Durrellék – 4. évad

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt kellemesen meglepett egy napfényes, jókedvű sorozat, ami Gerald Durrell korfui gyerekkorának sokadik megfilmesítéseként végre eltalálta az arányokat. A Durrellék (The Durrells In Corfu) persze nem sikerült tökéletesre, ám a csodálatos környezet, a jellegzetesen angol humor és az enyhén szappanoperás jelleg épp megfelelő volt egy könnyed nyári sorozatélményhez. Azóta becsorgott a negyedik, záróévad is, mely nem újít (miért is tenné?), hanem biztos léptekkel halad tovább az eddig kitaposott ösvényen.

És ez bizony azt jelenti, hogy újfent mindennapi apró-cseprő ügyeket, családi hajbakapásokat (és kibéküléseket) kapunk, a Mama (Keeley Hawes) pedig még mindig szerelmes. Spiróval (Alexis Georgoulis) kivirágzott románca ugyanis kurtán-furcsán ért véget az előző évad végén, a közönség pedig folytatást kiáltott. A három Durrell-könyv cselekményét ne keresd most sem: csupán bizonyos motívumok köszönnek vissza (a király látogatása, majd a búcsú), de sebaj, fő a hangulat, az meg most is megvan. Ott indítunk, hogy a mindentudó sofőr-ezermester-amorózó házfelújítás címén odaköltözik a Durrell családhoz, amit mindenki jó néven vesz, csak különös módon épp a Mama nem – érkezik is a sok félreérthető pillanat meg kínos magyarázkodás. Miközben a toldozott-foldozott ház vendégfogadóvá alakul (s megtelik száz fura alakkal), Margo (Daisy Waterstone) önmegvalósít (s egy időre el is költözik Angliába), Larryn (Josh O’Connor) a megkomolyodás legkisebb jelét sem látni, Leslie (Callum Woodhouse) kiskamaszból most megy át nagykamaszba (mármint szellemileg), a kis Gerald (Milo Parker) pedig megnyúlt. Múlik az idő rendesen, s néhány melankolikusabb pillanatában erre a sorozat alkotói is emlékeztetnek minket. Elvégre nem tarthat örökké ez a bizarr, ám kalandos nyaralás: egyrészt közeledik a II. világháború, másrészt a gyerekek szép lassan felcseperednek. Vége a szünidőnek, vár az iskola: maga az élet. A Mama porontyaira akaszkodó örömteli, mégis aggódó tekintetét mi is érezzük (ezt remekül adja át a sorozat), s ezúttal egységesebb íve van a cselekménynek is.

A sorozat tán épp ezzel több puszta turisztikai hirdetésnél (bár annak se rossz): finoman ábrázol egy lassan magára találó, felnövő családot, melynek tagjai kisebb-nagyobb civódások árán lelik meg saját helyüket a nagy egészben. Beépülnek és kiszakadnak, felsülnek és sikerrel járnak: tapasztalatot szereznek az életre. Nem árt észben tartanunk azt sem, hogy mindez – noha itt és most véget ér – csupán a történet kezdete. A producerek pedig egy manapság divatos kísérő-doksiban azt is megmutatják, mi várt a Durrell családra később. S ki a narrátor? Persze, hogy a Mama. Íme: