2

Jön Az átok rebootja

gellargrudgeMiközben Japánban már elkészült a Ju-On hetedik része, addig Amerikában a horrorfranchise-ból készült remake rebootján munkálkodnak. A Ghost House Pictures és a Good Universe közösen hozza tető alá a filmet, Jeff Buhlert bízták meg a forgatókönyvvel. Buhler írta az Éjféli etetést (Midnight Meat Train) és jelenleg a Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder)  szkriptje felett görnyed.

2004-ben mutatták be Az átok (The Grudge) elnevezésű remake-et, a 10 millió dollárba került horror Sarah Michelle Gellarral a főszerepben hazai földön 110 millió dollárt kasszírozott, a 2006-ban érkező folytatás 20 millió dollárt emésztett fel, ám az érdeklődés erősen megcsappant iránta, világszerte 70 millió dollárt tudott összeszedni. 2009-ben még összetákolták a harmadik részt is.

Az új verzió egyik producere Sam Raimi lesz.

5

Fincher azt akarja, hogy Bale legyen Jobs

baleSteve Jobs megérdemelne egy jó filmet. Sajnos az Ashton Kutcherrel készült jOBS  enyhén szólva sem sikeredett emlékezetesre. Ám mielőtt még nagy sietve belevágtak volna a produkcióba kiderült, hogy Aaron Sorkin is dolgozik egy forgatókönyvön az Apple elhunyt elnökéről.

David Finchert környékezték meg a rendezéssel, a The Wrap úgy tudja, hogy a direktor közölte a Sony vezérével, Amy Pascallal, hogy  csakis akkor hajlandó bevállalni a filmet, ha Christian Bale lesz a főszereplő. A színész eléggé elfoglalt volt az elmúlt időszakban, az Out of the Furnace dráma után jött az Amerikai botrány (American Hustle), ami Oscar-jelölést hozott (a film a Sony égisze alatt készült) és nemrég fejeződött be az Exodus. Kissé elfáradt és pihenésre van szüksége.

Sorkin a következőket mondta a projektről: “Az egész film három és csakis három jelenetből fog állni. Minden valós időben fog zajlani, egyik jelenetben sem  ugrunk előre egy kicsivel sem és mindegyik egy-egy termék bemutatása előtt fog játszódni. A színfalak mögött zajló eseményekről lesz szó. Az első a Mac, a másik a NeXt, a harmadik pedig a iPod előtti pillanatokat meséli el. Emlékeztek a marketingkampányra? Ez volt a Think Different, amivel minden kezdődött. Ha ezzel a szöveggel tudnám lezárni a filmet, akkor elmondhatom, hogy ez minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna.”

0

Step Up All In előzetes

stepupallin2006-ban indult útnak a Step Up franchise, amely a harmadik felvonástól kezdve 3D-ben próbálja eladni magát. Eddig négy rész készült, a legutóbbi 2012-ben került a vásznakra, ami világszerte hozott 140 millió dollárt. Idén megérkezik a következő, természetesen 3D-s rész is. Az ötlet a következő volt:  a folytatáshozpróbáljunk összeszedni néhány szereplőt korábbi filmekből, majd kereszteljük el Step Up All Inre. Channing Tatumot nem tudták visszaédesgetni, Briana Evigan, Ryan Guzman, Christopher Scott, Adam G. Sevani, Stephen Boss, Mari Koda viszont jelen lesz. A történet azt hiszem nem igazán fontos, hiszen a lényeg amúgy is az, hogy minél kevesebbet beszéljenek és sok, látványos táncot láthassunk. A rendező ezúttal a Grammy-díjas Trish Sie.

0

A Veszélyzóna következő előzetese

A filmipar egyik könnyű pénzkereseti forrása ha valaki egyik művéből remake-et készít. Luc Besson volt az írója-producere a Taxinak, majd a hollywoodi verzióból, az Amerikai taxiból is kivette a részét. Most pedig a B13 – A bűnös negyed akciófilmjéből próbált olyasmit készíteni, amit a jenkik is kedvelnek. Mindemellett legalább leteszteli, hogy stúdiójának egyik vágója, Camille Delamarre hogyan áll helyt a rendezői poszton.

0

Lord és Miller rendezi a Szellemirtók 3-at?

szellemirtokNem is oly rég derült ki, hogy Ivan Reitman kiszállt a Szellemirtók 3 rendezői székéből, de nem tartott sokáig, hogy megleljék utódját. Akarom mondani utódait. Mivel a filmet valószínűleg Hollywood ügyeletes sztárrendezői Phil Lord és Chris Miller fogják ledirigálni.

A duó készítette Derült égből fasírt (Cloudy With A Chance of Meatballs) animációt, a 21 Jump Street – A kopasz osztagot (21 Jump Street) és a Lego-kalandot (Lego Movie). Ha minden igaz, a forgatás 2015 elején veszi kezdetét. Bár senki ne lepődjön meg, ha késik még néhány évet a produkció és akkor vágnak bele, amikor Dan Aykroyd járókerettel tud menni és Emma Stone semmiképpen sem jöhet szóba fiatal szellemirtónak.

0

Röviden: Rushlights

ruslights

Billy Brodynak (Josh Henderson) bejön a Sarah (Haley Webb), az étkezde pincérnője,a pult túloldalán álldogáló mosolygós lánynak is szimpatikus a srác. Így amikor Billy elhívja randira gyorsan össze is melegednek. Pár nap később az éjszaka közepén a nő szobatársa túladagolja magát. Kit is hívna ezekben a nehéz órákban, mint barátját. Nem sokra rá kiderül, hogy a néhai öreg rokona elhunyt és kisebb vagyont örökölt. A pincérnő pedig hasonlít a szobatársára, így jön az ötlet, hogy szépen átvegyék a helyét. Tehát: Ha elfogadjuk, hogy egy személyi és azonos kinézet elég egy ilyen esetben, akkor túl nagy csalódás nem fog érni. Hova máshova is kellene menni, mint egy texasi kisvárosba, ahol első ránézésre mindenki gyanús. Vagy talán megbízhatónak tűnik a helyi seriff vagy az ügyvéd, esetleg a vén bejárónő? Akad itt néhány fordulat és egydimenziós karakter, Beau Bridges és Aidan Quinn némileg próbálnak színt vinni a noir-os thrillerbe, amely eléggé  igyekszik, hogy többnek tűnjön, ami. Olvasd tovább

0

Doug Liman rendezhetné a Splinter Cellt

splinterNagy előrelépés történt a Splinter Cell közkedvelt Tom Clancy nevével fémjelzett számítógépes játékfranchise megfilmesítésének ügyében. Doug Liman vezényelhetné le az akció-thrillert, a Bourne rejtély (The Bourne Identity) alkotója még nem írt alá, de a tárgyalások a végső stádiumban járnak. A forgatókönyvet Eric Singer, A bűn árfolyama (The International) írója szállította le. Mint ismeretes, a főszerepre Tom Hardy-t nyerték meg és ha minden jól megy a forgatás nyáron startolhat el, a bemutatót 2015 nyarára időzítik.

A Splinter Cell játék eddig 7 részt élt meg, ezen túlmenően néhány regény is napvilágot látott. A főhős Sam Fisher, a Third Echelon ügynökség tagja, akinek mindenféle ügyes-bajos küldetést kell végrehajtania, leginkább lopakodva.

 

0

UIP hírlevél

0uip

Zac Efron végképp leszámolt a múltjával

Nem iszik és nem drogozik Zac Efron, amióta kiengedték a rehabról, mert tartja magát a fogadalmához, miszerint szakít a múltjával. A nagy szakítás záróakkordja most érkezett el: árulja a házát, hogy már a hely se emlékeztesse arra, milyen életet élt korábban. A Hollywood Hillsben található takaros kuckót 2,849 millió dollárért hirdette meg, ami igazán baráti árnak mondható. “Mostanra mindenkit kizárt az életéből, aki a korábbi bulizós életére emlékeztetné – árulja el Zac egyik barátja. – A ház is sokat mesélhetne arról, hogyan égette a két végén a gyertyát az elmúlt években, ezért döntött úgy, hogy megszabadul tőle.”

Bár Efron felhagyott a kicsapongó életmóddal, legújabb filmjében pont ilyen srácot alakít. A Rossz szomszédságban egyetemistát játszik, aki a haverjaival egy békés kertvárosba költözik, és a nonstop bulizással pokollá teszi az ott élők életét. Egy kisgyerekes házaspár (Seth Rogen és Rose Byrne) megpróbál dűlőre jutni velük, ám sikertelenül, ami a helyzet totális elfajulásához vezet.

(Bad Neighbors – hazai bemutató: 2014. május 15.) Olvasd tovább