6

Sandra Bullock az Ocean’s Eleven rebootban

bullockSandra Bullock karrierje egyik leggyengébb nyitányát produkálja a hétvégén az Our Brand in Crisis filmmel. Viszont az alkotás producerével és írójával, George Clooney-vel ismét együtt fog dolgozni. Clooney éppen az Ocean’s Eleven rebootjával foglalkozik és az elgondolása szerint csak csajokból állna az újabb csapat, Bullock irányítaná a brigádot.  Már rendező is van Gary Ross személyében.

Steven Soderbergh és Jerry Weintraub lesznek a producerek az újabb változatnak. Velük született meg a 2001-es remake, az eredeti verzió 1960-ban készült all star szereposztással.

Egyelőre nem ismeretes, hogy egyáltalán fog-e kötődni az új film a Clooney-féle trilógiához, bár állítólag a színész-producer felbukkan majd egy cameo erejéig.

0

Dennis Kelly írja át a Z világháború 2-t

worldwarzbanner4A Z világháború (World War Z) világraszóló sikerén talán a stúdió lepődött meg a legjobban. A sok probléma és a rengeteg vesződés után több száz millió dollár folyt be a kasszákba. Még szép, hogy kérték a folytatást, de előbb megváltak Marc Forster rendezőtől. Juan Antonio Bayona állhatott be a kamera mögé, aki most úgy tűnik, hogy a Jurassic World 2-t is levezényelheti.

A forgatókönyvön Steven Knight dolgozott, azonban a Paramount Dennis Kelly-vel, az Utopia sorozat atyjával bontogatja tovább a történetet. Arról nincs hír, hogy Knight verziójával és munkájával miért nem voltak elégedettek. 2017. június 9-re tűzték ki a bemutatót.

3

A Power Rangers csapat

Itt a nagy csapat. Ők játsszák a Power Rangers film főszereplőit. Dean Israelite rendezi a film, a forgatása 2016 elején indul és 2017. január 13-án lesz a bemutató. A pletykák szerint a jó és a rossz között zajló hatalmas csatára számíthatunk a kezdő percekben. Úgy hírlik, hogy a karakterek kitalálója, Haim Saban szintén dolgozott a szkripten és Saban’s Power Rangers címre fog hallgatni a film.

#BeckyG (@iambeckyg) is going to be bringing the action as the #YellowRanger in the @PowerRangersMovie! Let the countdown to 2017 begin.

Power Rangers (@powerrangersmovie) által közzétett fénykép,

Olvasd tovább

0

Még egy Night Before előzetes

nightbefore1Seth Rogen most sem foglalkozott semmivel és ha egyes szervezetek komolyan veszik a filmet bizonyára prédikálni fognak. Vagy esetleg bojkottra szólítanak fel. De már a trailer is mutatja, hogy ez oltári nagy hülyeség lesz. Rogen, Joseph Gordon-Levitt és Anthony Mackie gyerekkori jó barátokat játszanak, akik évente, karácsonykor mindig találkoznak. Viszont úgy hozza a helyzet, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó, amikor ők hárman ki tudnak rúgni a hámból és megpróbálják emlékezetessé tenni az estét. Jonathan Levine dirigált a forgatáson. Olvasd tovább

0

Újabb Alvin and the Chipmunks: The Road Chip előzetes

alvinAlvin és a mókusok utoljára 2011-ben jelentkeztek, akkor világszerte 342 millió dollárt kaszáltak. Ami elég indok volt ahhoz, hogy a Fox-nál rábólintsanak a következő részre. A filmbe decemberben kerül a mozikba, pont akkor, amikor a Star Wars újabb felvonása. Randi Mayem Singer, a Fogtündér (Tooth Fairy) írója szállította le a forgatókönyvet. Walt Becker a Vén csontok (Old Dogs) óta nem forgatott filmet, ami úgy 6 éve volt. Olvasd tovább

1

Wolfgang Petersen újra rendezhet

viergegenWolfgang Petersen mögött van néhány klasszikus és remek produkció. Az egyik legjobb tengeralattjárós filmet készítette, majd A tengeralattjáró (Das Boot) után Hollywood is megismerte a nevét. Ő vezényelte le A vírust (Outbreak) és az egyik legismertebb patrióta hangvételű akciót, Az elnök különgépét (Air Force One). És a 2000-es évek elején még a Batman vs. Supermant is vele valósulhatott volna meg. De a Poseidon nagy bukása után szó szerint margóra került.

De a direktor újabb munkát kapott, az 1976-os Vier gegen die Bank német krimi-thriller új változatát viheti vászonra. Az egykori alkotás Ralph Maloney 1972-ben kiadott The Nixon Recession Caper adaptációja volt. Négy férfi élete hirtelen megváltozik, amikor állástalanná és úgyszólván pénztelenné válnak. Mit tudnának tenni? Bankot rabolnak.

Til Schweiger, Matthias Scheighofer, Michael Herbig és Jan Joseb Liefers lesznek a főszereplők.

0

Ilyen is lehetett volna a Ninja Scroll film

ninjascroll2009-ben jelentkezett Gary Shore a Cup of Tears akció-előzetessel, amelyből filmet szeretett volna forgatni. Az Universalnál kötött több produkcióra szóló szerződést, de a tervezetéből nem lett semmi, ám azért levezényelhette Az ismeretlen Drakulát (Dracula Untold). Shore nagy kedvence a Ninja Scroll anime-sorozat, amiből a Warnernél próbáltak élőszereplős alkotást faragni. A direktor 2012-ben motion capture segítségével készített egy animációs koncepciós videót, amelyben bemutatta a stúdiónak, hogy miképp képzelné el a filmet. Ez az anyag került ki most a netre. Olvasd tovább

0

Hello, My Name is Doris előzetes

hellomynameMichael Showalter rendezésében született meg a dramedy. Sally Field játssza a 60-as éveiben járó Laurát, aki beleszeret a nála jóval fiatalabb, Max Greenfield által megformált munkatársába. Legjobb barátnője unokája segítségével kiderít róla mindent és így gyakrabban össze tud vele futni. Natasha Lyonne, Peter Gallagher és Wendi McLendon-Covey láthatóak a mellékszerepekben. 2016 március 11-én nyit a film Amerikában. Olvasd tovább

2

Forog a Live by Night

Ben Affleck előtt felhalmozódtak a tennivalók, eléggé elfoglalt. Elviekben ő fogja ledirigálni a Batman filmet, de most végre belevághatott a Live by Night forgatásába, a krimiben a főszerepet is eljátssza. Eredetileg 2013 őszén akartak belevágni a munkálatokba. Sienna Miller, Chris Cooper, Elle Fanning és Zoe Saldana erősíti a produkciót, a bemutató 2017-ben esedékes.

A szesztilalom idején játszódik a történet, Affleck a bostoni rendőrkapitány fiát, Joe Coughlint játssza, akit beszippant az alvilág, maga is bűnöző lesz. Egyre ismertebbé válik a neve, idővel felteszi magának a kérdést, hogy maradt-e még valami a lelkiismeretéből vagy ő maga is olyanná vált, akik ellen régebben fellépett.

livebynight

6

Klementieff A galaxis őrzői 2-ben, McConaughey-t nem sikerült meggyőzni

klementieffHa A galaxis őrzői 2. része (Guardians of the Galaxy Vol 2) úgy 7-8 évvel ezelőtt került volna a tervezőasztalra, akkor valószínűleg Matthew McConaughey-t is könnyen meg lehetett volna győzni, hogy játsszon a filmben. De a színész az elmúlt időszakban inkább a komolyabb oldalát vette elő és nemet mondott a Marvel felkérésére. McConaughey lett volna a csapat egyik ellenfele, de nem derült ki, hogy mi lett volna karakterének a neve.

Viszont Pom Klementieff francia színésznő aláírt a produkcióra. A hölgyet korábban az Oldboyban, a Farkasbarátságban (Loup) és a Fehér éjszakában (Sleepless Night) láthattuk. Nem derült ki, hogy melyik képregényfigurát fogja életre kelteni. Csak annyi ismeretes, hogy a Marvel kifejezetten ázsiai színésznőt akart. Klementieff édesapja orosz-francia, édesanyja pedig koreai.

1

Bíborhegy (Crimson Peak)

biborhegy

Guillermo del Toro olyan, mint Sylvester Stallone. Szeret nosztalgiázni. Bár azért más súlycsoportban mozognak, mégis előszeretettel tekintenek vissza a régmúlt időbe és erősen múltidéző produkciókat készítenek. Del Toro legutóbb a kaiju filmek előtt hajtott fejet, most pedig a 60-as évek kísértethistóriái előtt tisztelegne. Elmondása szerint A ház hideg szíve és Az ártatlanok klasszikusokból merített. És valahogy úgy lehetne jellemezni, mintha a nagy merítést egy mozdulattal rácsobbantotta volna egy hatalmas vászonra. A végeredmény eléggé érdekes, szépnek szép, de nem igazán érdekes és nem fogunk rá emlékezni sokáig. Olvasd tovább