Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:
Mióta a Halálos iramban franchise irigylésre méltó eredményeket produkál nem igazán akadt komolyabb kihívója. Természetesen született néhány próbálkozás, amelyeknek nagy többsége gyorsan el is tűnt a színről, csupán hamvába holt erőlködések voltak.. Ezúttal a DreamWorks szerette volna bizonyítani, hogy Vin Dieselék mellett van még hely más aszfaltszaggató filmnek. Az igen népszerű Need for Speed számítógépes játékból próbáltak élvezhető alkotást faragni és kvázi felvállaltan a Halálos iramban babérjaira törtek volna, és mivel a franchise újabb darabja egy évet csúszik így a gyorsulás és a cool verdák szerelmesei csak az Aaron Paul főszereplésével készült filmre ülhettek be. A forgalmazó nem számított bődületesen nagy bevételre, valamivel 20 millió felé lőtte be az elvárásait, de a 17,8 millió dollár azt mutatja, hogy a célközönség nem akar nitróval száguldani a vetítésekre. Az imdb-n a 7,4-es átlag (több, mint 7000 szavazat után) azt mutatja, hogy akik látták elégedettek vele, ugyanakkor a fejesek valószínűleg alaposan meghányják-vetik a folytatással kapcsolatos terveiket.
Tyler Perry egyre veszít vonzerejéből. Az afro-amerikaiaknak szánt rendezései többé kevésbé sikeresek voltak, azonban az Amerikában kedvelt Madea karakteréről annyi bőrt lehúzott már, hogy a legutóbbi produkció csak 16 millió dollárral tudott nyitni. Újabb dirigálása, a The Single Moms Club csupán 8 millió dollárral tudott elstartolni.
Múlt hétvégén A Grand Budapest Hotel figyelemreméltó számokat mutatott fel pár moziban, Wes Anderson filmjét immáron 66 helyen vetítik és bizony továbbra is pompás mutatókkal rendelkezik.. 3,6 millió dollárt kasszírozott a hétvégén, amivel felkapaszkodott a 8. helyre. Andersonnak megvannak a maga rajongói és közönsége, általában véve nem szoktak brutálisan nagy bevételeket hozni művei, de a nagy számok törvényei alapján előbb-utóbb befut egy, ami irdatlanul sok millió dollárt termel ki. Vajon ez a Ralph Fiennes főszereplésével készült film lesz? Jelenleg még nem tudni.
Régóta a levegőben lógott a Veronica Mars mozifilm, de a Warner nem igazán volt partner az ügyben. Ezért a sorozat alkotói a rajongókhoz fordultak és a Kickstarteren 2 millió dollárt kértek tőlük. Kevesen mondhatják el magukról, hogy sikerül a szükséges költségvetést összehozni a fanok segítségével, ám ezúttal elérték a célt, sőt mit több, túl is teljesítették az elvárásokat, mert 5 millió dollárt kaptak (az utóbbi időben rajtuk kívül talán csak Zach Braffnek sikerült megszólítani az embereket, 2 millió dollárt kért és 3 millió dollárt kapott a Wish I Was Here elképzelésének megvalósítására.) A Warner vállalta, hogy minimális marketinggel limitálva a mozikba küldi a Veronica Marsot, 291 helyen kezdték vetíteni a filmet, ami 2 millió dollárt jövedelmezett.
Régebben bemutatott filmek: Nem kell leírni a Mr. Peabody & Sherman animációs filmet, második hétvégéjén az élre ugrott, ami ugyan eléggé szép tett, de a továbbiakban is tartania kellene magát, hogy ne okozzon csalódást. 57,6 %-kal csökkent a 300: A birodalom hajnala bevétele, így biztosan kijelenthető, hogy nem fogja hozni a 200 millió dollárt, de a nemzetközi eredményekkel együtt a stúdió még nyilván nem fogja azonnal elvetni a folytatás gondolatát. Liam Neeson 10 millió dollárt tudott összegyűjteni, 2011-ben az Ismeretlen férfi 63 millió dollárnál állt. A Son of God félszázmilliónál jár.
Hétvégi becsült eredmények, top 10, az adatok a boxofficemojo-ról vannak, a bevételek millió dollárban értendőek.
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
Mr. Peabody & Sherman |
21,20 |
63,18 |
– 34,2 |
145 |
300: A birodalom hajnala |
19,10 |
78,31 |
– 5,76 |
110 |
Need for Speed |
17,80 |
17,80 |
– |
66 |
Non-Stop |
10,61 |
68,80 |
– 32,9 |
50 |
The Single Moms Club |
8,30 |
8,30 |
– |
|
A LEGO kaland |
7,70 |
236,93 |
– 29,4 |
60 |
Son of God |
5,40 |
50,87 |
– 48,0 |
22 |
A Grand Budapest Hotel |
3,64 |
4,77 |
+ 348 |
– |
Jégvarázs |
2,11 |
396,35 |
-28,3 |
150 |
Veronica Mars |
2,02 |
2,02 |
– |
6 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Kit lepett meg?!