Elválaszthatatlanok (Indivisibili, 2016)

írta Nikodémus

Hajnalodik. A kamera lassan kúszik végig a tengerpart fövenyén. Néhány tábortűz pislákol, mellőlük szakadt öltözetű fiatalok kelnek föl. Őket követjük, s csakhamar egy félkész családi házba jutunk. Megismerjük a szobákat, végül pedig megpihenünk az utolsóban, ahol két lány fekszik az ágyon. Ők a főszereplői a nálunk június legvégén bemutatott Elválaszthatatlanok című olasz filmnek.

Másnap reggel. A lányok felkelnek, s miközben öltöztetik őket, egyikük elhadarja a bűnbánati imát. A másik rászól, ugyan miért, hisz még reggel van. Bűnösnek érzem magam, hangzik a válasz. S hogy miért kell őket öltöztetni? Daisy (Angela Fontana) és Viola (Marianna Fontana) sziámi ikrek, akik születésüktől fogva csípejüknél összenőve élnek. Némi készülődés után beszállnak egy kisbuszba, mi pedig kisvártatva egy egészen szürreális elsőáldozási ünnepség közepén találjuk magunkat, ahol az ő műsorszámuk a legfőbb attrakció. Nagyjából ekkor derül ki, hogy Dél-Olaszországban, Nápoly környékén járunk. Edoardo De Angelis rendező negyedik nagyjátékfilmjében később sem magyaráz túl sokat, inkább némaságával tüntet, s megmutatja, milyen világ az, amiben hősei élni kénytelenek. Először is mélyen korrupt: az apa csúnyán kihasználja ikreit, az anya és a nagybáty tehetségükön élősködik, s amikor egy orvos felajánlja, ingyen szétválasztaná a lányokat, mindannyian megrettennek. A puszta anyagi érdekek által összetartott család gyorsan széthullik, Daisy és Viola azonban a szabadulás lehetőségét látja az operációban, s megszöknek.

Útjuk során pedig feltárul számunkra a környék kilátástalan szegénysége, mely nem elsősorban az anyagi javak hiányában, inkább lelki nyomorúságban mutatkozik meg. Csupa sérült figurával találkozunk, akik a pőre anyagiság szintjén élik életüket, lerántva önmagukhoz minden magasztosabbat. Felkavaró, s egyben szomorú látvány a katolicizmus hazájának idült képmutatása, a nép babonává torzult hite, a pap manipulatív ravaszkodása, illetve a kiüresedett tradíciók és a gyermekien ostoba csodavárás groteszk keveréke. Sommás, bizonyára túlzó kórkép ez, ám ha körbenézünk a jelenkori Európában, nehéz vele vitatkozni.

Ám a szeretet mégis felbukkan ezen a sivár vidéken, mégpedig az ikrek jóvoltából: habár eleinte csak sodródnak, útjuk hamarosan valódi lelki próbatétellé válik, s eredeti céljuk, a felnőtté válás metaforájaként is értelmezhető műtéti szétválasztás ügye lassan elhalványul, hogy helyét valami sokkal alapvetőbb hajtóerőnek adja át. A kétségbeesés utolsó stációján túl, a passiójárás végpontján pedig váratlanul csoda történik: az ikerlányok egyike életre öleli halott testvérét. Csöppnyi evangélium a rideg világban – hajnalodik.

(Megjelent: Új Ember, 2017. július)