0

Loving Vincent (2017) / Maudie (2016)

írta Nikodémus

A festőfilmek elsődleges kérdését, miszerint át lehet-e ültetni az alkotó vizuális világát mozgóképre, a legtöbb életrajzi mozi simán kikerüli. Képeskönyvvé degradálja az életművét vagy elmeséli a művész életét. Nincs ezzel gond, számtalan kitűnő biográfiát láttunk már, a Loving Vincent viszont merészen nagyobb ambíciókat sző. A Maudie nem, ám mégis teljesebb élmény.

Dorota Kobiela és Hugh Welchman heroikus vállalkozása volt, hogy Van Gogh-ihlette olajfestményeken keresztül meséljék el napjaink talán legnépszerűbb festőjének életét. Pontosabban: halálát, ugyanis a nagy művész eltávozása körül forognak az események. Armand (Douglas Booth) távoli rokonként és kíváncsi rajongóként indul hosszú útra, hogy nyomára bukkanjon Vincent Van Gogh rejtélyes halálának. Egy levéllel kezdődik a cselekmény, Armand pedig végigjárja a jellegzetes holland vidék tájékait. Betér egy kiskocsmába, reggelizik egy kávézóban, megszáll egy vendégfogadóban, s közben kutatja, mi történhetett azon a végzetes éjszakán. Filmünk ezzel nem éri be, megpróbálja Van Gogh lelkének mélyére kalauzolni nézőjét, ám a vállalás sajnos kudarcba fúl: a nagy ambíciók lapos közhelyekbe vezetnek, a cselekmény pedig egyszerű bűnügyi sztorivá fakul. Hiába a szép képek (és a szinkron-szárparádé), ezen azok sem segítenek.

Sherry White filmje a Loving Vincenttel szemben szinte fű alatt osont be a mozikba (nálunk pont be sem mutatták), s bár nehéz az elején kibogozni, mi lesz ebből, ígéreteit jól kalibrálva szépen be is teljesíti. A hagyományosabb út egyértelműnek tűnik kezdetben: semmi vizuális kísérletezés, sőt: mozdulatlan állványról filmezett matatások, kézikamerával vett hirtelenkedések, középpontban egy olyan hősnővel, kinek nemhogy a motivációit, a beszédét is alig értjük. Maudie-re (Sally Hawkins) a legenyhébb kifejezés, hogy autisztikus: rokonai bolondnak tartják, s egy tuskó farmerig (Ethan Hawke) üldözik, aki nagy kegyesen takarítani és főzni veszi fel a lányt. Tétova közeledésükből házasság, majd egy csodálatos életmű virágzik ki, de szó szerint: Maudie néhány talált festéktubussal eleinte az asztalt és a falat pingálja ki, majd jönnek az ablakok, az ajtó és a bútorok. Férje alig érti, mire való ez (az asszonyban üzleti potenciált látó nagyvárosi értelmiségit pedig rühelli), de szereti annyira, hogy nagy morgások közepette engedje, majd támogassa felesége művészi ambícióit. Hawkins egyszerűen zseniális (A víz érintésében nyújtott alakítása a kanyarban sincs), Hawke pedig igazi meglepetés: számtalan urbánus karakter után remekül formálja meg a megközelíthetetlen, mogorva parasztembert, kinek aranyszíve néha-néha kibukkan a zord gesztusok alól.

Egy ide, egy oda: míg a Loving Vincent kudarcot vall abban, hogy valami érvényeset mondjon hőséről, a Maudie okosan simítja egybe alkotó és életmű szövetét, s rendezőjét nem a hírnév érdekli, hanem annál valami sokkal fontosabb: az életre szóló kapcsolatban kiteljesedő boldogság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *