A jövőben járunk Detroitban. A városban tombol az erőszak, az OCP vállalat kezében lévő rendőrség alig rendet tartani. És pont zsarunak lenni irtózatosan nehéz, gyakorlatilag megszakadnak, hogy feladatukat végre tudják hajtani, ráadásul szinte minden nap kicsinálnak valakit közülük. Mit lehet tenni? „A rendőr nem sztrájkol, inkább meghal.” – mondják ki a film elején. Pont kapóra jön, hogy Murhpy-t kvázi kivégzi az egyik bűnbanda, testének maradékát fel tudják használni a szuperzsaru programhoz. Belőle lesz a Robotzsaru.
Újabb klasszikus film, amely évfordulóját ünnepli. Paul Verhoeven rendezése alapműnek számít, sokan próbálták másolni, az eltelt évek alatt több bőrt húztak le róla. A karaktert ismeri mindenki, eléggé népszerű és a gyengébb folytatások vagy éppen a reboot sem feledtette el az emberekkel az első részt. Boldog 30. születésnapot.
A kezdetek
Edward Neumeier éppen elsétált egy Szárnyas fejvadász poszter mellett, megkérdezte barátját, hogy mégis miről szól ez a film? „Egy zsaru robotokra vadászik.” – jött a válasz. Itt ütött be a nagy gondolat, hogy miért is ne lehetne egy robotzsaruról szóló történetet összehozni? 1981-ben született meg az első sztorivázlat, ahol a távoli jövőben, cégek által uralt világban játszódó cselekményben főhős nem kiborg volt és a játékidő alatt a számítógép vezért agya sokkal emberibb, gondolkodóbb lesz. 1984-ben ismerkedett meg Michael Miner kliprendezővel, aki hasonló szkripten dolgozott, a SuperCopban egy zsaru súlyosan megsérül és egy kísérlet során kibernetikus rendőrtisztet faragnak belőle. Úgy gondolták, hogy a két elképzelést össze lehetne mosni, majd közösen több producernek is vázolták az elképzelést, az elutasításokat főleg a nagy hiányosságokra hivatkozva kapták. de akkor indult be a szekér, amikor véletlenül egy reptér termináljánál több órára összezárva voltak egy hollywoodi fejessel, akinek be tudták mutatni, hogy min ügyködnek.
A rendező
Alex Coxnak ajánlották fel a rendezést, de inkább a Straight to Hell-t választotta, majd Kenneth Johnson jött szóba, ő átlagosnak és túl erőszakosnak találta a sztorit és változtatni akart a szkripten, de nem engedték meg neki.
Paul Verhoeven holland rendező 1984-ben költözött Hollywoodba, hogy további lehetőségeket keressen. 1985-ben készítette a Hús és vér középkori kalandfilmet Rutger Hauerrel. Elmondása szerint először undorodva lökte el magától a szkriptet az első oldalak átnézése után, bele is vágta a szemetesbe. Csak egy újabb buta akciófilm – gondolta. A felesége kikukázta, elolvasta, majd rábeszélte, hogy mégis érdemes lenne foglalkozni vele.
A szereposztás
Mielőtt Peter Weller aláírt volna Rutger Hauer és Arnold Scwharzenegger neve is szóba jött. Sajnos előbbivel nem volt békülős hangulatban, a rendező ugyanis eléggé összekülönbözött vele a Hús & vér forgatásán. Utóbbi pedig túl testes lett volna és felmerült, hogy a végén inkább a Michelin Man-hez fogják hasonlítani.
Stephanie Zimbalist lehetett volna Anne Lewis. Mivel a Remington Steele sorozatához nem szavazott meg az NBC új évadot, így teljesen rá is ért volna, ám a széria népszerűsége elkezdett felfelé ívelni és a csatorna mégis rábólintott a következő szezonra. A színésznő helyére Nancy Allen került, aki mikor először megérkezett a munkálatok helyszínére Verhoeven éppen az It’s Not My Problem olcsó sitcom felvételeivel volt elfoglalva, ami a Robotzsaruban többször feltűnik. Allen eléggé ledöbbent, hiszen nem erre írt alá és úgy érezte, hogy egy totál alkalmatlan rendezővel fog dolgozni.
Bob Morton eredetileg egy arrogáns és beszólogató céges alak lett volna. De Miguel Ferrer inkább egy kedves, illetve karizmatikus karaktert mutatott be a filmeseknek. Neumeier és Verhoeven éppen ezért át is írták a szkriptet, mondván, hogy a nézők jobban kedvelnék a karaktert.
Verhoeven a DVD audiókomenterában azt mondta, hogy kifejezetten az volt a szándéka, hogy Kurtwood Smith és Ronny Cox is bekerüljön a filmbe, hiszen addig ilyesmi figurákat nem játszottak. Cox addig csak kedves, apáskodó figurákat játszott. Smith és Cox egyébként annyira unatkoztak a film végén látható öntödei jelenetek forgatása alatt, hogy néhány statisztával közösen golfautókkal versenyeztek.
A forgatás, robogönc
A forgatás 1986. augusztus 6-án kezdődött és 1986. október 20-án ért véget. Kissé túllépték a költségvetést és a határidőt. Murphy halálát nem forgatták le, ami eléggé fontos jelenet, jelezték is a stúdió felé, hogy van még egy kis hiányosság. 1987 elején megkapták a szükséges összeget, amiből problémamentesen elkészíthettek a kimaradt „kivégzést”.
Weller kipárnázott ruhában gyakorolt a szerepre, viszont a filmbéli jelmez megtervezésével eléggé el voltak havazva. Már javában zajlott a forgatás, mire elkészült a cucc, azonban a színész egyáltalán nem tudott mozogni benne és kellett némi gyakorlás, mire kidolgozták a megoldást. Eléggé meleg is volt, naponta 3 kg-ot adott le Weller, pedig a jelenetek felvétele között próbálták hűsíteni, elektromos ventillátorokkal, később pedig légkondihoz kötött nagy csövekkel tartották a lelket Wellerben.
A címszereplő eredetileg Desert Eagle-t kapott volna elő, de túl kicsinek tűnt a robotmancsban. Ray Williams a Freshour Machine-ból alakított át egy Berette 93R-t. Hosszabb lett a fegyver csöve, sokkal arányosabbnak tűnt a főhős kezéhez képest. A „pisztolytáska” ugyanakkor nem volt hozzácsatlakoztatva a Robotzsaruhoz, különálló darab volt.
A direktívák
1. A közjó szolgálata
2. Az ártatlanok Védelme
3. A törvény Fentartása
(4. Nem Hozzáférhető)
A negyedik direktíva szerint ha a Robotzsaru megpróbálná letartóztatni valamelyik felettesét, a programja leáll. Márpedig az OCP-nél Dick Jones-t meg kellene bilincselnie.
A korhatár
Az amerikai Korhatár Bizottság első nekifutásra adott egy X-et a filmnek. Eléggé erőszakosnak és vélték és a szexuális tartalom is túlzó volt. A stúdiónak természetesen ez így nem fog megfelelő, el kellett érni, hogy R-es legyen. Verhoeven visszafogta a gore-t és a vért a legtöbb erőszakosabb jelenetnél, amibe beletartozott az is, hogy ED-209 szitává lövi Kinney-t. Bobby-t lábon lövik, Boddicker bandája pedig shotgunokkal lövik a tehetetlen Murphy-t. Ebben az utóbbi jelenetben nem csak Murphy kézfejét lőtték el, hanem kvázi a karja semmisül meg és a fejlövés is durvább lett volna.Verhoeven vicces és szatiriikus reklámfilmeket is készített, amelyeket a játékidő alatt látható híradók adásában adtak le. Ezeknek a célja az amerikai fogyasztói társadalmat kifigurázása volt.
11 alkalommal kapott X-et, de aztán sikerült megkapni a hőn áhított R-t. Az eredeti vágatlan változat rákerült a Criterion Collection LaserDiscre és DVD-re, a 2005-ös kiadványra és a 2007-es évfordulós változatra. De a 2014-es Blu-ray 4k master edition is tartalmazza a véresebb filmet.
A rendező egyébként bevallotta, hogy mindenképpen egy bitang erős erőszakos alkotást akart némileg vicces tálalásban. – mint pl ahogy ED 209 kinyírja az egyik bizottsági tagot és Bob Morton megjegyzi, hogy valaki hívhatná a mentősöket.
Box Office
1987 július 17-én mutatták be Amerikában, a hétvégén 8 millió dollárt szedett össze, a bevételi lista első helyén végzett. Második az 1937-es Hófehérke és a hét törpe rajzfilm lett 7,5 millióval, harmadik pedig a Cápa 4. része 7.1 millióval. A következő víkenden is első volt, aztán már lecsúszott a negyedik pozícióba. 53.4 millió dollárig jutott.
1988 februárjában dobták piacra a VHS-t és a LaserDisc-et, a kölcsönzésekből 24 millió dollár folyt be.
A filmbéli témák
Egy 2013-as interjúban Neumeier úgy fogalmazott, hogy pont abban a világban élünk, amit a Robotzsaruban bemutattak, láthatjuk, hogy a nagy vállalatokat hogyan szólnak bele az emberek életébe.
Jon Davison és Neumeier a Criterion Edition kommentárjában azt fejtegetik hogyan próbáltak rávilágítani az amerikai ipar hanyatlására, amely a 70-es évektől a 80-as évek elejéig tartott. Ott van a Rozsdaövezeten található elhagyatott gyárak, ahol a főhős és Boddicker csapata is használ. Jellemző a hatalmas munkanélküliség, erről beszélnek a hírekben, a bűnözés is egyre nagyobb, ami visszavezethető a gazdasági nehézségre.
Verhoeven a Flesh and Steel doksiban említette, hogy szándéka szerint Robotzsarut afféle krisztusi figurának állítsa be: ott van Murhpy szörnyű halála, feltámadása és a jelenet, az acélműben, ahol a főhős a vízben sétál, azt a látszatot keltve, mintha a víz felszínén gyalogolna.
Franchise
1990-ban jött ki a folytatás, 1993-ban érkezett a harmadik felvonás. 1994-ben és 2001-ben volt két élőszereplős sorozat, 1998-ban és 1998-ban animációs sorozat, illetve készült jó néhány képregény. De volt arcade játék, többek között Amigán és Commodore 64-en is lehetett irányítani a figurát. Összeeresztették a Terminatorral képregényben és játékban egyaránt.
1987-ben került kiadásra a Robotzsaru regény is, de mivel egy korábbi szkript alapján íródott, így egyes helyeken eléggé eltért a filmtől. A címszereplő a könyvben nem csak tőszavakban kommunikált, hanem képes volt dialógusokba bocsátkozni.
2014-ben jött a nagyobb költségvetésű, felturbózott reboot, de a kasszáknál leszerepelt, folytatásokra nem kell számítani.
Szobor
Humoros megjegyzésnek indult. Ha már Phiadelphiában van Rocky szobor, akkor Detroitnak is kéne egy Robotzsaru. A polgármester nem foglalkozott a felvetéssel, de az Internet igen. Létrehozták a Detroit Need Robocop weboldalt, elstartolt egy rajongói Facebook portál is, Kicksterteren kezdtek gyűjtögetésbe. Napok alatt összegyűlt a szükséges 50.000 dollár.
Magyar poszter
Színfalak mögötti képek
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Remek írás! Verhoeven egy zseni, nagy kár, hogy egyetlen kevésbé jó fogadtatásben részesült filmje derékba törte a karrierjét. Nem ezt érdemelte volna. Illetve, sok rendező akad Hollywoodban, akik meg a sokadik sz*rkupacot szállítják, mégsem tűnnek el a süllyesztőben.
Hát Verhoeven szállított két nagy bukást, a Showgirlst, majd a Csillagközi inváziót és az Árnyék nélkül bevétele sem volt az igazi. Bár azért mindegyik elég jól hozott VHS-en és DVD-n.
Igaz. Mondjuk a Csillagközi invázió nekem tetszett, a bevétel meg persze más kérdés. Szerintem lett volna még 1-2 igen jó darab a mester tarsolyában, ha kicsit kedvezőbben fúj a szél éppen.