1

Batman (The Batman, 2022)

írta Nikodémus

SPOILERMENTES kritika.

Batman visszatért a vászonra. Nolan értelmezése immár egy évtizede, hogy lezárult, a Snyder-féle üres pózolást gyorsan felejtsük el, Matt Reeves-nek (Cloverfield, A majmok bolygója-trilógia) viszont volt egy olyan víziója a figuráról, ami elementáris – és elképesztően működik a filmvásznon. Nehezen megszületett, sokat tologatott filmje nem hibátlan ugyan (még csak különösebben nem is eredeti), de döbbenetes hangulatot áraszt. És igen, megéri végigülni a háromórás játékidőt.

Olvasd tovább

0

Aranyélet – 1-3. évad

írta Nikodémus

Meddig kell eljutnia egy embernek, hogy végleg kiölje magából a lelkiismeretet? Hová kell süllyednie, hogy már észre se vegyük a lelkét, csupán üzekedő vagy rúgkapáló állatként tekintsünk rá? Olyan morális végpont ez, amit kevés krimi képes (vagy mer) elérni, nem is szólva az onnan való visszatérés reményéről. Ezt ígérte az HBO magyar fejlesztésű sorozata, amely megjelenése idején alaposan felkavarta a közbeszédet, és sokan máig úttörő tévétörténeti sorozatként emlékeznek rá. Az Aranyélet három évadát mostanság, egyben pótolva tulajdonképpen igazat adok ezeknek a hangoknak, mégis nehéz eldöntenem, mivégre is ez a nagy felhajtás.

Olvasd tovább

0

A csempész (2018) / Richard Jewell balladája (2019)

írta Nikodémus

Az életmű legfrissebb darabjának alkalmából pótoltunk két korábbi filmet.

Clint Eastwood egy genetikai csoda: nem elég, hogy az ötvenes évek óta tolja az ipart, mindjárt egyszerre három karriert épít: önmaga cowboy-mitológiáját (John Wayne után szabadon), ennek módszeres árnyalását, illetve a kortárs Amerika társadalmi problémáinak kommentálását. Persze nem feltétlenül mindet egyszerre, inkább finom párhuzamossággal: ahogy az idejébe belefér. S lám, a jó öreg Clint idejébe sok minden belefér (nem egyszer évente két film!), s bár az életmű csúcsai már kétségtelenül megszülettek, nem volna bölcs dolog kihagyni a mester legújabb termését, mely az egy sima, egy fordított sémát követi.

Olvasd tovább

0

Top 10: John Le Carré-filmek

David John Moore Cornwell, azaz John le Carré (1931–2020). A koronavírussal terhelt idei év egyik legnagyobb vesztesége, aki megreformálta a kémirodalmat, angolosan pesszimista képet festett az ember esendőségéről, és kivívta nem csupán a nagyközönség, de írótársai csodálatát is. Nem csoda, hisz pályatársával, az általa kevéssé szívlelt James Bond-figura megalkotójával, Ian Fleminggel szemben ő tényleg tudta, miről ír – tizenhat évig a brit titkosszolgálat kötelékében dolgozott. Regényeinek filmadaptációit a legenda szerint egy mosolygós angol úr eleganciájával és határozottsággal felügyelte, s amint írott mondataira, filmográfiájára is büszke lehet. Íme tíz le Carré-kémfilm időrendben és némi bónusz, a legnemesebb forrásból.

Olvasd tovább

0

Röviden: Karácsonyi ének (2019) / Egy nagyon angolos botrány (2018) / Tudhattad volna minisorozat

írta Nikodémus

Karácsonyi ének (A Christmas Carol, 2019)Dickens regényét nagyjából ezredszerre dolgozzák fel az épp aktuális alkotók, s a népszerű kisregényből már eddig is annyiféle verziót láttunk, amiből nehéz volna “autentikusat” választani. Nem is kell: a viktoriánus korabeli Anglia nagy ismerője épp ilyen színes és sokrétű meseként képzelhette el művének világát. A BBC most az elég jó pedigréjű Steven Knight irányítása mellett gondolta újra mindenki kedvenc karácsonyi meséjét, ám jó lesz, ha vigyázunk a már beizzított családi vetítéssel: Nick Murphy rendezése minden, csak nem gyerekbarát. A háromszor egy órányi minisorozat megtartja ugyan a kisregény főbb cselekményszálait, ám bizonyos részeket alaposan továbbgondol (járunk a túlvilágon, a purgatóriumban, a múltban, a jövőben stb.), s a dialógusokat ennek megfelelően teljesen újraírja. A borzongató horrorelemek és a lélektani hitelesség a forgatókönyvíró Knight érdeme, a hangulat csillagos ötös, a színészgárda pedig elsőrangú, élen Guy Pearce-szel, aki szerencsére nem a sokszor látott morgolódós Scrooge-t akarja eladni nekünk századszorra, hanem egy rideg racionalitással érvelő, mélyen cinikus és megkövesedett lelkű figurát állít elénk. A feldolgozás nagy erénye, hogy könnyfacsarás nélkül tágítja ki főszereplője életének múltbéli történéseit, hozzájárulva annak összetett lelki portréjához, egyúttal felrajzolva a mából már idillinek láttatott korabeli Anglia nyomorgó társadalmát. Van olyan pillanat, ahol felszisszentem, hogy ez már talán túl sok (pl. a bentlakásos iskola vagy az egykori üzlettárs átejtése), de a minisorozat többnyire elegánsan simítja bele narratívájába összes innovációját. Csillogás helyett kosz, fénysorok helyett sötét árnyak – izgalmas, kijózanító interpretáció, szigorúan felnőtteknek.

Olvasd tovább

0

Családi kötelékek (Crímenes de familia)

írta Nikodémus

Pont egy évtizede történt: egy argentin filmről beszélt az egész világ. Juan José Campanella rendezése, a Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos) jött, látott, és mindenkit lenyűgözött. A bámulatos arányérzékkel építkező film poros tárgyalótermi szappanoperából hamar hangulatos krimibe vált, hogy a fináléban egy szívszorító dráma bontakozzon ki előttünk a múlt megváltoztathatatlanságának keserű felismeréséről. Kapott is számtalan elismerést (köztük Oscar-díjat), nagyjából olyasféle tündérmesét kanyarítva alkotója köré, mint néhány évvel később a Saul fia. A zsáner azóta alaposan elterjedt Dél-Amerika feltörekvő filmrendezőinek körében, a Netflixen már elérhető Családi kötelékek (Crímenes de familia) azonban másolás helyett felérni szeretne a hírneves elődhöz.

Olvasd tovább

0

The Postcard Killings

írta Minime

Liza Marklund és James Patterson koprodukciós „The Postcard Killers” című regénye alapján készített moziról esik szó a továbbiakban, amely mintegy újabb próbálkozásként szeretne az olvasók által csak „skandináv krimik”-ként ismert könyvek vászonra adaptált változataival megismertetni minket. A forgatókönyvet a női szerző és Andrew Stern szállította a filmhez.

Olvasd tovább

0

Elfordulni könnyebb – Az angyal / A rendszer (2018)

írta Nikodémus

Mióta él az ember, manipulál: rokont, barátot, ismerőst vagy akár egy egész országot. Mielőtt azonban felülnénk bármilyen, manapság divatos összeesküvés-elméletnek, érdemes közelebbről megvizsgálnunk – amíg tehetjük – a félrevezetés működésének pontos mechanizmusát. Erre vállalkozik erős, időnként húsbavágó aktualitással két, hazánkban idén ősszel bemutatott film is: az argentin Az angyal (El Ángel) és a spanyol A rendszer (El reino) hősei egyaránt született manipulátorok, akik még akkor is valósággörbítéssel próbálkoznak, amikor már rég megtörtént a lebukás.

Olvasd tovább

1

Bűnből faragott hármasoltár – A törvény nevében (True Detective) – 1-3. évad

írta Nikodémus

Az igazán jó krimi tulajdonképpen dráma: a klasszikus tragédia alapvonalait őrzi, amennyiben a bűnügy rejtvény-logikája helyett a bűn sajátos természetére koncentrál. A bűn ugyanis nem társadalmi probléma vagy erkölcsi megingás, hanem egzisztenciális esemény. A bűnt megtapasztalván a nyomozó (s vele a néző) megrendül, hiszen érzi, hogy maga a lét sérült – a társadalmi igazságosság érvényesítése kevés a gyógyításhoz. Emiatt hazug Columbo, Petrocelli, Don Matteo és a többi, epizódonként kerekre formált sorozat, ahol a főhős szinte játszi könnyedséggel oldja meg az aktuális esetet, hogy a játékidő végére mindig helyreálljon a világ rendje. Az efféle posztmodern krimik (vagy akár a Dr. Csont és a Helyszínelők) áradatában igazi felüdülés volt az HBO A törvény nevében (True Detective) sorozata, melynek három, külön-külön történetet felvázoló évada szokatlan, ám megérdemelt sikert aratott. A sugárzással egyidőben születő hosszas elemzések és rajongói teóriák alaposan körüljárták a 2014-ben indult, idén befejeződött sorozat világát, egyvalami azonban kimaradt az értelmezésekből: az író-kreátor Nic Pizzolato hősein keresztül az isteni erényekről, pontosabban azok dermesztő hiányáról gondolkodik.

Olvasd tovább

0

Sosem voltál itt (You Were Never Really Here, 2017)

írta Nikodémus

A kiégettség kortünet, s egyben tabu. Foghatjuk túlhajszoltságunkra, a nap mint nap ránk ömlő információ-áradatra vagy személyes kapcsolataink lassú kihűlésére, nem ússzuk meg a szembenézést, mely csak akkor gyógyít, ha még fáj. A Sosem voltál itt főhősének egyáltalán nem fáj már semmi – és ez rémisztőbb bármilyen csapdában vergődő lélek rúgkapálásánál.

Olvasd tovább

3

Piszkos pénz / Egy durva év (2014)

írta Nikodémus

2016-01-the-drop-a-most-violent-year-1

Miközben az épp végetért 2015-ös év gengszerfilm-fronton jobbára enyhe csalódást okozott, szinte észrevétlenül osont el mellettünk ez a két remekbe szabott mozi, olyannyira, hogy egyiküket be sem mutatták a mozik itthon. Hiába, a szabálytalanság mindig megriasztja a filmforgalmazókat: a Piszkos pénz és az Egy durva év épp azzal szól nagyot, hogy mindkettő alaposan eltér a zsáner megszokott fogásaitól, bivalyerős hangulata viszont delejez.

Olvasd tovább

1

Szemtől szemben (Heat, 1995)

írta Nikodémus

2015-12-heat-01

Két nap híján kereken húsz éve, 1995. december 15-én mutatták be a mozik Michael Mann remekét.

Los Angeles, hétköznap hajnal. A metrókocsi lassít az állomáson, egy férfi (Robert De Niro) kiszáll, ráérő nyugalommal végigbaktat a téren álló pieta-szobor előtt, és a megyei kórház folyosójának legvégén beszáll egy mentőautóba. Snitt. Ébredezik a város: egy építőanyag-lerakatnál vásárol egy futár (Val Kilmer). Snitt. Intim együttlét, majd álmos reggeli rutin: zuhanyzás, öltözés. A közös reggeli viszont elmarad, hisz a férfinak (Al Pacino) indulnia kell munkába. Az egyedül maradt nő (Diane Venora) újságot olvasva megy le a lépcsőn kávét főzni. Egyvalaki pánikol csak: a kamaszlány (Natalie Portman), aki sehol sem találja a hajcsatját. Kétségbeesett hisztije túlzónak tűnik, anyja a rutinos szülő nyugalmával az utolsó pillanatig hárít. A gyermeklélek azonban csalhatatlan jelző. A nyitány szürkéskék képei ugyanis – hiába mutatják a pőre valóságot – hazudnak: a mindennapi rutin látszata mögött fenyegető erők ébrednek, hogy hőseinket az elkerülhetetlen vég felé sodorják.

Olvasd tovább