Néhányan talán még emlékeznek, hogy volt egy sorozat, amiben szűk, vörös fürdőruhába bújtatott jó nő rohangált a malibui tengerparton és segítettek a bajba jutott fürdőzőknek, néha David Hassellhoff szőrös mellkasa is szerepet kapott. Sok millióan ültek le a Baywatch elé hetente és még most is sokan emlékeznek a szériára.
A mozifilm gondolata nem most született meg, a DreamWorks 2005-ben próbált egy akcióval megspékelt produkciót összehozni. Majd a Paramountnál inkább egy Rendőrakadémiához (Police Academy) hasonló vígjáték kezdett formálódni, de ez sem nyerte el végső formáját.
A stúdió most Justin Malent bízta meg, hogy dolgozza át a szkriptet, az úriember a Rossz tanár (Bad Teacher 2) történetével foglalkozhatott legutóbb. Sean Anders és John Morris fogják dirigálni a filmet, tehát nem kell túl sok komolyságra számítani. Úgy tűnik, hogy a tengerparton Dwayne Johnson mászkálhat fel és alá, legalábbis vele szeretnének megegyezni. A Szikla instagramján erősítette meg a hírt.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.




Csak akkor működhet, ha egy erősen önironikus, explotation-féle, szabadszájú őrültködés lesz, némileg Pain & Gain-stílusban.