5

Fincher azt akarja, hogy Bale legyen Jobs

baleSteve Jobs megérdemelne egy jó filmet. Sajnos az Ashton Kutcherrel készült jOBS  enyhén szólva sem sikeredett emlékezetesre. Ám mielőtt még nagy sietve belevágtak volna a produkcióba kiderült, hogy Aaron Sorkin is dolgozik egy forgatókönyvön az Apple elhunyt elnökéről.

David Finchert környékezték meg a rendezéssel, a The Wrap úgy tudja, hogy a direktor közölte a Sony vezérével, Amy Pascallal, hogy  csakis akkor hajlandó bevállalni a filmet, ha Christian Bale lesz a főszereplő. A színész eléggé elfoglalt volt az elmúlt időszakban, az Out of the Furnace dráma után jött az Amerikai botrány (American Hustle), ami Oscar-jelölést hozott (a film a Sony égisze alatt készült) és nemrég fejeződött be az Exodus. Kissé elfáradt és pihenésre van szüksége.

Sorkin a következőket mondta a projektről: “Az egész film három és csakis három jelenetből fog állni. Minden valós időben fog zajlani, egyik jelenetben sem  ugrunk előre egy kicsivel sem és mindegyik egy-egy termék bemutatása előtt fog játszódni. A színfalak mögött zajló eseményekről lesz szó. Az első a Mac, a másik a NeXt, a harmadik pedig a iPod előtti pillanatokat meséli el. Emlékeztek a marketingkampányra? Ez volt a Think Different, amivel minden kezdődött. Ha ezzel a szöveggel tudnám lezárni a filmet, akkor elmondhatom, hogy ez minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna.”

5 komment

    • Nem hiszem, hogy “időpazarlás” lenne!

      Bale mindig jó a kisebb és közepes költségvetésű filmekben (és a filmek is szinte kivétel nélkül kiválóak) lsd: Am. Psycho, The Machinist, Equilibrium, Prestige, 3:10 to Yuma!!!

      Sorkinnal és Fincherrel dolgozni pedig aligha nevezhető időpazarlásnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *