Mi a különbség a remake és a reboot között?

Többen nem igazán tesznek különbséget remake és reboot között. Végső soron érthető, hiszen a lényeg gyakorlatilag hasonló: ugyanazt a témát próbálják újra eladni. Persze a stúdió, a lelkes rendezők, a pénz(éh)es producerek és a megbízott forgatókönyvírók próbálják elhitetni a nagyvilággal, hogy az új verziót mindenképpen érdemes megnézni, nem egyszerű másolatról van szó, beleadtak apait-anyait… aztán van, aki elhiszi és akad, akit nem érdekel.

A remake lényegében azt jelenti, hogy valamelyik régebbi filmből készítenek egy újabb verziót, amelynek a története és cselekménye felettébb hasonló.  Létezik az egyszerű szolgai másolat, ahol a korábbi és az új verzió képkockáról képkockára megegyezik Ilyen például Gus van Sant Psycho-ja, ahol kifejezetten arra törekedtek, hogy minden ugyanolyan legyen, mint Alfred Hitchcock mesterművében és ha úgy vesszük a pénzhajhászáson kívül nincs értelmes magyarázat létrejöttére. De Tom Savini 1990-es rendezése, Az élőhalottak éjszakája is egy az egyben ugyanaz, mint George A. Romero 1968-as klasszikusa és meg lehetne említeni Scott P. Levy-t, aki mindenféle különösebb változtatás nélkül forgatta újra Joe Dante Piranháját.

Általában a remake hallatán a fejünket csóváljuk, sokan morogni kezdenek. Érthető, hiszen az első gondolatunk a szó hallatán valami olyasmi lehet, hogy „Már megint melyik klasszikushoz nyúltak hozzá?”. Pedig az elnevezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy fel kell készülni a legrosszabbra. Az 1925-ös Ben Hurt bizonyára kevesen látták, annál inkább a 11 Oscarral jutalmazott 1959-es filmet. 1951-ben mutatták be A lény – Egy másik világból sci-fi horrort, amely bizony mai szemmel kissé nevetséges, de John Carpenter 1982-es műve tökéletes adrenalinbomba. Mit ne mondjak, a Három férfi és egy bébin a mai napig el lehet nevetgélni, a francia változatról pedig szépen elfeledkeztünk. De talán minden idők egyik legjobb remake-e A hét mesterlövész western, viszont Kuroszava Akira eredetije, A hét szamuráj sem merült feledésbe, gyakran felemlegetik.

Tudjuk jól, hogy nem mind arany, ami fénylik, nem igazán hiányzott senkinek a Spike Lee rendezésében készült Oldboy, az Engedj be! vagy Az utazó. Ám akadnak szép számmal olyanok is, amelyeken elszórakoztatják az embert, a francia Nikitából született meg a A bérgyilkosnő, a spanyol Nyisd ki a szemedből pedig a Vanília égbolt.

A könyvadaptációk megint más lapra tartoznak, a Rómeó és Júliából rengeteg film készült és az alkotók sem ragaszkodnak feltétlenül a remake szó használatához. A Coen fivérek A félszemű western esetében is leszögezték, hogy ők figyelmen kívül hagyják a John Wayne-nel forgatott alkotást és inkább a regényből merítenek, nem a szemfedős seriff fog állni a középpontban, hanem a kislány.

A rebootnál mindezzel szemben arra törekednek, hogy nagy változtatásokat hajtsanak végre a régebbi produkcióhoz képest, mind karakterek, mind cselekmény terén. Itt az írók és rendezők más irányba terelhetik a sztorit, a szereplők új háttértörténetet kaphatnak, úgy variálnak, ahogy szeretnének… akarom mondani ahogy a stúdió akarja. Általában a reboot teljes újrakezdést jelent. Vegyük Christopher Nolan Batman-jét, amelynek abszolút semmi köze nem volt a Tim Burton-féle filmhez. A Sylvester Stallone főszereplésével forgatott Dredd bíró és a Karl Urban nevével fémjelzett Dredd között sem sok hasonlóságot találunk. És a 80-as évekbeli Robotzsarut csak nehezen lehetne összehasonlítani a Jose Padilhával elkészített 2014-es filmmel.

A reboot elnevezést egyúttal azt is jelenti, hogy tiszta lappal folytassanak egy bizonyos franchise-t.. A Star Trek esetében ezt ügyesen oldották meg, hiszen az időutazásos sztori segítségével elérték, hogy ne ragaszkodjanak a korábbi filmek történéseihez. A következő Transformers rész kapcsán is rebootot emlegetnek, amivel inkább azt szeretnék elérni, hogy a rajongók próbálják elfelejteni a 2. és 3. rész okozta sokkot. Ki ne felejtsem a Terminator: Genesis-t, ahol a hivatalos sztorit még nem tették közzé, de vélhetően a reboot szó csak arra szolgál, hogy elhitessék mindenkivel jobb filmet hoznak össze, mint a 3. és 4. felvonás.

Illik megemlíteni a homage-t, azaz a régebbi filmek előtti főhajtást is. Quentin Tarantino előszeretettel merít (vagy ahogy mások mondják: lop) más klasszikusokból és Kevin Smith is gyakran tesz említését rendezésiben más művekre. Darren Aronofsky kifejezetten azért vette meg az 1997-es Perfect Blue jogait, hogy felhasználhasson pár jelenetet.