A 90-es évek közepén járunk valahol egy balkáni országban. Véget ért a háború, bár ezt még sokan nem akarják felfogni. Egy nemzetközi segélyszervezet járja az utakat, falvakat, próbálnak segíteni, ahol csak tudnak. Éppen az egyik falu kútjából próbálnának kiemelni egy súlyos testet, sikertelenül. Kötél kell, mielőbb. Gyakorlatilag erre is húzzák fel a film vázát, szeretnék valamivel a termetes hullát kiszedni, csak hát ehhez valamiféle erősebb zsineg kellene.
Két kis csapatot követhetünk. A kicsit megfáradt, fásult Mambriny, a lelkes újonc, Sophie, a vicceskedő B és tolmácsuk állnak a középpontban. Habár félig-meddig háborús környezetben játszódik a cselekmény, ettől függetlenül csak olykor lehet rásütni a filmre, hogy igazán drámai lenne, sokkal inkább a fekete humor dominál. Mindazonáltal azért jut pár perc a nyerészkedőkre és azokra, akik még úgy gondolják, hogy nem ért véget a konfliktus. Ezen felül a színészekre sem lehet panaszunk, működik közöttük a kémia és a dialógusokra is sok figyelmet fordítottak.
Nyilvánvalóan sokkal komolyabb filmet is ki lehetett volna hozni a témából. Fernando León de Aranoa azonban meg sem próbált úgy tenni, mintha tudná, hogy milyen egy háború. Ő inkább egy könnyedebb hangvételű alkotást képzelt el és megmutatta a helyzetek abszurd oldalát. Hiszen mégis milyen nehéz lehet egy labda vagy kötél beszerzése? Mégis melyik oldalán kerülje meg az ember a döglött tehenet? És ugye melyik lehet a biztonságos útszakasz? Vagy éppen milyen indokok kellenek ahhoz, hogy a katonák tétlenek maradjanak. Kissé furcsa, kicsit bizarr és egyáltalán nem próbál hatásvadász lenni. 70 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.