0

Tessa Thomspon az Annihilation sci-fiben

2015 Golden Globe Award Season CelebrationAlex Garland rendezői bemutatkozását szinte mindenhol éltették. Az Ex Machina után újabb produkciót készül levezényelni, az Annihilation főszerepére már megnyerte Natalie Portmant és Gina Rodriguezt. És most az Apollo fiában (Creed) játszó Tessa Thompson is leszerződött.

A film Jeff VanderMeer regénye alapján készül. Az Area X területen az emberi civilizáció felett a természet vette át az uralmat és lassan, de folyamatosan bővül. Az első expedíció csodálatos tájakról számolt be, majd a második csapat tagjai öngyilkosságot követnek, a harmadik túra tagjai pedig egymás ellen fordulnak, Szerveződik a tizenkettedik út is, amelyben 4 nő vesz részt. Egy antropológus, egy földmérő, egy biológus és egy pszichológus. Feladatuk, hogy feltérképezzék a területet és feljegyezzék tapasztalataikat.

1

Mégis Michael Bay rendezi a Transformers 5-öt

transformersbayMichael Bay szinte minden Transformers előtt elmondja, hogy átadja a stafétabotot és más fogja dirigálni a következő filmet. Most is így volt. És ki lepődik meg azon, hogy mégis ő készíti az ötödik részt? Bay a Rolling Stone-nak adott interjút, amiben megemlítette, hogy nagyon is szórakoztató olyan produkcióban részt venni, amit 100 millió ember néz meg. Hozzátette, hogy ez lesz az utolsó.

A magazin az Industrial Light and Magic videókonferenciájába is betekinthetett, ebben egy víz alatti összetört idegen űrhajót és egy dömperszerű alakváltót láthattak. Részleteket nem árultak el nekik. A forgatás júniusban indul és 2017 nyarán mutatják be a filmet.

0

Rohrbach a Baywatch filmben

rohrbarchDwayne Johnson és Alexandra Daddario már benne vannak a Baywatch filmben és most Kelly Rohrbach is aláírt, a modell-színésznő Pamela Anderson egykori szerepét kapta meg. A hölgy játszott néhány sorozatepizódban, de benne lesz a következő Woody Allen filmben is. Johnson instagramjára kitett pár videót, amelyen ő maga és Rorhbach poénkodik.

Olvasd tovább

0

Delevingne a Valerian forgatásán

Elstartolt a Valerian and the City of Thousand Planets forgatása Luc Besson vezényletével. Ki is jött az első kép a munkálatokról Cara Delevingne-ről. Rajta kívül Dane DeHaan, Clive Owen, Ethan Hawke és Rihanna játszik a sci-fiben. A történet szerint DeHaan és Delevingne a Syrte bolygót tanulmányozzák, feladatuk, hogy kiderítsék, hogy veszélyes-e a Földre.

valeriankep

2

Elhunyt Zsigmond Vilmos

0zsv

Január elsején elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr. Álmában érte a halál. 85 éves volt.

1930. június 16-án született. 1955-ben a Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd 1956-ban a forradalom eseményeit rögzítette és novemberben távozott Magyarországról Kovács Lászlóval.

Los Angelesben sok-sok évnek kellett eltelnie mire sikerült megvetnie a lábát. Nem ismert senkit és angolul sem igazán tudott. Így először csak olcsó horrorokban kapott munkát, illetve reklámfilmekből vette ki a részét. Hollywoodban a 70-es években egyre nagyobb ismertebbé váltak az európai filmek, így Zsigmond számára megnyílt néhány ajtó.

Steven Spielberggel először A sugarland-i hajtóvadászaton dolgozott, nem sokra rá pedig a Harmadik típusú találkozások sci-fire szerződött le Zsigmond, munkájáért kiérdemelte az Oscar-díjat. Michael Cimino is őt kérte fel A szarvasvadászhoz (amiért Oscar jelölés járt), amivel a direktor a mennybe ment, szerencsére A mennyország kapuja hatalmas bukása csak a rendezőt érintette. 1985-ben A folyóért megint Oscarra jelölték. De az operatőr többek között Robert Altman, John Boorman, és George Miller filmjein is ügyködhetett.

A 90-es évekből a Maverick, a Ragadozók és a Bérgyilkosok filmeket lehetne kiemelni. 2002-ben a Bánk bán magyar filmet fényképezhette, ez volt az első hazai produkció, amelyen dolgozott. Később A lyukas zászló dokumentumfilm és A halálba táncolt lány alkotáson dolgozott.

Előjegyzésében 5 tervezet is szerepelt, ezek közül a Mediate This vígjáték áll előkészületek alatt. De a legérdekesebb a Freedom Flight lett volna, amelyben azt a megtörtént esetet regél el. Néhány fiatal eltérít egy repülőgépet és Ingolstadtig szeretnének eljutni.

Béke poraira.

6

Box Office: Továbbra is tarol a Star Wars 7

starwarscoverÉszak-Amerikai box office

Beköszöntött 2016. És ahogy 2015 végén, az új évben sincs változás. Azaz továbbra is a Star Wars 7. felvonása uralja a bevételi listát. Fénysebességhez mérten száguld előre és egyelőre nem tűnik úgy, hogy olyan könnyen át fogja adni az első helyet. Amerikában jövő héten a The Forest horror érkezik, amely nem jelent komoly fenyegetést az Erőre. Illetve A visszatérő (The Revenant) már 3000 moziban lesz látható, de Alejandro González Iñárritu filmjei nem jutnak hatalmas magasságokba hazai földön. Olvasd tovább

4

Milyen karriert futottak be a színészek és rendezők a Star Wars után

georgelucasGeorge Lucas nem igazán bízott benne, hogy a Star Wars nagy siker lesz, arra meg talán gondolni sem mert, hogy évtizedekkel később is rajongani fognak filmjéért. Márpedig az Új remény eléggé jól teljesített, klasszikussá vált és jöhettek a további részek. De a gigabevétel még nem jelenti azt, hogy a színészek esetleg jobb szerepeket fognak kapni és még az is előfordulhat, hogy eltűnnek a süllyesztőben. Lucasról nemrég született egy hosszabb portré, alább pedig röviden tekintsük át, hogy mire vitték az alkotók a Star Wars után.

alecguiness

Alec Guinness volt a legismertebb név az első trilógia főszereplői között (Peter Cushing szintén a csapatban volt, de ő csupán mellékkarakter volt), a veterán színész később folyamatosan hangot adott annak, hogy megbánta, hogy rábólintott a felkérésre. Olyan filmekben játszott, mint a Twist Oliver, Híd a Kwai folyón, Arábiai Lawrence, Doktor Zsivágó. Pedig még Oscarra is jelölték Obi-Wan megformálásáért. Guinness a Csillagok háborúja után igazán emlékezetes filmben már nem játszott, A kis Dorritért azért még jelölték az Oscaron a legjobb mellékszereplő kategóriában. 2000. augusztus 5-én elhunyt. Olvasd tovább

1

Last Shift

lastshiftposter

„Szóljak a kapitánynak, hogy felmond vagy úgy érzi, hogy mégis képes kibírni a műszak végéig?” – mondja Cohen őrmester gúnyosan a telefonban az éjszaka közepén az újonc Lorennnek. Nem hiába akadt ki a tiszt, hiszen csak egy elhagyatott rendőrőrsre kellene felügyelnie a rendőrnőnek.

Rutinmeló. Egyetlen éjszakát kell lehúznia Lorennek a kiürített őrsön. A hívásokat átirányították egy másik helyre, egy teremtett lélek nincs az épületben, azt a néhány bizonyítékként tárolt bezacskózott dolgot pedig még hajnal 4 előtt el fogják vinni. Szóval unalmas estének néz elébe a zöldfülű. De aztán aztán furcsa hívást kap, majd egy hajléktalan is megzavarja, de a java csak ezután jön. Kiderül az épület sötét múltja. Olvasd tovább

3

Beperelték Tarantino-t a Django elszabadul miatt

DJANGO UNCHAINEDÉvek telnek el egyes sikerfilmek bemutatása után, majd valaki bepereli a produkció alkotóit. Most éppen a Django elszabadul ((Django Unchained) kapcsán gondolta úgy Oscar Colvin Jr és Torrance J. Colvin, hogy  a Freedom forgatókönyvük nagyban hasonlít a westernben látottakéhoz. Így hát be is nyújtották a keresetüket Quentin Tarantino, a Columbia és Weinsteinék ellen.

Colvinék 2004-ben regisztrálták be a WGA-nál a Freedomot, jó néhány ügynökséghez elvitték a szkriptjüket és még online is közzétették. Tehát úgy vélik, hogy Tarantino igenis elolvashatta történetüket.

Tarantino-nál a főhőst Django Freemannek hívták, Colvinéknál pedig egy Jackson Freeman szokott rabszolga állt a középpontban, aki családját akarta kiszabadítani egy ültetvényes karmai közül. Christoph Waltz játszott Dr. Scultz-ot, náluk a karakter Samson névre hallgatott és segít Freemannek terve végrehajtásában. „Szerettei szabadságáért küzdve a főhős visszatér a Dél pokoli világába  és egy kaukázusi segíti őt, a Django elszabadul egyedülálló hasonlóságot mutat a Freedommal.” – mondja apa és fia. Hozzáteszik, hogy Tarantino korábban elismerte, hogy minden filmből nyúlni szokott és most bizony tőlük nyúlt.

0

Li, Jaa és egy bollywoodi sztár az xXx 3-ban

tonyjaaVin Dieselnek is a folytatások maradtak. A Halálos iramban 7 (Furious) gigabevételt ért el és jön a Riddick sorozat, illetve folytatás. Boszorkányvadászként leszerepelt bevétel szempontjából. Most pedig az xXx 3. felvonásán dolgozik.

Mint kiderült, sikerült megnyerni a filmhez néhány harcművész nagyágyút. Tony Jaa már a legutóbbi Halálos iramban is játszott és Jet Li is kioszthat pár csontrepesztő ütést. Deepika Padukone indiai sztár pedig a női főszereplő lesz.

Olvasd tovább

0

Rekordbevétellel zárt Kína

jurassicworldkep1Mostanság Hollywood számára igen fontos terület lett Kína. Jó néhány filmet az ottani piac húzott ki a csávából, a nagyobb költségvetésű amerikai produkciók 100 millió dollár felett is hoztak. Meg kell említeni a Halálos iramban 7-et (391 millió) Jurassic World-öt (229 millió), az Ultron korát (240 millió) és a Mission Impossible 5-öt (137 millió). És azért a helyi címek is eléggé jól gyűjtögették, a Monster Hunt 381 milliót, a Lost in Hong Kong pedig 253 milliót termelt.

A kínai kormány közzétette, hogy tavaly 6,77 milliárd dollárnak megfelelő összeget termeltek a filmek, ami a 2014-hez képest 48 %-os javulást mutat. Nem meglepő, hogy az iparban tevékenykedő fejesek úgy vélik, hogy az ország előbb-utóbb le fogja nyomni bevételben Észak-Amerikát. Ami azért kicsit még odébb van, hiszen a jenkik idén 11 milliárd dollárt hagytak a kasszáknál.

De januárban máris rekordbevétel jöhet, mivel terítékre került a Star Wars 7. felvonása és a Kung Fu Panda 3. És jön a Tigris és Sárkány 2. (Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny), a The Man From Macau III. és a Monkey King 2.

0

Olivia Munn ezzel a képpel búcsúztatta 2015-öt

És köszöntette 2016-ot. Psziché kosztümében látható, a hölgy az X-Men következő részében fog játszani, Apokalipszis egyik lovasa lesz.