2

Jön Az átok rebootja

gellargrudgeMiközben Japánban már elkészült a Ju-On hetedik része, addig Amerikában a horrorfranchise-ból készült remake rebootján munkálkodnak. A Ghost House Pictures és a Good Universe közösen hozza tető alá a filmet, Jeff Buhlert bízták meg a forgatókönyvvel. Buhler írta az Éjféli etetést (Midnight Meat Train) és jelenleg a Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder)  szkriptje felett görnyed.

2004-ben mutatták be Az átok (The Grudge) elnevezésű remake-et, a 10 millió dollárba került horror Sarah Michelle Gellarral a főszerepben hazai földön 110 millió dollárt kasszírozott, a 2006-ban érkező folytatás 20 millió dollárt emésztett fel, ám az érdeklődés erősen megcsappant iránta, világszerte 70 millió dollárt tudott összeszedni. 2009-ben még összetákolták a harmadik részt is.

Az új verzió egyik producere Sam Raimi lesz.

2 komment

  1. Ó igen, emlékszem erre a filmre. Ez aztán IGAZI horrorfilm volt, mint a Démonok között. Kevés horrorfilm tudott megijeszteni engem, de ennek sikerült. Jöhet.

  2. És kevés tragikusabb horrorfilm létezik ezeknél, emlékszem hogy az első és második részben is, minden főhős meghalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *