Miután Luc Besson megcsinált néhány kritikailag elismert és anyagilag is sikeres filmet, úgy döntött, hogy profilt vált. A művészi értékek helyett inkább a gyorsan megírható és legyártható akciófilmek felé fordult. Nem igazán van oka a panaszra, hiszen eléggé jól teljesítenek a produkciók és ha esetleg nem is hoznának sokat, házimozis forgalmazásban megtérül a belefektetett energia és összeg. A szállító sem volt kiugró siker, de VHS-en és DVD-n eléggé szépen termelt. Az ezen alkotások rendezésével megbízott filmesek később eltűnnek, mint szürke szamár a ködben és csak néhány direktor képes arra, hogy Besson nélkül is eredményeket tudjon felmutatni. A héten mutatták be A szállító előzményét, szóval itt a remek alkalom, hogy (nagyjából) átnézzük kiket tett meg rendezőnek.
Gérard Pirés-re bízta Besson a Taxit, amely az egyik legsikeresebb franchise-zá nőtte ki magát. Négy részt élt meg, elkészült az amerikai remake, volt belőle sorozat és még a 2004-es indiai Dhoom is merített belőle. Pires számára ezt követően nem igazán termett babér és a 2005-ös Vadászpilóták óta nem hallhattunk róla.
Gérard Krawczyk a Jeanne d’Arc, az Orleans-i szűz munkálatain irányította a second unit stábot. Amikor Pires megsérült és kórházban kellett maradnia, ő irányította a Taxi stábját helyette, miközben kollégája ellátta utasításokkal, hogy mit és hogyan csináljon. Megállta a helyét, így a további felvonásokat már ő dirigálhatta. Sőt, a Wasabi, illetve a Tulipános Fanfant is ő vezényelhette le. Plusz a Taxi szériából is rendezett két epizódot. 2007-ben rukkolt elő A vörös fogadó vígjátékkal, de ebben Besson nem vett részt. Ő is eltűnt.
Chris Nahon A sárkány csókja forgatásán irányíthatott. Az akciófilm után nem dolgozott újra együtt Bessonnal, viszont Jean Reno-val elkészítette A farkasok birodalmát, ami nem zavart sok vizet és a Blood anime adaptációról sem mondtak túl sok jót. Jelenleg a Lady Bloodfight akció utómunkálatain dolgozik.
A Yamakasi valóban létező csapat Franciaországban, sőt, az egyik alapító tag nem más, mint David Belle, akit később Besson még megkeresett egy-két főszereppel, de ebből a parkour filmből kimaradt. Viszont a társaság egyik másik alapítójával, Charles Perrière-rel ötletelhetett Besson a filmen. Hozzáteszem, hogy Perrière egy nindzsát játszhatott a Taxi 2-ben. Ariel Zeitounnal és Julien Serivel írta a forgatókönyvet Besson, de a folytatásból már kimaradt a francia filmes. Zeitounnal később a Colombianán és a Las Bandidason ügyködhetett együtt, de kvázi róluk sem lehet hallani sok újdonságot.
Louis Leterrier az Alien 4. része alatt Jean-Pierre Jeunet asszisztense volt. Visszatérve Franciaországba Besson produkciós cégénél helyezkedett el, ahol reklámfilmeket készíthetett és a Jeanne d’Arc marketingjén ügyködhetett. Majd rábízták A szállítót és folytatását, de A nyakörvet is ledirigálhatta. Sikerült utat törnie Hollywoodba, A hihetetlen Hulk után jött A titánok harca és a Szemfényvesztők, jelenleg a Grimsby-n végzi a végső simításokat. Leterrier azon kevesek egyike, aki képes volt kitörni a Besson-istállóból és ezt követően nem tűnt el süllyesztőben.
2004-ben egy újabb parkour akcióval próbálkozott, ahol első ízben rendezhetett Pierre Morel. Az újonc direktor korábban steadicam-esként dolgozott, például a Jeanne d’Arc-nál és a Taxi 2-nél. Az Elrabolva akciót követően a Párizsból szeretettel filmet adta ki kezei közül. A Gunman Besson nélkül forgott, de Sean Pennt nem sikerült akciósztárrá tenni. Anyagilag és kritikailag is leszerepelt az alkotás. Jelenleg I. Vilmos királyról szeretne sorozatot, illetve elvileg 2016-ban a The Killerrel érkezik.
Olivier Megaton jobbára Bessonnak köszönhet mindent, hiszen az általános vélemények szerint akciójelenetet nem tud készíteni. A szállító 3-mal próbált bizonyítani, majd jött a Colombiana és az Elrabolva 2. és 3. része. És A szállító szériából két epizódot adott ki kezei közül.
Louis-Pascal Couvelaire rendezte a Fék nélkül – Michel Vaillant filmet. Több, mint 700 reklámot forgatott, sok rangos díjat nyert.
McG a Charlie angyalaival mutatkozott be, Besson egykori klasszikusából, a Nitikából faragott sorozatot. Egyúttal a francia forgatókönyvéből leforgatta a 3 nap a halálig akciófilmnek álcázott családi drámát.
James Mather és Stephen St. Leger rövidebb műveken edződött, a Prey Alone elnyerte Besson tetszését, felkereste a duót és rájuk bízta a Lockout sci-fit. Mather később a Frank operatőre lehetett, utóbbi pedig a Vikingek szériából veszi ki a részét.
Camille Delamarre a vágószobából próbált kitörni, A szállító 3 után még a Colombiana, a Lockout és az Elrabolva 2 stáblistáján is olvasható volt a neve. Végül beállhatott a kamera mögé, Besson úgy ítélte meg, hogy a Veszélyzónával kellőképpen elbírt, így Frank Martin fiatalabb változatának a megpróbáltatásait is rábízta.
Joachim Rønning és Espen Sandberg skandinávia egyik legismertebb reklámfilmes cégét, a Motion Blurt birtokolják. A Bandidas western-vígjáték ugródeszka volt számukra, ezt követően komolyabb vizekre eveztek, Besson nélkül. Az elismerésekkel elhalmozott Max Manus után szintén sok pozitív kritikát gyűjtöttek be a Kon-Tikivel. Most éppen a Karib-tenger kalózai 5. felvonásának az utómunkálataival foglalkoznak.
És végül Robert Mark Kament azért lehetne kiemelni, mivel ő azért Besson előtt is produkált valamit. Legalábbis A karate kölyök, a Gladiátor vagy A halálos fegyver 3. eléggé szép múltnak számít. Majd jött Az ötödik elem, ahol aztán eléggé összebarátkozott Bessonnal. Együtt vetették papírra A sárkány csókját, A szállító első három részét, az Elrabolva trilógiát, a Colombianát és a Bandidast.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Rønning és Sandberg a sok pozitív kritika mellett egy Oscar jelölést is begyűjtött a Kon Tikiért! 🙂
Besson a biztató kezdet után eurotrash-re váltott, és bőszen számolja a bankókat. Nem nagy sztori ez (a cikk viszont jó), esztétikailag értékelhető film kb. a Max Manus és a Kon-Tiki volt ebből a díszes felhozatalból.