Manapság olyannyira előtérbe került a CGI, hogy egyre kevesebb munka jut a maszkmestereknek és az aprólékos munkával megépített szörnyeknek- A stúdiók inkább a számítógépek által megalkotott lényekre voksolnak, hiszen így sokkal olcsóbban jönnek ki és nem kell sokat várni, mire „kifaragnak” egy farkasembert. Nem is oly rég Rick Baker bejelentette, hogy visszavonul, mivel neki egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen irányba halad a filmipar és elérkezettnek látta az időt, hogy kiszálljon. Tom Woodruff és Alec Gillis szintén a régi iskola hívei, őket is nosztalgiával gondolnak vissza a régmúlt időkre. És kellőképpen letörtek, amikor A dolog előzményéhez készített megrendelt anyagukat az Universal mégsem kérte, inkább a digitális effekteket választották. Olvasd tovább
Day: 2015. szeptember 10.
De Niro, mint Bernie Madoff
Az HBO közzéttett egy képet a The Wizard of Lies-ból, amelyben Robert De Niro-t és Michelle Pfeiffert láthatjuk. De Niro formálja meg Bernie Madoff-fot, Pfeiffer pedig Ruth Madoff lesz. A színész alakíthat a pénzügyi szakértőt, aki a világ egyik legnagyobb pilótajátékát találta ki. Ennek segítségével rengeteg pénzre tett szert és több ezer embert vágott át. Barry Levinson dirigálta a produkciót, aki szintén az HBO-nak forgatta a Phil Spectort és a Dr. Halált, amelyben Al Pacino játszott.
Holtpont poszter
Decemberben jön a Holtpont (Point Break) reboot. Miért? Azt hiszem, hogy mostanság erre a kérdésre már csak rezignáltan legyintünk. Luke Bracey alakítja azt az FBI ügynököt, aki beépül az extrém sportolók közé, hogy kiderítse ki lehet a felelős, aki rablásokat hajt végre eléggé szokatlan módszerekkel.
Heti bemutatók
Víkend: Lengyel Tamás alakítja Istvánt, a tehetős építkezési vállalkozót, Gryllus Dorka pedig az ügyvédjét, Mártát formálja meg, Simon Kornél játssza Lászlót, a nő férjét. Mivel egy fontos ügyet sikerül megnyerni úgy döntenek, hogy Erdélybe utaznak és egy vadászattal ünnepelnek. Azonban nem vad, hanem egy ember kerül a puskacsövük elé és a nyugodalmasnak, vidámnak ígérkező kikapcsolódásból nem lesz semmi. Olvasd tovább
Poszterek A beavatott 3. és 4. részéhez
A Lionsgate természetesen kettészedte A beavatott (The Divergent) harmadik regényét, így még két részt tudnak bemutatni. Veronica Roth regénysorozatából készül a franchise, habár az eddigi két film nem hozott igazán hatalmas bevételt, de a stúdió nem hagyja félbe. Robert Schwentke dirigálhatja a A hűséges címre keresztel produkciót.
Képek a Yip Man 3-ból
Yip Man nagymesterről 2008-ban érkezett film Donnie Yen főszereplésével. Majd a nagy siker után elkészült a második rész és decemberben bemutatják (Hong Kongban) a harmadikat is. Közzétettek néhány képet a produkcióból, a címszereplő egyik ellenfelét Mike Tyson fogja eljátszani. Illetve fel fog bukkanni Bruce Lee is, akit CGI-vel keltenek életre.
Állítólag a Csodanő film első fele az I. világháború alatt játszódna
A 2017-ben érkező Csodanő képregényfilmről hivatalosan nem sok információ érkezett. A Heroic Hollywood viszont forrásaira hivatkozva közzétett pár érdekességet. Úgy tudják, hogy a cselekmény első fele az I. világháborúban fog játszódni, majd ugrunk egyet a jelenbe. Kiderült, hogy hány éves lesz Csodanő a Batman v Supermanben: 200.
Tavaly a Bleeding Cool írta, hogy az első film történései a 20-as években fognak zajlani, a folytatás a 40-es években, a II. világháború alatt játszódik és a harmadik felvonás elérkezünk a jelenbe.
Liman és Cruise újabb sci-fin töri a fejét
Doug Liman és Tom Cruise A holnap határa (Edge of Tomorrow) után megpróbálják összehoznia folytatást, bár arra ne vegyünk mérget, hogy sikerül nekik. De a színész és a rendező talált újabb alapanyagot, amely mindkettejüknek tetszett. A Mena thrilleren már az utómunkálatokat végzik, ám nem intenek búcsút egymásnak, mert Liman megmutatta Cruise-nak a Luna Park forgatókönyvét, akinek megtetszett a sci-fi és bevállalta a főszerepet.
A történet szerint néhány tudós űrhajót épít, amivel a Holdig akarnak eljutni. Egy bizonyos energiaforrást akarnak megkaparintani.
Liman 2011-ben már megpróbált valamit kezdeni a projekttel, Chris Evans és Andrew Garfield lehettek volna a főszereplők. Akkor az utolsó pillanatban a Skydance kihátrált a Paramount mellől, mert a költségek 100 millió dollár fölé kúsztak és így már túl rizikósnak találták a filmet.