0

Durrellék – 1-3. évad

írta Nikodémus

Hiába a birtoklásáért folytatott számtalan tengeri csata és kalandos hódítás, a nem különösebben szokatlan élővilágú Korfu szigetét egy megrögzött pacifista és állatbolond tette világhírűvé: Gerald Durrell. A Családom és egyéb állatfajták, valamint két további regénye, melyek a szigeten töltött gyermekéveiről szólnak, letehetetlen olvasmány: azonnal kedvet csinál a mediterrán klímájú, kellemesen bohó életvitelű sziget meglátogatásához. Jár is szorgosan turisták hada, hogy megízlelje a forró szél és az égszínkék tenger könnyű illatát, az itthon maradóknak pedig remek kárpótlás az Independent Television (ITV) felügyeletében elkészült Durrellék sorozat, mely két évadnyi Duna TV-s sugárzás után most az HBO-n folytatódik.

Azt gondolnánk, a siker már adott, a Durrell család őrült kalandjainak történetét csak elrontani lehet. A frenetikus humorú regények, a bájos karakterek és Korfu csodás atmoszférája tálcán kínálja egy fergeteges vígjáték-sorozat lehetőségét, ám az eddigi adaptációk jórészt elbuktak a próbán. Simon Nye író a korábbiakból tanulva ezért új utat választott a munka során: nem a kis Geraldot, hanem a Mamát (Keeley Hawes) tette meg főszereplőnek. A fondorlat eleinte fel sem tűnik: az első epizódban még együtt hüledezünk a családdal, miután az özvegyen maradt Mama hirtelen elhatározásból úgy dönt, a borongós Londonból a napfényes Korfura költöznek. Miközben próbálnak megbarátkozni új élethelyzetükkel, gyorsan megismerünk mindenkit: a folyton aggodalmaskodó Mamát, a pót-családfővé előlépő, írói álmokat dédelgető Larryt (Josh O’Connor), a fegyvermániás Lesile-t (Callum Woodhouse), a kamaszkor kínjaival küzdő Margo-t (Daisy Waterstone), s persze a legkisebb fiút, Gerryt (Milo Parker), akit annyira megérint az élő-lélegző sziget, hogy menten beleveti magát a természet tanulmányozásába.

Míg Durrell regényei elsősorban vicces epizódok laza füzéreiként váltak örökérvényűvé, a sorozat alkotói nem elégedhettek meg ennyivel, hisz a képernyőn néhány epizód után unalmassá válna szereplőink ismétlődő botladozását figyelni. A készítők nem feledkeztek meg arról sem, hogy a neves zoológus regényei bizony sok ponton szépítettek a valóságon: több epizód témája a családot sújtó pénzhiány, a gyerekek kiállhatatlansága vagy épp Gerry felelőtlen barangolásai. Ezek közül már az első évad folyamán kiemelkedik egy új szál, mely nagyobbrészt az alkotók leleménye: a Mama szívügyei. Már Durrell regényeiben is téma volt, hogy a viszonylag fiatalon megözvegyült anyukát megpróbálják férjhez adni a gyerekek, mulattató helyzetek sorát teremtve. Sorozatunkban azonban központi szerepet kap a dolog, amihez hozzájárul az is, hogy a Mamát az irodalmi és filmes előzményekhez képest ezúttal egy szokatlanul fiatal és csinos színésznő alakítja.

Keeley Hawes kiválóan megbirkózik a szereppel: egyszerre képes gondoskodó tyúkanyóként, határozott angol úrinőként és bizonytalankodó szerelmesként viselkedni. Remek, ahogy legnagyobb fiával, a fényes intellektusú és cinikus Larryvel jellegzetesen angol humorú pengeváltásokat vívnak, s kacagtató az is, ahogy Margo mindent félreért, Leslie összes vállalkozásában rendre felsül, Gerry pedig jobban törődik drága állataival, mint a körülötte hangoskodó családtagokkal. A törvényszerűen bekövetkező szorult helyzeteket általában Spiro, az aranyszívű (s szintén angolhonból szakadt) barát menti meg (Alexis Georgoulis), kinek szerepére szintén a regényben leírtnál jóval vonzóbb színészt szerződtettek. Az szappanoperai hangvétel finom beszivárgása mindezzel együtt nem árt a sorozatnak: jólesően figyeljük, ahogy Durrellék egyre inkább beilleszkednek a ráérős mediterrán életmódba.

Ütött-kopott az otthonod? Alig van miből megélned? Kétségbe ejt a holnap? Rá se ránts: vár a napfény, hív a tenger! – üzeni a pazar kivitelezésű, igényes és jókedvű Durrellék. A sorozatot nézve néhány órára mi is elhisszük, hogy az élet lehet egy véget nem érő nyaralás, hisz az alkotók igazi, bájos humorral átszőtt tündérvilágot festenek elénk – s változtatásaik ellenére így maradnak hűek Durrell regényeinek szelleméhez.

(Megjelent: Új Ember, 2018. július)

(Ez a kép innen való.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *