1

Box Office: Disney-uralom

Szenilla posztja

Remekül indított a Disney és a Pixar legújabb mesefilmje, a Toy Story 4. Már az első héten sikerült 118 millió dolláros bevételt produkálni, ami ugyan valamivel kevesebb a vártnál, de két okból is igazán szép teljesítmény: egyrészt idén csak Marvel Kapitánynak és a Bosszúállók 4-nek sikerült 100 millió felett nyitni, másrészt a héten a dobogó második fokán álló versenyző ennek alig több mint 10 %-át hozta csak. A Toy Story első két részét a mostanihoz képest igen kevésből kihozták (30, illetve 90 millió dollárból), viszont a harmadik és a negyedik részt már nem sikerült megúszni ennyiből: mindkettő 200 milliós költségvetésből készült el. Noha eredetileg nem terveztek negyedik részt, úgy tűnik, érdemes volt folytatni Woody és Buzz kalandjait. A globális bevétel máris meghaladta a költségeket. A második helyet megkaparintó Gyerekjáték című horror, noha csak 14 milliót hozott a bemutató hetében, a költségek máris jócskán megtérültek, még akkor is, ha csak a hazai bevételeket nézzük. Harmadik helyen a változatosság kedvéért még mindig az Aladdin, immáron harmadik hete, 29,5 %-os visszaesés mellett az ötödik héten is hozott még 12,2 milliót. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy 2019 valóban a Disney legjobb éve lesz.

Csúnyán leszerepelni látszik viszont a Men in Black: International, ami máris három helyet csúszott le a listán, hatalmas, 64 %-os visszaesést prezentálva. A hazai adatokat tekintve az e heti 10,75 millió dollárral sem sikerült visszahozni még a költségek felét se, igaz, a globális bevétel már meghaladta a 180 milliót. Szintén jókorát zuhant a Kis Kedvencek 2., a múlt hetinél közel 60 %-kal kevesebbet, már csak 10,3 millió dollárt sikerült hozzácsapni az eddigiekhez, de azért búslakodni nincs okuk a készítőknek, a költségek már a múlt héten jócskán megtérültek. A Rocketman és a John Wick 3., ha nem is eget verően nagy összegekkel, de még mindig a top10-ben, az Elton Johnról szóló életrajzi dráma 5,7 millióval, a Parabellum 4,1 millió dollárral fejelte meg az eddigi bevételét, és a visszaesés sem tragikus.

Nem így a Godzilla II., ami négy hét elteltével már csak 3,7 millió dollárt tudott összeszedni, ez kevesebb, mint fele a múlt hetinek. Ennél is cudarabbul teljesített a Sötét Főnix: harmadik hét, 3,5 millió dollár, 61,5 %-os bevételcsökkenés. A hazai bevétel még mindig fényévekre a ráfordított 200 milliótól, és a globális sem kiugróan magas, 233 millió dollár. A Shaft a gyenge kezdést megfejelte egy gyenge folytatással, a mérleg így az alacsony költségvetés ellenére is -14 millió. A film csak a hónap végén érkezik meg Európába, reméljük, ez javít majd valamelyest az eddigi siralmas helyzeten.

A top10-nek ezzel végére is értünk, a szintén a héten debütáló Anna nem is fért bele, mindössze 3,5 millióval nyitott. A most érkező filmek közül a legjobban várt minden bizonnyal a Yesterday, meglátjuk, sikerül-e jobban indítania, mint a hasonló műfajban versenyző Bohém Rapszódiának és a Rocketmannek.

Egy komment

  1. Kicsit meglepődtem a Toy Story 4-en, személy szerint vártam, de nem hittem volna hogy ilyen jól fog szerepelni, hisze nagyon szépen zárták le a 3.résszel a történetet. MIB-en viszont nem lepődtem meg, előzetesek se voltak jók. Úgy nézz ki, úgy járt mint a Függetlenség Napja, no Will, no Party 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *