FilmDROID írta Nikodémus
Back to Black – Van ugye ez a 27-es szabály a rockzene hajnalától kezdve, amibe Janis Joplintól Jimi Hendrixen át tragikus módon Amy Winehouse is beleesett. Csakhogy az ő sorsát már élő egyenesben, a közösségi média révén követhettük figyelemmel. Dukál tehát a nagyjátékfilm (főleg a zenész-életrajzi mozik kétes értékű fellendülésének idején), Sam Taylor-Johnson neve pedig adott némi okot a bizalomra. Ő ugyanis kezdésként egész pofás John Lennon-filmet tett le az asztalra (főszerepben későbbi férjével, Aaron Taylor-Johnsonnal). A Winehouse életét és karrierjét feldolgozó legfrissebb alkotása azonban annyira hatástalan, hogy az elhunyt sztár nevében a nézőnek kell érte elnézést kérnie. A kissé butácska fruskaként bemutatott Winehouse ösztönös tehetségnek van kikiáltva (miközben egyetlen dal születését mutatják meg kb. 2 percben), szegény feje vesztére pedig rossz társaságba keveredett. Egyszerűen ez a lecsúszás egyedüli oka: a káros barát (Jack O’Connell). Nehéz innen nyerni, pedig Marisa Abela és O’Connell mindent belead a szerepbe, az apuka (Eddie Marsan) pedig aggódva tördeli a kezét, jaj, mi lesz ebből. Megmondom: filmkatasztrófa, merthogy a játékidő felétől már annyira kínos és hamis az egész, hogy csak a stáblistát várjuk. Ott pedig megvilágosodunk: a való életbeli apuka a producer. Hát ezért a sok-sok ferdítés…
