Metróban, BKV-ellenőrökkel forgatni Magyarországon egy misztikus thrillert? Tiszta őrület volt ez már annak idején is. Antal Nimródot azonban csak a lehetetlen vállalkozások érdeklik, talán ezért is lett instant kultmozi elsőfilmje. November 20-án volt tizenöt éve, hogy bemutatták a Kontrollt. Az évforduló alkalmából jöjjön tíz sztori a film kulisszatitkaiból.
írta Nikodémus
1. Antal Nimród elmondása szerint két ötlet miatt kezdett foglalkozni a metrós témával. Egyszer, miközben az adott szerelvényre várakozott, az alagútból hirtelen kifutott egy ember, felugrott a peronra, és elszelelt. Ez annyira meglepte, hogy beindította az agyát. Mivel amúgy is szeret szubkultúrákon és kívülállókon agyalni, elképzelte, milyen lehet egy olyan szakma, aminek dolgozóit mindenki utálja. A BKV-ellenőrökig jutott.
2. A film útja a nagyvászonig finoman szólva is rögös volt. Már a kilencvenes években megvolt a terv, de a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (a Filmalap előtti filmfinanszírozási rendszer legfőbb döntéshozó szerve) hallani sem akartak a dologról. Hutlassa Tamás producerrel (Linda sorozat, A miniszter félrelép, Hurok, Kincsem, A Viszkis) szövetkezve a rendező újra és újra beadta, egyre részletezőbb formában, hogy bizonyítsa, életképes a terv. Magyarországon először részletes storyboard készült, sőt, a tervezett főszereplőgárdával még egy kamu-előzetest is leforgatott Alagútpatkányok címmel:
3. A forgatókönyvírás egy szakaszában Andy Wajna tanácsára bevontak egy amerikai írót, aki teljesen felforgatta az egész cselekményt. Az alkotók rájöttek, hogy ez nem jó irány, és visszacsinálták az egészet. Egyetlen jelenet maradt meg ebből a változatól: amikor a csapat meglehetősen ideges hangnemben számonkéri Bulcsún, hogy talán nem épp ő-e a titokzatos Fantom.
4. A főszereplőgárda több tagja filmes karrierindítást köszönhet a Kontrollnak. Mindannyian gondosan lettek összeválogatva, sokat próbáltak együtt, készen voltak a feladatra. A címszerepet Bertók Lajos játszotta volna, de három nappal a forgatás előtt alkoholfüggőségi problémák miatt Antal Nimród megvált a színésztől (később Mundruczó Kornél Deltájának forgatása közben elhunyt). A teljesen friss arc Csányi Sándorra várt a feladat, hogy eljátssza a lenti világban bolyongó antihőst. Csányi magányos jeleneteit a forgatás első hét napján vették fel, aki így szépen ráhangolódott a karakterre. A dologra a való élet is rájátszott: elég húzós volt akkor a színész élete (délelőtt próbált, este színházban játszott, éjszaka forgatott – hetekig). Aztán annyira belelendült, hogy az építészes monológját (amikor Kulka Jánossal találkozik) rögtönözte.
5. A film hangulati esszenciáját a pesti metró sajátosan kopott és időtlen közege adja, viszont a BKV nem akart kötélnek állni (díszletként felépíteni meg horribilis költség lett volna). Antalnak egy időben megfordult a fejében, hogy taxisok közé helyezi a sztorit, de azért nem adta fel. Dzsúdózott, és egy barátja beajánlotta egy bizonyos Zöldi Pál nevű emberhez, akinek a Férfikörébe a BKV akkori elnöke, Aba Botond is járt. A rendezőnek sikerült egy szürreális estét együtt töltenie egy vidéki kastélyban a férfikörrel, és létrejött a kapcsolat. Addig győzködte a BKV-vezért, míg az végre bólintott, s ekkor minden kapu megnyílt.
6. A forgalom miatt a forgatást 23:30 és 4:30 között engedélyezték csak, de akkor mindent be lehetett járni (a propelleres snitt is pl. egy ilyen bejáráskor készült), de sietni kellett az anyaggal. Első forgatási nap: Eszenyi Enikő kissé becsípve megy le a mozgólépcsőn az alvilágba. Szimbolikus. Utolsó forgatási nap: Aba Botond feltétele a filmhez egy felolvasandó prológus volt, amit utoljára vettek fel. Antal először direkt rontva akarta felvenni a jelenetet, hogy érzékeltesse az egész abszurditását, ám a vezérigazgató jelezte, hogy változtatott a szövegen: barátjának mondja a rendezőt. Ő erre gyorsan korrigált Pados Gyula operatőrnek: a gúnyt felejtsük el, rendesen vesszük fel a jelenetet. Az már más kérdés, hogy a bevezető ilyen formában is hírhedtté vált.
7. A nagy Gyalogkakukk-üldöző jelenetet két éjszakán át vették fel, amit Nagy Zsolt füle bánt: próbálgatták az oszlopnak vágódást, s egyik alkalommal Mucsi Zoltán olyan lendülettel vágta oda a pléh-hez Nagy Zsoltot, hogy a védekező kezén lévő óra szó szerint kettéhasította a fülét (a jelenet bekerült a filmbe, látszik is az oszlop behorpadása). A forgatás azonnal leállt, a színészt vitték a kórházba, és miután kiderült, hogy nincs nagy baj, hajnali virslizéssel zárult a nap.
8. A sínfutást úgy vették fel, hogy egy mozdony húzta a kamerát és a felszerelés, mögöttük loholt a két színész, aztán meg egy következő mozdony tolta az érkező újabb szerelvényt. Amellett, hogy egy mozdonnyal mennyire könnyen lehet fahrtolni (semennyire…), az első mozdony füstje megszorult az alagútban. Antal Nimród elmondása szerint amikor látta Csányi Sándor zöldülő fejét, először azt gondolta, micsoda élethű az alakítása, aztán észbe kapott, és leállította a jelenetet, mielőtt megfulladnak a színészek.
9. Kovács Lajos két evős jelenetét egymás után vették fel, és a másodiknál már alig bírt enni, annyira teletömte magát zsíroskenyérrel. Ekkor volt először partnere Balla Eszter (a macis lány), akit az egyik rövid jelenetben egyébként dublőr helyettesített: a saját nővére, akire teljesen véletlenül találtak rá egy ügynökségen keresztül.
10. Pindroch Csabának is van egy tanulságos sztorija a filmmel kapcsolatban: a film után jóval utazott a metrón, nem volt jegye, és az ellenőrök próbáltak intézkedni. Ő pedig, mivel tudta, hogy nem érhetnek hozzá, visszaélt a helyzettel: “és akkor most mi lesz?” Az ellenőr szomorúan csak annyit válaszolt: “Semmi. Csak nagyot csalódtam magában, művész úr.” Pindroch azóta mindig vesz jegyet.
+1. A film (8 hónapi vágás és utómunka után) itthon azonnal siker lett (270 000 nézőt csinált), beválogatták a 2004-es Cannes-i versenyprogramba, ami elindította Antal Nimród amerikai karrierjét. A rendező azóta négy filmet csinált Hollywoodban (Elhagyott szoba, A szállítmány, Ragadozók, Metallica-koncertfilm), aztán hazajött, és leforgatta A Viszkist. Amikor kérdezik a folytatásról, azt mondja, nem lesz: ez a film már történelem, és nem akarja elrontani egy méltatlan folytatással.
Forrás: Wikipédia, Vox Mozimagazin (2017. november), Filmalap 1, 2, 3, Hetediksor 1, 2
Kimaradt jelenetek:
Teljes filmzene (Neo):
“Mindig van kiút…”
- Arnold / Sly - 2023. november 19.
- Te csodás? - 2023. november 12.
- Magyarázat mindenre - 2023. november 05.
- Jodorowsky’s Dune (2013) / Dune (1984) - 2023. október 29.
- Beckham / Ronaldo / A Figo-ügy - 2023. október 22.
- Oppenheimer - 2023. október 15.
- Könyvajánló – Hamvak és gyémántok - 2023. október 08.
- Barbie - 2023. október 01.
- Ki az az Erin Carter? / Vaják – 3. évad / Titkos invázió / Alapítvány – 2. évad - 2023. szeptember 24.
- Hullámvölgyben botladozva – Elérkezett a képregényfilmek ezüstkora? - 2023. szeptember 16.
Óriási film , imàdom 🙂
Antalnak egy ÓRIÁSI pacsi a filmért és még egy..hogy nem akarja elrontani egy folytatással..:)