FilmDROID A kritikát Gevin írta.
A film műfaji besorolásai között nem szerepel a krimi több adatbázisban sem. Hm. Ha a Szemekbe zárt titkok nem egy szövevényes, embert próbáló bűnügyi regény tökéletes megvalósítása vásznon, strukturált érzelmi szálakkal, akkor Michael Bay a legjobb rendező a világon. Tömör, egységes, részletekbe bocsátkozó történet, szerelemről, gyűlöletről, hatalomról, barátságról, 25 évnyi tömény kopó életről, amelyben mindenki megkeresheti, hogy mire érdemes belőle emlékezni és mi az, amit el kell felejteni. Mert az emlékeinken kívül mindent meg tudunk ölni. Benjamin Esposito egy megkeseredett, s mára talán kiüresedett, megőszült zsaru, aki nyugodt évei elébe nézve, úgy dönt regényt ír. Könyvet ír, arról az ügyről, amely szinte egész életén át hajtotta, amelyből megtanulta milyen a veszteség, a megerőszakolt és múltba omladozó szerelem, és a kimondatlan, szemekbe zárt titok.
Eme sorozat is úgy kezdődik, akár a többi. Pilottal, bevezetővel, intróval etc. Véleményem szerint egy pilotnak elég rendesen meg kell ragadnia az embert, valahol nagyon mélyen, hogy az érdeklődést, a motiváltságot fenntartsa. Ez az első szempont, ami alapján értékelek én (szubjektív) egy bevezető részt, vagy egy sorozatot. Maga a kezdés nem egy rohadó pofájú zombival indul, hanem egy beszélgetéssel, ami a főszereplő Rick Grimes (Andrew Lincoln) illetve partnere és egyben barátja (mert ugye hol máshol lehetne egy nagy lelkiset rendezni, ha nem egy rendőrautó első ülésén yaix) Shane Walsh (Jon Bernthal) között zajlódik. Itt kiderülnek a családi drámák, párkapcsolati vélemények (megjegyzem hogy nem a feministáknak találták ki ezeket a mondatokat) majd recseg a cb és indul a mókuskerék. Nos, nem a történetet akarom elmesélni, hanem a véleményem írnám le, figyelembe véve az első szempontomat. Az első rész egy becsületes iparos munka, zombiapokalipszis módra. Nincs is ebben semmi rossz, de semmi új sem. Erős képsorok jellemzik (ki gondolta volna, ugye?) és nehéz mentális folyamatok, sok benne a személyes tragédia, ami azért rendesen nyomasztó és néhol (anya és fia találkozása – csak nem úgy ahogy megszoktuk) nagyon lehozza az embert az életéről, pláne ha van benne egy szikrányi empátia is. Elgondolkodtató ahogy az ember szembesül pár embertelenséggel, ami valahol érthető, egy kényelmes fotelből viszont nem annyira. Van benne egy furcsa kettősség, ami fenntartja az emberben a feszültséget, kell is, mert egy belekben tocsogó sorozatban furcsa lenne a hellokittyonline képi világ. De nem mindig hasznos, mert visszafele is elsülhet.
.jpg)
