1

Box Office: Már a rajtnál kifogyott a nitro

needforspeedÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:

Mióta a Halálos iramban franchise irigylésre méltó eredményeket produkál nem igazán akadt komolyabb kihívója. Természetesen született néhány próbálkozás, amelyeknek nagy többsége gyorsan el is tűnt a színről, csupán hamvába holt erőlködések voltak.. Ezúttal a DreamWorks szerette volna bizonyítani, hogy Vin Dieselék mellett van még hely más aszfaltszaggató filmnek. Az igen népszerű Need for Speed számítógépes játékból próbáltak élvezhető alkotást faragni és kvázi felvállaltan a Halálos iramban babérjaira törtek volna, és mivel a franchise újabb darabja egy évet csúszik így a gyorsulás és a cool verdák szerelmesei csak az Aaron Paul főszereplésével készült filmre ülhettek be. A forgalmazó nem számított bődületesen nagy bevételre, valamivel 20 millió felé lőtte be az elvárásait, de a 17,8 millió dollár azt mutatja, hogy a célközönség nem akar nitróval száguldani a vetítésekre. Az imdb-n a 7,4-es átlag (több, mint 7000 szavazat után) azt mutatja, hogy akik látták elégedettek vele, ugyanakkor a fejesek valószínűleg alaposan meghányják-vetik a folytatással kapcsolatos terveiket.

Tyler Perry egyre veszít vonzerejéből. Az afro-amerikaiaknak szánt rendezései többé kevésbé sikeresek voltak, azonban az Amerikában kedvelt Madea karakteréről annyi bőrt lehúzott már, hogy a legutóbbi produkció csak 16 millió dollárral tudott nyitni. Újabb dirigálása, a The Single Moms Club csupán 8 millió dollárral tudott elstartolni. Olvasd tovább

1

Box Office: Szépen kezdett a görög-perzsa viaskodás következő felvonása

300kep118Észak-Amerikai box office

„This is Sparta” – harsogta a 300 után boldog-boldogtalan, még Prágában is belefutottam a vicces This is Praha falfeliratba. Ráadásul Zack Snyder fantasy-képregényfilmje hivatkozási alap lett, több projektet is úgy írtak körül, hasonló lesz, mint a thermpülai szorosban lezajlott sajátos módon bemutatott ütközet. A 2007-os bemutató óta folyamatosan beszéltek a folytatásról, Snyder csak arra várt, hogy Frank Miller megálmodja képregényben a következő részt, amelyet aztán ő és Kurt Johnstaddal közösen forgatókönyv formába öntött. 7 év telt el az előz rész óta, tehát alaposan rá kellett erősíteni a marketingre, de arra nem számíthatott a Warner ismét 71 millió közeli nyitánynak örvendhessen. Ám a Noam Murro dirigálta Birodalom hajnala nem vallott szégyent, 45 millió dollárt kasszírozott a víkenden (jól tette, hogy lelépett a Die Hard 5-ből). Ugyanakkor a költségek is nőttek, 110 millió dollárba került a görög – perzsa  „perpatvar” bemutatása. Olvasd tovább

0

Mr. Peabody and Sherman előzetes

Évek óta szeretnék megvalósítani a Mr Peabody and Sherman animációs filmet. Rob Minkoff először 2003-ban vetette fel a Sony-nak elképzelését, a saját produkciós cégét bevonva egy élőszereplős/CGI ötvözetet írt körül. Ebből nem lett semmi, majd 2006-ban Minkoff a DreamWorks szárnyai alatt próbálta elérni, hogy terveit jóváhagyják. A forgatókönyvhöz Andrew Kurtzman látott hozzá.

2014 márciusára tűzték ki a bemutatót, de a DreamWorks 2013 novemberére tette a premiert, az animációs filmmel szerették volna betölteni a Me and My Shadow által hátrahagyott űrt, mivel a stúdió azt az alkotást is áthelyezte egy másik időpontra. Azonban februárban mégis úgy határoztak, hogy visszateszik 2014 márciusra a Mr Peabody-t.

A két címszereplő, a beszélő és nagyon okos eb, illetve gazdája saját időgépüket használva különféle kalandokat élnek át. Olvasd tovább