Ari Folman, a Libanoni keringő (Waltz With Bashir) és A futurológiai kongresszus (The Congress rendezője) megtalálta a megfelelő témát következő filmjéhez. A rendező ezúttal egy családorientált animációs produkciót fog készíteni Anne Frank életéből és naplójából. Az 1963-ban alapított Anne Frank Fonds Basel teljes hozzáférést biztosít a birtokukban lévő archívumokhoz.
„A Napló vászonra vitele fantasztikus lehetőség és egyben hatalmas kihívás. Nagyon is szükség van arra, hogy elkészítsük a filmet, ezáltal életben tudjuk tartani emlékét és megismertetjük Anne Franket az fiatalabb generációval.” – mondta Folman, aki 2014 telén vág bele a munkálatokba.
Anne Frank 1942. június 12. és 1944. augusztus elseje között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait és módszeresen átírta, javítgatta őket. Az volt a terve, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban – megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez, hasonló gondokkal küszködő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban. (libri.hu)
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.