy mekis hamburger, csak nem sajtburger, hanem egy Big Mac. Természetesen egy Transformerst azért hülyére gyaláz.

  3. Én kicsit szkeptikus voltam a mikor a Russo gyerekekre bízták a rendezést, de szerencsére kellemesen csalódtam. Nekem nagyon bejött a film, szerintem (is) a legjobb Marvel film az Avengers óta.

    Kicsit OFF:
    Volt szerencsém ott lenni a film londoni premierjén, az is jó móka volt.

  4. A film tényleg jó. De az akció jeleneteknél miérrt kell így “rángatni” a kamerát? Nem egyedül voltam ezzel….

  5. Tökéletes alkotás 10/10! Bevallom nagyot koppant az állam a földön. Emlékszem az első Amerika kapitány még elég gyengus volt, nem hittem volna hogy a második rész egyenrangú lehet a Bosszúállókkal. Hát kiderült hogy tévedtem.
    Csak azt sajnálom hogy nem derült ki a filmben Fekete Özvegy sötét múltja, ami miatt a film végén le akarták tartóztatni. Nagyon kiváncsi voltam rá.

  6. Egyébként a stáblista utáni jelenet tényleg a Bosszúállók 2-t vezette fel? Szokásom szerint lusta voltam kivárni.

    • SPOILER! SPOILER!

      A stáblista közepén látható, hogy von Strucker báró, a Hidra egyik fejese beszélget valami tudóssal és megszemlélik az ikreket, akik nem mások, mint Higanyszál és Skarlát Boszorkány egy cellában!

      A legvégén pedig a Tél Katonája az Amerika Kapitány múzeumban van és nézi a Bucky Barnesról szóló részt.

      SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE!

      A kamera egy kicsit az én ízlésemnek is sokat rángott, de messze nem annyit, mint ahol máshol, szóval jórészt követni tudtam az akció jeleneteket.
      A film nagyon jó volt, sokkal jobb, mint gondoltam volna egy Kapitányos filmről. A végén a sírkő felirata pedig külön humor 😀

      • Az első stáblista alatti jelenet pompás volt, megágyaztak a Bosszúállóknak.
        A legvégén látható pár másodperces jelenet pedig szerintem egy spin off lehetőségét libbentette meg. Bár még az sem kizárt, hogy a következő Amerika Kapitányban a főhős oldalán volt loholni. Hiszen kvázi a Kapitánynak Bucky olyan volt, mint Batmannek Robin:)

        • SPOILER:

          Kíváncsi voltam, hogyan jelennek meg a vásznon az ikrek és nagyon erősen pozítivan csalódtam. És Bucky karja némi utalást tett Ultonra…

          SPOILER OFF

  7. Vaagy, csak szimplán megágyaznak Buckynak, hogy majd ő vegye át Kapi szerepét, ha Chris télleg lelép… comicsban is így volt, lehet itt is meglépik… meg mintha vhol azt olvastam volna,h ogy a színésszel vmi 12 filmre írattak alá…

    • Nyilvánvaló, hogy egy képregényhőst senki nem játszhat örökké. Előbb utóbb le fogják cserélni. És mivel a Marvelnél a színészeknek nem akarnak túl sokat fizetni egy esetleges szerződés újratárgaláskor Evans szerintem simán mondhatja, hogy több kér. Amit nem fog megkapni, hiszen azért nem egy Downey Jr. Szóval nem tartom kizártnak, hogy lecserélik, vagy egy időre Rogerst kivonják a forgalomból.

  8. Hát nem tudom milyen filmet néztetek, de ez maximum10/4-es, az is jóindulattal. Ez egy közhelygyűjtemény volt.

      • Én pont ezért írtam, hogy ez még csak egy mekis hamburger. Megeszed, azt’ elfelejted.
        Képregényben volt már ennél sokkal jobb is, igaz ott több lehetőség van megágyazni a sztoriknak. A sablont legalább már tökéletesre formálták.

  9. Egyébként ezeknél a filmeknél, már tényleg lényegtelenek a színészek. Robert Downey Jr is simán le lesz cserélve egyszer. Messze nem forrt egybe annyira karakterrel, mint Connery Bonddal. Nem fogják 40 év múlva is emlegetni.

    • Szerintem Robert Downey a legalkalmasabb Stark szerepére, tökéletesen eljátssza az önimádó,egoista, nagymenő szerepét, tény hogy előbb-utóbb mindenki le lesz cserélve, de az ő esetében szerencsére még sokat kell várni.

      • Robert Downey Jr jó a szerepben, csak az a probléma, hogy ő nem Starkot játssza el, hanem Robert Downey Jr-t. Nem vagyok különösebb Vasember szakértő, de olvastam azért pár történetet, és semelyikbe se viselkedett pont így, mint a filmekben.
        De mint mondtam, ezeknél a filmeknél a karakterek elnyomják a színészeket, igen talán még Jr a kivétel valamennyire, de simán lecserélhetőek az arcok.
        Vagy talán 20-30 év múlva, ha ezek a színészek összeállnának majd egy akkori Expendablesre kíváncsi lenne rájuk valaki? Ugye hogy nem. Nem a színész a lényeg már, Hulknál ez már most látszik szépen.

  10. nekem nagyon tetszett, bitang jó egy folytatása lett egyszerre az amkap történetnek 50+ év után is, meg a Bosszúállóknak is.

  11. Nna, megnéztem én is, és kijelenthetem, hogy az Avengers óta a legjobb, sőt, az első igazán jó Marvel-film volt az Amerika kapitány 2.

    Persze a kapitány még mindig közhelyes meg jófiú, de nem baj, nem is azért ültünk be. Eddig kicsit úgy éreztem, hogy Scarlett mintha kicsit feszengene a szerepben (feszeng, értitek), de ebben a részben már teljesen jó volt, és – ahogy mondani szokták – működött a kémia Chris Evans és közte. Ráadásul ez az egyenes hosszú haj nagyon jól állt neki. Nick Fury is több szerepet kapott, mint eddig valaha.

    A látvány is teljesen rendben volt, főleg az autós üldözések, de a végén a Helicarrierek (amiket szerintem nem kellett volna lefordítani, jobban hangzanak, mint a “légihordozó”) csatája is tetszett.

    Egyetlen dolog zavar csak, bár tudom, hogy ez egy képregényfilm: a pajzs “fizikája”. Nem, nem az, hogy mindig visszajön. Nem is az, hogy sose horpad be (tudom, vibránium), hanem az, hogy azért a vastagsága alapján lehet vagy 30 kiló, és néha, amikor eldobja a kapitány, nehéz, de amikor fogja, ahogy mozog vele (amilyen lazán a hátára teszi), akkor meg mintha fél kiló lenne. Na mindegy, ez csak dramaturgia, akárcsak Tony páncéljánál :). Ja meg az, hogy Amerika kapitány a pajzzsal a hátán engem egy teknősbékára emlékeztetett. 😀

    A fordítók most biztos törik a fejüket, hogy mit kezdjenek a Falcon és a Hawkeye fordításával. :) Azért eléggé bele lehet zavarodni, hogy itt egy Sólyom, ott meg egy Sólyomszem (gondolom, a magyarban megmaradnak a “Barton ügynök”-nél).

    SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER
    Csak én röhögtem fel hangosan Nick Fury sírfeliratán?? 😀 Azt hittem, eldobom az agyam. Már arra vártam, hogy mikor bekérdezik a végén, hogy hova megy, azt fogja mondani, hogy vissza kell szerezniük egy táskát 😀 és felteszi a bongyorfrizurát :D.
    Örültem, hogy Peggy Carter is szerepelt egy kicsit, kissé szomorú volt a jelenete, nem?
    SPOILER VÉGE

    • Peggy Cartert akár ki is hagyhatták volna, de úgy éreztem, hogy a lánya miatt kapott egy rövid jelenetet és kissé sajnáltam is, igen.

      Fury sírfeliratát megemlítettem az Am Kap cameok és utalások posztban, jó humora volt a stábnak:)

      A Kapitány roppant erős, szuperkatona. Nem szupererős, de azért néhány kiló meg sem kottyan neki. Így pl. szerintem 30 kilót úgy dobálja, ahogy én a palacsintákat a számba. Könnyedén:)

      • Persze, erős meg minden, de amikor a liftben úgy veszi fel, hogy rátapos (mint a gördeszkát), éreztetni kellett volna a súlyát. Illetve amikor elkapja, akkor erő ide vagy oda, vissza kéne hőkölnie :) (ugye a Superman-vonat esete – hiába rohadt erős, a vonat úgy vágná ki oldalra, mint egy rongybabát, legfeljebb nem lenne baja :D). De mindegy, ez tényleg szőrszálhasogatás, nem rovom fel igazából a filmnek, hiszen “fogyaszthatónak” kell lennie :). Nagyon jó volt a film, és Stan Lee cameója is :D.

        • a marvel wikia szerint a pajzs 12 lbs, átváltva 5,4 kg
          most direkt beletekertem az első Amerika Kapitányba, ott mondják, hogy erősebb az acélnál, de a súlya a harmada

          • Hm, ja, ezt el is felejtettem, hogy a sűrűsége harmada (olyan, mintha alumíniumból lenne :) ). Ha (hozzávetőleges) méreteiből számolok egy térfogatot, kb. ki is jön az 5-6 kiló. Na, befejeztem :D.

        • A legjobb Stan Lee cameo A csodálatos Pókemberben volt szerintem:) De mindig öröm látni az öreget:)

          • így van, az nagyon jó volt.
            a 2. meg a bosszúállós “szuperhősök ny-ban?” duma. 😀

  12. A sok félresikerült marvelizmus után kellemes csalódás. A film jól működik, főleg az első félidőben, és mondjuk ezután belépnek sajnos a képregényes közhelyek (szupiszámítógépről monologizál a főgonosz? három dolgot kell elhelyezni három helyen, és kész?…), jó húzás, hogy éppen a legnaivabb, legstatikusabb karaktert sikerült bevinni egy hihető világba. Az utalások és kiszólások ülnek (9/11, Snowden-ügy), Robert Redfordot pedig élmény nézni.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *