Bedátumoztak néhány filmet a Foxnál. A Fantasztikus Négyes 2 (Fantastic Four 2) 2017 július 14-én érkezik, tehát a stúdió biztos benne, hogy a reboot siker lesz. És ezzel gyakorlatilag megcáfolták azokat a pletykákat miszerint nagy gondok adódtak volna az előkészületek során.
Kiderült az is, hogy mikor várható az újabb különálló Wolverine kaland, 2017 március 3-án mutatják be a produkciót James Mangold rendezésében. Úgy tűnik, hogy a stúdió ezúttal óvatos, nem merte az előreláthatóan zsúfolt nyárra bepakolni a premiert. A történet most még nem ismert.
2018 július 3-ra tűztek ki egy Marvel filmet, mivel a Fox birtokában „csak” az F4 és a mutánsok jogai vannak valószínűleg a beharangozott X-Force-ról van szó.
Bemutatót kapott egy Ridley Scott nevével fémjelzett tervezet is, 2016 március 4-én jön a film. Történet? Cím? Nem tudni. Nem kizárt, hogy a Prometheus 2 fut be.
Hamarosan elindul az Elrabolva 3 (Taken 3) forgatása is, nem sokat keresgették a megfelelő helyet a bemutatóra, 2015 január 9-én lendülhet akcióba Liam Neeson. Amerikában az első rész szintén januárban startolt el.
És végül néhány változás: Matthew Vaughn képregényfilmje, a The Secret Service október 24-én került volna a vásznakra, a stúdió tolt rajta egy kicsit, meg sem álltak 2015 március 6-ig. A Daniel Radcliffe és James McAvoy főszereplésével forgatott Frankenstein 2015 január 16-ról 2015 október 2-re csúszott. És Vince Vaughn cím nélküli filmjét kivették október 24-ről, inkább 2015 március 6-ra pakolták.