Harbinger Down

Manapság olyannyira előtérbe került a CGI, hogy egyre kevesebb munka jut a maszkmestereknek és az aprólékos munkával megépített szörnyeknek- A stúdiók inkább a számítógépek által megalkotott lényekre voksolnak, hiszen így sokkal olcsóbban jönnek ki és nem kell sokat várni, mire „kifaragnak” egy farkasembert. Nem is oly rég Rick Baker bejelentette, hogy visszavonul, mivel neki egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen irányba halad a filmipar és elérkezettnek látta az időt, hogy kiszálljon. Tom Woodruff és Alec Gillis szintén a régi iskola hívei, őket is nosztalgiával gondolnak vissza a régmúlt időkre. És kellőképpen letörtek, amikor A dolog előzményéhez készített megrendelt anyagukat az Universal mégsem kérte, inkább a digitális effekteket választották.

Miután Youtube-on eléggé nagy nézettséget ért el és sok dicséretet kapott a filmből kihagyott munkájuk gondoltak egyet: Ők majd megmutatják. Elhatározták, hogy megvalósítanak egy horrort, ami az egykori klasszikus horrorok előtt tiszteleg az általuk készített maszkok és effektek segítségével. Az elhatározást tett követte: Gyűjtögetni kezdtek a Kickstarteren. 384.000 dollár jött össze, ami nem egy nagy összeg, de készült már kevesebből is film. De nem is kellett több, a befolyt pénz fedezte az elképzeléseket, az effekteket pedig a duó állta.

Egy sarkvidéki rákászhajóra lépdelnek fel néhányan. A hajó mogorva kapitány unokahúga kérésének tesz eleget, a kis csapat a bálnákat tanulmányoznák és nem zavarnák a legénységet. Viszont rábukkannak egy 1982-ben becsapódott szovjet űrhajószerűségre. Nem tudják, hogy a roncsok között meghúzza magát valami valami más is, amely arra vár, hogy elszabaduljon.

Gillisék felvállaltan az Alien és A dolog hangulatát próbálták megidézni, bár a Harbinger Down inkább John Carptenter klasszikusának kissé ügyetlen másolata lett. Az alkotók eddig még nem rendeztek filmet és hiába mutogatnak ijesztőnek szánt trükköket, ha egyszerűen nem tudják megteremteni a félelmetes atmoszférát. És azért a hajó pár kabinjában játszódó jeleneteket meg kellett volna tölteni élettel és izgalommal.

A karaktereket nem bonyolították túl, ezt nem is várja senki. Szinte az első pillanatokban tudni lehet, hogy kivel hányadán állunk. (Pl. Az egyetem professzor tudálékos, öntelt.) De azért nem fektettek túl sok energiát, hogy kidomborítsák a szerepeket. Szerencsére Lance Henriksen mögött több tucatnyi horror van és akkor is el tudja játszani a parancsoláshoz szokott, marcona alakokat irányító kapitányt, ha álmából felkeltik. Esetleg Milla Bjornt lehetne még kiemelni, akire rá lehet fogni, hogy a színészek közül próbálkozott valamit letenni az asztalra a késforgató orosz nő bőrében.

Sajnos a Harbinger Down nem fogja elérni a stúdióknál és a producereknél, hogy elmerengjenek rajta, hogy vajon jobb lenne-e, ha a régi technikákat használnák. Kiragadva belőle a szörnyes pillanatokat esetleg egy-egy prezentáción tudnák használni, hiszen a horror kifejezetten azért készült, hogy megmutassák, lehet még hagyományos effektekkel is könyörtelen és durva jeleneteket készíteni. Szóval végső soron Gillisék műve afféle rajongói produkció, főhajtás a régi horrorok és trükkjeik előtt, így inkább úgy tűnik, mintha maguknak forgatták volna. Pedig jobb lett volna, ha inkább egy fan film lett volna fanok számára.

imdb: 4,6
rottentomatoes: 50 %